Blogger Template by Blogcrowds

.

Két nap telt el azóta, hogy az emléket látta. Kerülte Dracót, amennyire csak bírta, noha ez nehéz feladatnak bizonyult, hisz a fiú pont az ellenkezőjét tette. Két nap… eddig tanakodott a történteken. Hogy mért mutatta meg neki ezt a jelenetet, mért merengőn keresztül? Mért nem mondta meg neki? Vagy mért nem titkolta el, mint a többi kis afférját? Pansy úgy gondolta, hogy Draco férfiúi önérzetét inkább az növelné, ha továbbra is a háta mögött folytatná a megcsalást. De nem. Ő elmondta, s kockáztatta az a mondat után is, hogy csak még jobban megharagszik rá. Hm… az a mondat. „Csakis feleségemként bírlak magam mellett elképzelni” Még mindig itt visszhangzik elméjében, ahogy a fiú mondta. Olyan őszintének tűnt, olyan… szerelmesnek. De megtette… kimondta azt is, és el is ment a Szükség Szobájába. Pansy meghozta döntését. A reggelinél barátnőivel ült a mardekáros asztalnál, mikor megérkeztek a fiúk. Daphne rögtön odabújt a mellé leült Blaise-hez, Pansy csak egy pillantásra méltatta Dracót, aki kedvtelenül ült le mellé, megszokott helyére. A lány gyorsan befejezte a reggelit, s már távozott is Millicenttel az oldalán. Draco csak turkálta az ételt. Ő is döntött. Nem fogja hagyni, hogy Pansy kerülje őt. Elege volt, választ akart. Tudni akarta, mit gondol a lány. Felpattant helyéről, szemével intett Blaise-nek, aki egy aprót bólintott, s Pansy után sietett. Első órájuk sötét varázslatok kivédése, s talán a lány arra indult. Draco majdnem futólépésben igyekezett a terem elé. Az utolsó folyosón gyorsított, fekete talárja suhogott utána, ahogy befordult a fordulóban. Kis szerencséje volt csak, hogy nem estek el azzal a személlyel, akivel összeütköztek. Draco magában csalódottan vette tudomásul, hogy Pansy sehol. Csak ez a hetedéves lány van itt, kezében egyensúlyozva egy csokikondért. Draco már épp mordult volna rá, hogy menjen arrébb, mikor megszólalt.

- Sajnálom… - kezdte a hollóhátas lány feszengve -, ezt a csapatnak, de legfőképp a kapitánynak küldjük – mosolygott rá Dracóra kicsit felélénkülve.

- Ki küldi? És miért? – hökkent meg magában a fiú, de elrejtette arcáról. Most nézte meg jobban az előtte álldogáló lányt. „Nem is rossz” – jegyezte meg csak úgy, a régi szokás hatalmaként.

- Hát a hollóhátas lányok a hugrabug elleni meccsre… ösztönzésképp – nevetett a lány. – A csoki serkenti a hormonokat… hozzásegít a győzelemhez – húzta kacér mosolyra száját. Draco öntelten elvigyorodott.

- Akkor köszönöm a csapattársaim nevében is öhm… – mosolygott a lányra.

- Olivia – adta meg nevét készségesen, s odanyújtotta a fiúnak a csokoládét. Mikor átadta, megsimította a fiú kezét, majd megfordulva a kastély nyugati szárnya felé vette az irányt. Draco felhúzta szemöldökét. Igazából egy furcsa érzés kerítette hatalmába. Kezében ott pihent a csokikondér, ami hívogatóan csalogatta érzékeit. Mélyet szippantott a csokiból orraiba áramló levegőből, s ahogy megérezte az illatot, lehunyta szemét, egy lány képe kúszott be elméjébe. Pansy… Draco szemei felpattantak, s megrázta fejét. Biztos csak képzelte, hisz nem lehet, hogy szerelme illatát érezze a… csokin. Ez olyan abszurdnak tűnt neki. Mindenhova már oda és beleképzeli a lányt? Fogta magát, s a kondérral a kezében visszaballagott a klubhelyiségbe. Ott már jóformán senki nem tartózkodott, így lerakta a csokit szobájába, hogy majd egyik szünetben odaadja csapattársainak. Összekapkodta mára szükséges holmiját, s visszasietett a teremhez. Blaise kérdő tekintettel várta Draco magyarázatát, s mikor barátja odaért rögtön rákérdezett.

- Mi volt az a sietség? Vagy is gondolom mi volt, de sikerült? – tért rá a lényegre fekete hajú barátja.

- Nem – mondta csüggedten Draco. – Már nem találtam sehol. Idejöttem, de belebotlottam egy hollóhátas lányba.

- Ó… - formálta ajkaival a fiú.

- Igen. A hetedéves lányoktól győzelmi csokit kaptunk – húzta félmosolyra száját.

- Hm? Ezt nem értem – nézett értetlenül Blaise.

- Hogy is mondta? – tűnődött el Draco. – Ja, megvan. A hollóhátas lányoktól, mert a csoki serkenti a hormonokat, s hozzásegít a győzelemhez – röhögött Draco.

- Ilyen nagy rajongó táborunk van? – nevetett barátjával együtt.

- Nem, Blaise. Csak nekem, a csapatkapitánynak – gúnyolódott Draco.

- Nem tudsz egy mondatot sem mondani, amiben ne csillogtatnád meg az egoizmusod, ugye? – vette ő is gúnyosra a figurát.

- Még szép. A nélkül nem tudnál élni – felelt gunyorosan nevetve. Blaise csak mosolygott, majd hozzátette.

- Téged, és a gúnyosságot hanyagolni tudnám… Daphnét már nem igazán – nevetett. – Á végre, megjöttek Pansyék is – bökött fejével az odaérkező lányok felé. Blaise arcán széles vigyor jelent meg, mikor meglátta barátnőjét.

- Sziasztok – köszöntek kórusban, majd Daphne Blaise nyakába fonta karjait. Pansy próbált megállni Dracótól a legmesszebb, így Millicentet odairányította kettejük közé. Draco magában elhúzta száját. Nem tett le arról, hogy beszél a lánnyal, s remélte ez az óra tartogat még kedvező körülményeket is számára. Ha bár, mikor meglátta Victorit nem ez jutott először eszébe.

¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A kora reggeli után visszament a lányok hálótermébe, hogy kényelmesen összepakolja aznapi tankönyveit. A klubhelyiségen átvágva, a lépcsők felé vette az irányt. Mikor belépett a lányok hálótermébe, már ott várta barátnője, Charlotte.

- De jó, hogy jössz – pattant fel ágyáról a lány, s éjjeli szekrényéhez lépett. – Megjöttek a finomságok – mosolygott az oda lépő lányra, s kezébe nyomott egy csokikondért, Mindenízű Drazsét, csokibékákat.

- Hú, ez egy darabig elég lesz – nevetett Vic.

- Az biztos. Csak ne egyszerre faljátok fel Justinnal – nevetett Charlotte is. Vic elhúzta száját.

- Nem is szándékoztam – mondta kicsit mogorván. – Mennyivel tartozom?

- Semmivel. Vedd úgy, hogy elő húsvéti ajándék – vont vállat a lány, majd becsapta az ágyán heverő könyveket, s bedobta táskájába.

- Akkor köszönöm – válaszolt Vic. Fogta a sok csokoládét, s átrakta saját éjjeliszekrényére.

- Charlotte – kezdte Victori, miközben elkezdett ő is pakolni -, ismersz hollóhátas lányt, nem? Mi is a neve?

- Öhm… de, mért? – állt meg egy pillanatra a lány, s ránézett Vic hátára.

- Ja, csak el akartam kérni egy házit, mert őt láttam számmisztikán. Mást nem igen, akitől elkérhetném – fordult a lányhoz Vic. Arca tündérien ártatlannak tűnt. – Esetleg szólnál neki, hogy beszélni szeretnék vele? Vagy tudod, most merre találnám meg?

- Ó, persze. Én már kész vagyok. Azt hiszem most lesz átváltoztatástana Oliviának. Ott megtalálod – mondta a fekete hajú lány.

- Köszi, akkor még most megkeresem óra előtt.

- Menjek veled?

- Ó, nem kell. Utána még Justinnal találkozom valahol – felelt feszengve.

- Áh… titkos találka? – húzta mosolyra száját Charlotte.

- Valami olyasmi – erőltetett magára mosolyt ő is, miközben szívéről nagy kő esett le.

- Rendben. Akkor én megyek. Majd a teremnél találkozunk – lépett ki a szobából a lány. Victoria mélyet sóhajtott, s gyorsan beledobálta táskájába a maradék könyveit. Vetett még egy pillantást a szekrényén álldogáló kondérra, s kisietett a szobából. Megkereste az átváltoztatástan termet, s szemügyre vette az ott várakozó diákokat. Mélybarna szemeivel megtalálta a keresett barna hajú lányt. Szerencséjére csak egy-két lány társaságában beszélgetett. Odalépett hozzájuk.

- Sziasztok – mosolygott kedvesen. – Beszélhetnék veled Oliviva egy kicsit? Négyszemközt? – nézett a lány két barátnőjére.

- Persze, Victoria. – S pár lépéssel eltávolodtak a másik hollóhátasoktól. – Miről szeretnél beszélni velem? – mustrálta kék szemeivel a lányt.

- Csak meg szeretnélek kérni, hogy adj át egy csokikondért a mardekáros csapatkapitánynak – mondta teljesen színtelen hangon.

- Én? – lepődött meg Oliviva. – Mért én? És mért akarsz te csokit adni az ellenséges csapatnak? – értetlenkedett. – Ugye nem a meccset akarod szabotálni valamivel?

- Nem dehogy is – hárított Vic nevetve. – Hogy képzelhetsz rólam ilyet?

- Sajnálom, csak olyan furcsa.

- Tényleg az. Jaj… - sóhajtott színpadiasan Victori. – Hát, tudod… Draco – játszotta a szerelmest, ami könnyen ment neki. Olivia megértően elmosolyodott.

- Értem. Szóval Dracónak szeretnéd legfőképp – mutatott rá az igazságra.

- Igen, de azt kellene mondanod, hogy a hollóhátas lányok küldik, mert hát engem megátkoznak, ha ezt megtudnák véletlen – sütötte le szemeit bűnbánóan. Olivia egy pillanatig tűnődött, majd mélyet sóhajtott.

- Rendben – adta meg magát. – Csak is azért, mert olyan jól néz ki – kuncogott össze Viccel.

- Köszi. Még most elintéznéd nekem? Talán most nem olyan feltűnő – kérlelte kislányosan.

- Jó, de siessünk. Nem akarok McGalagonytól elkésni – húzta el száját, majd odament barátnőihez, valamit mondott nekik, s visszatért Vichez.

- Menjünk. Gondolom a klubhelyiségetekhez. - Victori bólintott, s elindultak a Nagyterem felé. Az út közben Victoriának ki kellett állnia egy csacsogást társnője részéről, így megkönnyebbült, mikor végre odaértek a célhoz.

- Várj meg itt. Sietek – mondta a Nagyteremnél a lány, s gyors iramban a lépcsők felé vette az irányt. Beérve a klubhelyiségbe, felsietett hálótermébe. Megkereste ládája legalján a kis üvegcsét, feloldotta róla a bűbájokat, majd egy keveset ráöntött a csokikondér tartalmára. A többit egy bűbáj segítségével belefecskendezte némelyik csokiba, a nagyobb hatás elérése érdekében. Megszagolta, érződik e rajta az Amortentia, de ő csak Draco kellemes illatát vélte felfedezni benne. Alaposan megvizsgálta, hogy látszik-e a csoki darabokon valami a bájitalból, majd elégedett arckifejezéssel lépett ki a helyiségből. A folyosón Olivia még ugyanott várta, mosolyra húzta ajkait, mikor meglátta Victoriát.

- Még egyszer köszönöm, és… - adta át a kondért -, akkor maradjon kettőnk között – súgta halkan. – Ó, és mondd azt, hogy a meccs győzelméhez, leginkább a csapatkapitánynak. - A lány bólintott.

- Bízhatsz bennem – kacsintott Olivia. – De most megyek – indult el. – Ó, nem tudod véletlen, hogy milyen órájuk az első? – fordult még vissza.

- De. Sötét varázslatok kivédése, mert épp velünk lesznek – vigyorgott Vic. A lány ismét bólintott, majd egy kis idő múlva eltűnt a mélybarna szemei elől.

Victoria arcán gonosz vigyor futott át, ahogy elképzelte terve sikerének képét. Ránézett órájára, s megállapította, hogy még van is ideje megkeresni Justint. Így biztos volt benne, hogy Olivia is megtalálja Dracót, s átadja neki a szerelmi bájitallal töltött csokoládét. Victoria már csak azt remélte, hogy nem az egész csapat fogja megenni. Bár, talán a fiú van annyira öntelt - és ahogy ismerte mindenki van -, hogy egyedül csak ő egyen belőle. De a lényeg, hogy valamennyit, de egyen a csokiból. A többi már csak részletkérdés Vic számára. Eltűnődött vajon hol találhatja állítólagos barátját, s megtorpant, mihelyst el akart indulni. Biztos volt benne, hogy a fiú még a Nagyteremben csapja össze a házi feladatát. Benyitott az említett helyiségbe, s nem kellett csalódni, a fiú az asztaluknál körmölt. Mikor odaért hozzá, látszólagos csókot nyomott Justin szájára.

- Mennünk kéne lassan órára – mondta Vic a fiúra nézve.

- Mindjárt kész vagyok – mosolygott rá barátnőjére.

- Ó, Charlotte úgy tudja, hogy találkánk volt – jegyezte meg Vic, mikor eszébe jutott, hogy barátnője lebuktathatja a fiú előtt.

- És mért mondta neki ezt? – nézett értetlenül Justin. Vic pedig magában ledermedt. Most mit mondjon? Erre nem gondolta ki a választ.

- Mert mindig körülötted legyeskedik – mondta mérges arckifejezéssel Vic, mire Justin vigyorra húzta száját.

- Hm… féltékeny vagy? – húzta közelebb magához a lányt.

- Szerinted? – tért ki a határozott válasz elől, s tűrte a fiú nyomulását.

- Szerintem igen.

- Igen, igen, de most már menjünk – pattant fel a fiú mellől.

- Jól van, mehetünk – tekerte össze a pergament Justin lemondóan, s követte barátnőjét első órájukra.
Gordon Bronswick professzor kedélyes hangulatban érkezett a teremhez. Miután beengedte diákjait, elkezdte átrendezni a helyiséget. Tértágító bűbájt bocsátott rá, majd a padokat a fal mentén két oldalra lebegtette pálcájával, hogy középen legyen egy hosszabb, keskenyebb pályaszerűség. A diákok felhúzott szemöldökkel méregették a fiatal tanár mozdulatait, s néhányan már sejtették, mit is szeretne ezzel. Pansy keresztbe font karokkal állt a mardekáros csoportban, figyelve Gordon professzort, s szeme sarkából Dracót. Nem tudta, mit tegyen. Mit csináljon az érzéseivel. Kellene beszélnie a fiúval, de valahogy nem viszi rá a lélek, így csak várt. Várt, hogy esetleg Draco kényszerítse a cselekedetre. A professzor hangja húzta vissza az órára.

- Szép Napot! – köszönt Bronswick. – Foglalkoztunk a párbajjal, s a párbaj technikákkal. Most szeretném, ha két vállalkozó szellemű diák, összemérné tudását, s erejét. Lenne önként jelentkező? – nézett körbe a professzor, de senki nem akart párbajozni. – Jó, esetleg két hölgy? Miss Jehnsen? – Gordon mosolyogva kérdezte Victoriát, aki egy kis idő múlva bólintott. – Nagyszerű. Bátor kisasszony. Jöjjön, kérem! – intett a kezével maga mellé. Pansy szeme gonoszan felcsillant. Az egyik legjobb párbajozó, s így megmutathatja a lánynak, mire képes.

- Akkor szintén egy hölgy ellenfelet kérnék – folytatta a professzor.

- Én vállalom, professzor – lépett elő Pansy.

- Miss Parkinson – biccentett a férfi elismerően. – Kérem, maga is fáradjon ide. - Pansy határozott léptekkel a férfi másik felére állt, szúrós pillantásokat vetve a látszólag rémült ellenfelére. Draco ránézett a mellette álló Blaise-re, aki ugyancsak vissza rá. Mindketten megilletődtek a lány lépésén, de Draco még inkább. Mit akarhat ezzel Pansy? Csak nem bosszút állni a lányon?

- Rendben. Álljanak fel a pálya két végére. Természetesen nonverbálisan párbajozzanak. Aki úgymond, leteperi az ellenfelet, ötven pontban részesíti a házát. - A két lány felállt egymással szemközt, elővették pálcáikat. Picit meghajoltak egymás előtt, így megadva a tiszteletet a másiknak. Pansy elhúzta száját, majd felvette az alappozíciót, mire Victoria is így tett.

- Kezdhetik! – hallatszott Gordon Bronswick hangja.

Pansy nem habozott azonnal cselekedett.

- Incarcerandus! – küldte ellenfelére a kötöző ártást. Úgy gondolta, majd később jönnek a durvábbak. Victoriát még így is váratlanul érte a kezdés, s nem bírta kivédeni. Kötelek fonódtak testére, s eldőlt, mint egy darab, tehetetlen fa. Pansy jót mosolygott a jeleneten, a többi mardekáros azonban hangosan fejtette ki véleményét, kivéve Dracót, s Blaise-t. A fiú csak figyelte az eseményeket, kicsit még büszke is volt Pansyre, s arcáról nem bírta levakarni félmosolyát. Victoria dühbe gurult, ahogy meghallotta a nevetések zaját. A lehető leggyorsabban megszűntette a varázslatot, felpattant, s villámló mélybarna szemekkel nézett Pansy szemeibe. A lány felvonta szemöldökét, s gúnyosan elvigyorodott, amivel csak még jobban feltüzelte Victoria dühét.

- Tarantallegra! – kiáltotta magában Victoria, de Pansy könnyedén kivédte.

- Piertotum locomotor! – Pansy bűbájának hatására a teremben lévő lovagi páncél életre kelt, s megcélozta pálcáját szorongató Victoriát.

- Reducto! – A páncél hihetetlen sebességgel hátrarepült Pansy irányába, aki kénytelen volt elugrani a taroló átok miatt felé zuhanó tárgy elől. Draco már oda akart lépni a lányhoz, de barátja megállította. Csak acélszürke szemeiben láthatta Blaise a féltés apró jelét. Most már Pansy is dühöt sugárzó szemekkel pillantott a kárörvendő Victoriára.

- Oppugno! – Pansy kisebb madarakat idézett elő, akiket ráuszított a lányra. Összevissza csipkedték ellenfelét, s mosolyogva hallgatta fájdalmas sikkantásait.

- Immobilus! – fagyasztotta meg a madarakat Vic. S mielőtt még a lány bosszúártást küldhetett volna Pansyre a professzor hangja megállásra késztette.

- Köszönöm! Elég lesz. Úgy gondolom ennyiből is látszik, hogy melyik oldal felé dől a mérleg – mosolygott a professzor, s ránézett Pansyre. – Akkor az ötven pont Miss Parkinson jóvoltából a Mardekáré! Gratulálok mindkettőjüknek, igazán szép és eredményes bárbaj volt. – Gordon professzor megtapsolta a két résztvevőt, mire a diákok is követték példáját. A két lány egymást méregetve a távolból állt vissza eredeti helyére. Pansy belenézett Draco szemeibe, s majdnem megtorpant. Jól látta? A fiú féltette? S a féltés mellett, egy kis büszkeség is csillogott szürke szemeiben? Pansy elszakította pillantását, s odaállt Millicent mellé.

Draco ebben a pillanatban úgy érezte, hogy itt mindenki előtt elkapná a lányt, s magához húzná. Nem érdekli, hogy hányan látják, hányan súgnak össze a hátuk mögül. De Pansy megint megakadályozta, hogy bármit is lépni tudjon. Így maradnak csak a vágyai.

- Még egy párbajra van időnk. Jelentkezők? – kérdezte a professzor. Egyikük a Mardekárból, a másik párbajozó pedig szintén a Hugrabugból került ki, csak most a fiúk közül. Draco innentől nem nagyon figyelt. Csak az óra végét jelző csengőt várta, hogy végre érintkezhessen szerelmével.

Eközben Victoria fogadta a nevetésre görbülő szájakat a hugrabugos társaitól, meg egy-két dicsérő szó is akadt számára. Próbálta elrejteni arcáról a Pansy iránt érzett dühöt, de nehezen ment neki, s a mai órával ez csak nőtt lelkében. Megalázta a saját társai előtt, sőt a szerelme előtt is. Ezt pedig soha nem bocsátja meg neki. Mélybarna szemeiből csak úgy lövellte a mérget Pansy felé. Ha szemmel ölni lehetne, akkor a lány már talán nem is élne.
Draco szeme sarkából hol Pansyt, hol Victoriát nézte. Nem tetszett neki az a pillantás, ahogy Victoria a másik lányra néz. De elhessegette ezt a gondolatot, mikor megszólalt a csengő. A professzor szavait nem is hallotta, szemei előtt csak egy cél, vagyis egy személy lebegett. Pansy. A lány eloldalazott a többiek mellett, s épp kilépett a folyosóra. Draco megindult utána, látta Millicentet szerelme mellett, ahogy magyaráz neki. Felgyorsította lépteit, most nem hagyhatja, hogy meglógjon előle. Szerencséjére, mire beérte őket, már közel jártak egy falikárpit mögötti eldugott folyosóhoz. Megfogta Pansy karját, aki hirtelen nem tudta ki az, így már készült a pálcája után nyúlni, de mikor meglátta Dracót, abbahagyta a mozdulatot.

- Elrabolom a barátnőd egy kicsit – szólt Millicentnek.

- A klubhelyiségben megvárlak – válaszolt a lány Pansynek, s tovább folytatta útját, immár egyedül. Draco körülnézett a folyosón, s egy váratlan pillanatban berántotta Pansyt a falikárpit mögé. A lány halk, ijedt sikkantást hallatott, majd megérezte a hideg kőfalat a hátának nyomulni, s belefúrta szemeit a vakító szürkeségbe.

- Tudnom kell… - kezdte fojtott hangon Draco -, hogy… szóval tudnom kell, hogy miért kerülsz? – suttogta szerelme arcához közel hajolva. Nehezen mondta ki, de kimondta, s ez a lényeg.

- Szerinted mért kerüllek? – suttogta kicsit gúnyosan. – Mért kellett megmutatnod azt a nyavalyás emléket? – kérdezte fájdalmasan.
Draco mélyet sóhajtott.

- Mert… - sütötte le szemeit, majd még is visszanézett a mogyoróbarna szempárba -, azt akarom, hogy bízz bennem – suttogta a lány szájára. Pansy megborzongott. Még mindig ilyen hatással van rá, s szemeit is már kezdi ellepni a könnyfátyol erre a mondatra.

- Jaj, Draco – hajtotta le fejét Pansy, hogy a fiú ne lássa kibuggyanó könnyeit.

- Pansy, kérlek, bízz bennem. Azért mutattam meg, hogy lásd, csak te vagy nekem – mondta ki a szavakat alig halhatóan. Úgy érezte, hogy nem is saját maga mondja ezeket, de lám a lányért még erre is képes. Kezével megérintette Pansy állát, s kényszerítette, hogy felnézzen rá. A félhomályban Draco észrevette a lány nedves arcát, s csókolva bőrét szárította fel könnyeit. Végigpuszilta arcát, s lehunyva szemét érte el Pansy cseresznyepiros ajakait. A lány nem tiltakozott, nem bírt. Készségesen viszonozta az oly gyengéd csókot, amit csak az a bizonyos mondat után éreztetett vele Draco. Karjait a fiú nyaka köré fonta, s egyik kezével beletúrt a tejföl szőke tincsekbe. Orrában ott volt a menta férfias illata, ami szédítette. Draco csak ében hajába túrt bele, másik kezét derekán pihentette. Nem simította végig testét, libabőrt okozva így a lányon, csak egyszerűen hagyta, hogy a csókra összpontosítson. Kifulladva váltak el egymástól. Meg sem tudtak szólalni, csak szaporán vették a levegőt, el nem távolodva egymástól.

- Bízom benned – suttogta Pansy egy kis idő után. Draco félmosolyra húzta száját, s egy gyors csókot nyomott a lány szájára boldogsága jeléül, ami a lányt is mosolygásra késztette. – Mennünk kéne órára – mondta végül Pansy, ha bár nem akarta ezt a pillanatot megszakítani. De egyszer mindennek vége szakad. A fiú lemondóan sóhajtott, de eltávolodott a lánytól, s kiléptek a falikárpit mögül. Pansy megtörölte arcát, megigazította haját, majd elindult a fiú mellett vissza a klubhelyiségbe. Draco most olyan boldognak érezte magát. Csak nehezen ment neki, hogy arcáról is elrejtse érzelmeit. Gondolt egyet, s közelebb húzta magához a lányt, hogy érezhesse őt, majd rácsúsztatta kezét derekára. Így haladtak végig a folyosókon, nem törődve az őket fürkésző szemekkel. Belépve a klubhelyiségbe el kellett engednie a lányt, de barátja így is látta rajtuk, hogy végre egyenesben vannak. Ezt Draco a széles mosolyáról olvasta le.

- Na, gyerünk, felkelni! Óránk lesz – gúnyolódott Draco, mikor odaértek kedvenc kanapéjukhoz.

- Úgy is csak átváltoztatástan lesz – tiltakozott Blaise.

- Pont ezért – szólalt meg Pansy is. – McGalagony utálja a későket, főleg ha mardekárosról van szó – fintorgott.

- Igaz – sóhajtott Blaise, s felkelt a kanapéról, magával húzva Daphnét. – Menjünk akkor – majd súgott valamit a lány fülébe, aki odament Pansyhez, s elkezdte húzni kifele a helyiségből. A lány még egyszer rápillantott Dracóra, majd követte barátnőjét. Blaise eközben odalépett Dracóhoz.

- Nagyon vigyorogtok mindketten – nevetett.

- Hm? Dehogy – próbált nem hevesen tiltakozni.

- De, de. Nem látszik rajtatok, de én ismerlek már titeket – mondta vigyorogva Blaise. – Tudtál beszélni vele? – Draco aprót bólintott, majd elindult ők is a lányok után.

- Ah, végre – szaladt ki a száján.

- Ezt meg, hogy értetted? – vetette rá szürke szemeit a fiúra.

- Csak úgy, hogy ideje volt már – válaszolt Blaise mosolyogva.

¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Az ebéd után a klubhelyiségbe mentek vissza, mert Dracónak eszébe jutott a csokikondér. Crak, Monstro, Blaise és a lányok leültek a helyiségben, a fiú pedig felszaladt a hálótermükbe a csokoládéért. Mikor leért, odaült Pansy mellé, s az asztalra rakta a kondér csokit.

- Honnan van ez? – kérdezte Pansy.

- Draco, te kaptad, válaszolj te – vigyorgott Blaise. Pansy ránézett a fiúra.

- Hát… a hollóhátas lányoktól kaptuk – mondta közönyösen.

- Lányoktól? – dőlt hátra a kanapén Pansy, s lábát keresztbefonta.

- Igen. – Draco fogott két csokit, s az egyiket lazán átdobta Blaise-nek, majd hátradőlt ő is. Szájához emelte a csokoládét, s már épp harapott volna bele, mikor Blaise megszólalt.

- Te, Draco – kezdte a fiú, s megszagolta a csokit -, te nem érzel semmit rajta? – ráncolta össze szemöldökét.

- Kellene? – Draco is megszagolta a saját csokiját. S elgondolkodott. Mikor megkapta, akkor is érzett valamit. Méghozzá Pansy illatát. – Várj… csak nem Daphne illatát érzed rajta? – szólalt meg Draco felhúzva szemöldökét.

- De! Honnan a fenéből tudtad? – lepődött meg Blaise.

- Gondolkodj, Blaise! Mindig olyan illatot érzel, akihez, vagy amihez vonzódsz – sorolta a fiú. Pansy rögtön tudta, mire gondol Draco, s Blaise is elsápadt a lányokkal együtt, mikor rájöttek. A fiú fintorogva visszadobta a kondérba a csokit.

- Amortentia – suttogta undorodva. – Képes volt valaki elkészíteni a bájitalt, s idecsempészni? – döbbent le Blaise.

- Úgy látszik… - felelt Draco, miután ő is visszadobta a csokoládét. – Most már csak az a kérdés, hogy a meccs miatt, vagy direkt célpont? – dőlt vissza a kanapén, s ránézett Pansyre. Kezét ráhelyezte a lány combjára, s Pansy kezével megszorította Dracóét.

- Azt mondtad, hogy a csapatnak küldték – mondta Blaise, magában mosolyogva barátja tettén. Közben pedig Daphnét nyugtatta meg.

- Igen, de úgy adták át, hogy… - kezdte Draco, de fintorba futott át arca.

- Hogy? – türelmetlenkedett Pansy.

- Hogy leginkább nekem küldik, a csapatkapitánynak – fejezte be Draco színtelen hangon. Érezte, ahogy Pansy megremeg.

- Tehát, vagy a fogónk, és csapatkapitányunk ellen akartak szabotálni a meccsre, vagy… - Blaise itt elhallgatott.

- Vagy valamelyik régi szeretőd akart magába bolondítani bájitallal – fejezte be Pansy a gondolatmenetet. Belül mérges volt. Biztos volt benne, hogy ez áll a háttérben.

- Igen, erre gondoltam – vallotta be Blaise.

- Akkor ez a régi szerető sok mindenre képes – szólalt meg Millicent is elborzadva.

- De hát ebből a nyavalyás kondérból nem csak Draco ehetett volna – fakadt ki Daphne, s odabújt Blaise-hez. A fiú megnyugtatólag a hátát, s haját simogatta folyamatosan.

- Daphnénak igaza van – mondta Pansy. – Senkire sincs tekintettel az a… - inkább nem fejezte be.

- Tudsz valakit, aki ilyesmire képes? - kérdezett rá Blaise, mert ő ugyanis gondolt valakire. Draco ránézett barátjára, és tudta, hogy egyre gondolnak.

- Gyerünk, nekünk is mondjátok – csattant Pansy hangja.

- Nem tudunk senkit, Pansy – szorította meg kezét, s remélte, hogy most elhiszi. Nem akarta ezzel Pansyt megijeszteni, vagy hasonló.

- Ó, igen. Sokan voltak a pár év alatt – mondta gúnyosan a lány.

- Ne kezdd – kérte Draco halkan a lányt. Pansy pedig belenézve az acélszürke szempárba aprót bólintott.

- Ez ellen nem tudunk most mit tenni. Gyere Draco, tűntessük el ezt, és menjünk órára – állt fel Blaise a fotelből, majd egy Daphnénak adott csók után megfogta a csokikondért. Draco is felállt, s követte a fiút.

Pansy szemeivel figyelte a fiúk varázslatait, amivel a bájitalos csokoládét a felélesztett tűzbe vetették. Szörnyen érezte magát. Tudta, hogy csak is szerelmének egy régi szeretője vetemedhet ilyesmire, átgázolva még ártatlan áldozatokon is. Dühöt is érzett, hogy csak ennyi miatt elveszítheti a fiút. Vagy legalább is megcsalhatta volna Draco, de hát az járhatott volna következményekkel is, amik végleg elszakíthatták volna tőle. Azt pedig nem élné túl, ha évvégén a Próféta cikkében egy másik lány állna szerelme oldalán, mint az újabb Mrs. Malfoy. A klubhelyiségben immár csak ők maradtak. Miután a fiúk végeztek a művelettel, Daphne rögtön átölelte barátját, s Pansy csak nézte őket.

- Most már mehetünk – mondta Draco s felkapta táskáját a kanapé mellől.

- Mindjárt megyünk mi is – mondta Pansy, miközben felállt a kanapéról. Millicent bólintott, s kitessékelte a többieket a klubhelyiségből. Draco még elkapta barátja széles vigyorát, ami mosolyra késztette.

Pansy nem szólt semmit, csak miután bezárul a helyiség ajtaja, Draco elé lépett, s egyszerűen megcsókolta. A fiú annyira meglepődött, hogy egy pillanatig nem is tudta mi történik. Hisz a lány nem szokott kezdeményezni, s ez letaglózta. Hamar észbe kapott, s kezeit rácsúsztatta a lány derekára, s magához rántotta, amilyen közel csak tudta. Most Pansy próbálta szenvedélyével elmondani a fiúnak, mennyire „megrémisztette” ez az eset, s Draco értette.

Kellemes tavaszi idő köszöntött be márciusban, mikor a mardekár kviddics csapata szombat délután edzett. A füves, ellipszis alaprajzú kviddicspályán Draco parancsára felszálltak a tagok. Vészesen közeledik a Hugrabug elleni meccs, ami a csapatkapitányt még inkább feszélyezte. A másik ok pedig szerelme volt. Azóta az este óta, csak kis mértékben változott a kapcsolatuk pozitív irányba. Bár Draco már ennek is örült, na meg annak, hogy nem tette meg azt, mégis csalódott volt. Pedig akkor, abban a percben lejátszotta az események alakulását. Egy érzés is kavargott minduntalan lelkében. A bűntudat. Hogy elment a Szükség Szobájába, hogy megcsókolta Victoriát, hogy egyáltalán a lányhoz ért, s nem Pansyhez. Sosem érzett még ilyet, és ez nagyon dühítette is. Leginkább el akarta mondani Pansynek, hogy könnyítsen lelkén, de akkor elveszíti. Ebben az egyben biztos volt, és abban is, hogy azt nem akarja. Azt nem élné túl. Hiába hangzik egy Malfoyhoz nem méltónak, de jelenleg ezt érezte. Persze nem mutatta ki, az már végképp nem illene hozzá. Blaise kiáltása zavarta meg gondolatait.

- Draco! – kiáltott barátja a magasból. – Jössz? – kérdezte Blaise a lemaradt fiút. Draco egy horkantás kíséretében felpattant seprűjére, s felszállt a magasba csapattársai mellé. Az edzés során Draco mint minden alkalommal, rettentően kifárasztotta a csapatot. Különböző manőverekkel, minél nehezebb, az ellenség számára kifürkészhetetlen passzolgatásokkal, s végtelen óraszámnak tűnő repüléssel kivívta a többiek elismerését, s egyben rossz kedvét is. Draco maga is részt vett teljes mértékben az edzésben, nem csak a parancsokat osztogatta. Neki, mint fogónak a legjobb teljesítményt kell nyújtania, hogy megnyerhessék a meccset. Ezt tudta jól, s bizonyítja is a hozzáállása. Biztos volt, a győzelem mámorító ízét fogja a meccs után érezni, nem pedig az ellenkezőjét. Az öltözőben már csak Blaise, és Draco maradtak. Pár perc múlva a két fiú lassan, kimerülten ballagott a kastély felé. A nap még jól esően ontotta magából forró sugarait, így az edzés után feltörő szellő hűsítőleg borzolta fel hajukat.

- Régóta nem láttam a közeledben azt a csajt – szólalt meg Blaise belevágva a közepébe.

- És? Nem te mondtad, hogy hanyagoljam? – kérdezte a fiú kicsit flegmán.

- De, igen. Csak fura. Történt valami, ami miatt már… - kezdte barátja, de nem fejezte be a mondatot. Ránézett Dracóra, várta, hogy ő fejezze be.

- Ami miatt már nem mászik rám? – röhögött fel fájdalmasan Draco. – Nem. Nem történt semmi a varázsló világon – nézett rá Blaise-re egy pillanatra, majd lehorgasztotta fejét, s a cipőét bámulta kedvtelenül.

- Lehet, hogy pont az volt a baj – mondta a fiú halkan.

- Na ezt most már végképp nem értem – torpant meg Draco. – Ezt biztos, hogy te mondtad, Blaise? – kérdezte gúnyosan.

- Igen, én. Ne érts félre – állt meg Blaise is. – Gondolj csak bele. Volt már ilyen? A nagy Draco Malfoyjal történt már ilyen? – váltott át ő is egy kicsit gunyorosra. Draco értetlenül nézett rá.

- Mit akarsz ebből kihozni?

- Igazából nem tudom… csak… olyan – kereste a szavakat Blaise -, különös – vont vállat, majd továbblépkedett. Barátja is megindult mellette. – Főleg, hogy most azzal a Fletchley-vel láttam.

- Mindegy. Nem érdekel. Csak Pansy – motyogta Draco inkább magának, de fekete hajú barátja is meghallotta, s elmosolyodott.

- Nem mond el neked, Daphne valamit? – kérdezte halkan Draco.

- Hm? Mire gondolsz, barátom? – Draco csak elfintorodott.

- Tudod jól, mire gondolok – sziszegte felborzolva nedves, szőke fürtjeit.

- A válasz nem. Daphne sosem árulná el a barátnőjét. Biztos vagyok benne, hogy tud valamit, de azt nem szeded ki belőle, ahogy én sem – tárta szét karját tehetetlenül Blaise. – Különben is. Mért mástól akarod megtudni? Mért nem magától, Pansytől?
Draco megforgatta szemeit, s egy mély sóhaj után válaszolt csak.

- Úgy csinálsz, mintha nem ismernéd egyikünket sem – morogta vissza válaszképp.

- Nem csinálok úgy, de olyan egyszerű lehetne az életetek – tört ki Blaise-ből ingerülten. – De azt sem értem, hogy te, akinek annyi barátnője volt, hogy-hogy nem veszed észre azt, ami az orrod előtt van?!

- Ha most Potter lennél, szétátkoznám a fejedet – sziszegte Draco dühösen. – Mi az, hogy nem veszem észre azt, ami az orrom előtt van? – kelt ki magából.

- Nyugi, a te oldaladon állok. A legjobb barátom vagy, de erre neked kell egyedül rájönnöd – válaszolta Blaise. Már a pince felé lépkedtek, így Draco nem válaszolt. Igazából nem is tudta erre mit mondjon. Bár sértett éne visszavágott volna valamivel, de most nem jött nyelvére semmilyen csípős válasz sem. Barátja túl jól ismeri, s túl jó kapcsolata van Daphnéval is, amit irigykedve nézett. Hiába akarta elfojtani magában, nem tudta. Ő is ilyen kapcsolatot szeretne, csak Pansyvel. Beléptek a klubhelyiségbe, ahol már csak a szokásos banda várt rájuk: Crak, Monstro, Millicent, Daphne és Pansy.

Pansy hallotta a klubhelyiség ajtaját, s tudta, hogy a fiúk jöttek vissza az edzésről. Könyvébe temetkezett, addig sem kell Draco sziluettjét néznie. Bár szeme sarkából akaratlanul is a fiú lépteit követte nyomon, s hozzá elképzelte annak őrjítő, izmos testét, szőke fürtjeit, igéző acélszürke szemeit, ami szapora légvételre késztette. Nem bírta megállni, hogy ne nézzen fel, akár csak egy pillanatra. Szembe találta magát a megbabonázó tekintettel, ami őt fürkészte, majd gyorsan visszatemetkezett a könyv soraiba. Érezte, amint barátnője felpattan mellőle a kanapéról, majd hallotta az üdvözlő csók csattanását is. Nem akarta hallani, nem akart a csókolózásra gondolni, mert eszébe jutott Draco. Aztán megcsapta orrát a férfias menta illat, s kicsit oldalra dőlt, amikor leült mellé a fiú.


Draco végignézett a kanapén ülő lányon. Lábait keresztbefonta, térdei kivillantak az egyen szoknya alól. Acélszürke szemei tovább siklottak Pansy süllyedő-emelkedő domborulataira, amik kitűnően látszódtak a megfeszülő, fehér ingjén, s csak mardekáros nyakkendője takarta el némiképp. Ölében egy könyvet tartott, mogyoróbarna szemei falták a sorokat. Ében haja minduntalan szemeibe hullott, s egy kecses kis mozdulattal mindig visszaigazította füle mögé. Draco érezte, ahogy elönti testét a vágy. A lassú léptek alatt odaértek barátjával a kanapéhoz. Pansy egy pillanatra felnézett könyvéből, egyenesen Draco szemeibe, majd gyorsan el is szakította tekintetét. Daphne a szokásos módon csókkal köszöntötte a fotelbe ülő Blaise-t, aki rögtön átkarolta derekát, s lehúzta magához, beleültetve ölébe. Daphne kiscica módjára simult Blaise karjaiba, s belefúrta arcát a fiú nyakába.
Draco miközben figyelte a párocskát, leült Pansy mellé a kanapéra, s elképzelte, hogy a lány is így üdvözli őt egy edzés után. A kép gyorsan szertefoszlott, s helyette felidézte magában az első csókjukat. A legeslegelsőt, mikor ajkaival érintette a lány cseresznyepiros száját. Mély levegőt vett, s beszívta szerelme illatát. Daphne, és Blaise elköszöntek tőlük, s felmentek a hálókörletbe. Nem sokra rá Millicent is odament Pansyhez, hogy fáradt, s lefekszik. Pansy csak ekkor nézett körbe a helyiségben. Crak, Monstro, mellette Draco, és ő voltak már csak ébren. A lány is barátnője után akart menni, de Draco megfogta karját, hogy maradjon. Szemeit belefúrta Dracoéba, de egy pillanat múlva a fiú elnézett.

- Crak, Monstro! Késő van. Menjetek fel a hálókörletbe. – Draco ezt parancsnak szánta testőreinek, akik egy vállrándítás után teljesítették is. Hiába, ismerték már Dracót annyira, hogy ne kérdezzenek, hanem tegyék.

Draco visszafordult Pansyhez, lassú mozdulattal kiszedte a könyvet a lány kezéből, s ráhajította a közeli kisasztalra, mindvégig tartva a szemkontaktust. A lány ugyanúgy ült, ledermedve Draco közelségétől. Szívverése megint felgyorsult, ahogy a fiú végigsimított lábszárán, aztán áttért karjára, felfele derekán, mellkasán, egészen a tarkójáig. Beletúrt ében hajába, miközben egyre közelebb hajolt arcához. Draco nem teketóriázott, a pár centi távolságot megszűntette, magához húzva a lányt. Ajkai mohón követelték a cseresznyepiros száj ízét. Pansy először tiltakozni akart, s próbált is, de a régóta érzett, kielégületlen vágy hajszolta a viszonzásra, szinte lángba borult teste, annyira kívánta a fiút. Szenvedélyesen falták egymás ajkait, a lány karjai szerelme nyaka köré fonódtak. Régóta, talán túl régóta csókolták meg egymást, hogy most ne tartson addig, míg szusszal bírják. Draco gyengéden hátradöntötte az elveit megadó lányt a kanapén, s fölé hajolt, egy másodpercre sem szakítva el száját. A fiú nem bírt magával, puszilva kipirosodott arcát áttért Pansy megfeszülő nyakára. Szívta, csókolta a selymes bőrt, a fül mögötti érzékeny területet, borzongást váltva ki szerelméből. Pansy érezte az elmosolyodó szájat, ami lassan, de biztosan halad ingje nyakáig. A fiú ujjai a nyakkendővel babráltak, mikor a lány feleszmélt, hogy hol is vannak, s mire is készül Draco.

Elhomályosult szemei felpattantak, lélegzete bennakadt, majd egy határozott mozdulattal legördítette Dracót magáról, egyenesen le a földre. A fiú egy nyögéssel „jutalmazta” a kedves gesztust, s értetlen, talán kicsit felháborodott szürke szemekkel nézett a felkönyöklő lányra, miközben az asztalba beütődött karját fogta. Pansy mogyoróbarna szemeiben mintha félelem csillogott volna. Draco nem tudta eldönteni, hogy azért e, amire készültek, vagy annak a következményeire. Vagy esetleg mindkettőre. Tanácstalan volt, már megint.

- Ezt most mért kellett? – tört ki belőle mogorván.

- Mert nem akarok… - kezdte hevesen Pansy, de inkább nem fejezte be a mondatot, mert azt csak felindultságából mondaná. Nem a teljes igazságot.

- Mert nem akarsz? Ha már elkezdted, fejezd be, Pansy! – mondta dühösen Draco, s közben felült a padlón.

- Mert nem akarok a szeretőid közé tartozni – fejezte be mérgesen a lány, miután meggondolta mit mondjon, majd felpattant a kanapéról, s elindult a hálókörletek felé. Draco egy pillanatra ledermedt, arcára is kiült döbbenete, de most szerencsére senki nem látta. Amilyen gyorsan csak tudott - ami a kviddicsnek hála, a másodperc tört része volt –, felugrott a kényelmetlen padlóról, s a lány után sietett. Épp elkapta karját, mielőtt még rálépett volna az első lépcsőfokra. Maga felé pörgette, s testével a kőfalhoz nyomta, s mint eddig hatásosan tette, becsúsztatta egyik lábát a lány combjai közé, elvágva a menekülési útvonalat. Muszáj kideríteni, hogy értette ezt a lány, s másképp bizony nem ment.

- Ezt meg, hogy a fenébe értetted? – kérdezte halkan, pár centire a lány szájától.

- Mit nem értesz ezen, Draco? – kérdezett vissza gunyorosan. – Nem akarok a szeretőd lenni – tagolta lassan, mint egy ötévesnek, amitől Draco haragra gerjedt.

- Igen, mert ha a szeretőm lennél, nem lehetnél a feleségem – mondta ő is gúnyosan. – Ha özvegy vagy, legalább a vagyonomból kapsz. – Draco tudta, hogy ezt nem kellett volna, de amit kimondott, már nem csinálhatja vissza. A lány érezte, hogy szemeit menten elöntik könnyei.

- Szemét, egoista barom – sziszegte a lány dühösen, megalázottan, nedves szemei szikrákat szórtak. – Mit képzelsz magadról? Pontosabban rólam? - Pansy szabad kezével pofonvágta a fiút, amit Draco is jogosnak érzett. Valahogy helyre kell hoznia. Csak ez járt Draco fejében. Hát még egyszer megcsókolta, de ez most nem volt szenvedélyes, inkább bocsánatkérő, s erőszakos. Pansy tűrte a csókot, érezte rajta, hogy mit akar vele a fiú, ám megbántotta, s ezt nem lehet egy csókkal elintézni. De aztán Draco annyira gyengéd volt, amennyire a lány még sohasem érezte csókját. Bevetette ellenállhatatlan technikáját, mire a lány megtörten viszonozta nyelve játékát.

- Sajnálom. Sosem akartam, hogy a szeretőm légy. Csakis feleségemként bírlak magam mellett elképzelni – suttogta a lány szájára, nedves ajkaival leheletnyit érintve Pansyét, szemeit bűnbánóan lehunyva. Majd ellépett a lánytól, mélyen belenézett a barna tekintetbe, próbálta szemeivel elmondani, hogy őszinte volt, majd elfordulva felsietett a fiúk hálótermébe. „Már megint elszúrtam! Jól mondta, egy barom vagyok, aki mindig, mindent elcsesz. Főleg, ha jó útra terelődött a dolog. Mért kell így alakulni? Mért nem tudom egyszerűen csak szeretni? És ő mért nem tud megbocsátani, és viszont szeretni?” – Draco dühöngött, trappolt felfele a lépcsőn, majd a fiúk hálótermébe érve, hangosan bevágta az ajtót. Szerencséjére még senki sem aludt, bár így szájukat tátva bámulták
Dracót, aki gyorsiramban beviharzott a fürdőszobába. Blaise ledermedve ült ágyán. Tudta, hogy csak akkor ilyen Draco, mikor összeveszett egyetlen szerelmével. Kényelmesen hátradőlt baldachinos ágyán, s egy kicsit későbbre halasztotta ezt az ügyet, míg legalább barátja ki nem jön a fürdőből. Gondolatait átterelte egy hosszú, fekete hajzuhatagra, s a hozzá tartozó gyönyörű arcra.

Draco belenézett a mosdó feletti tükörbe. Arca eltorzult a méregtől. Magára volt dühös, s ezt nem tudta elviselni. Megengedte a hideg vizes csapot, s rálocsolta arcára. Homlokába hulló tejföl szőke haja a víz hatására sötétebb árnyalatot vett fel. Hátrasimította haját, majd elfintorodott, s meggondolta magát. Inkább felborzolta. Emlékeztette még elsős korára, és az még inkább nem tetszett neki. Elzárta a csapot, s tehetetlenségében ráült a kád szélére. Fürdeni nem akart, hisz edzés után azt már megtette, így csak ült a kád szélén, könyökeit megtámasztotta térdein, s beletemette arcát.
„Ezt most megint, hogy hozzam helyre?” – sóhajtotta elkeseredetten. „Gondolkozz, Draco! Mi az, amiről Blaise beszélt? Mit nem veszek észre? Forgassuk csak vissza az időt… Amikor Victroriával először találkozott, s Pansy is ott volt. Mikor is volt? Legendás lények óra. Igen. Akkor figyelte fel legelőször Victorira. Na igen, de Pansy akkor mit érzett? Emlékezz vissza… El-elkaptam néha egy szemvillanást, egy meglepődött, vagy inkább féltékeny mogyoróbarna szemeket. Talán. Ah!” – lélegzett mélyet. „Mért nem figyeltem akkor jobban Pansyre? Na jó, menjünk tovább. A következő, amikor mind a két lány ott volt a közelemben… a… az asztronómia óra. Ó, igen. Arra igazán emlékszem…” – nyögött fel halkan. „A francba, akkor nagyon el akart csábítani Victoria. Azok az ártatlannak tűnő dörgölőzések. Koncentráljunk Pansyre. Pansy mellettünk volt pár teleszkóppal. Most, hogy így belegondolok, tényleg mintha féltékeny lett volna. Sőt, a sötét varázslatok kivédése órán meg is mutatta Victoriának” – Draco elvigyorodott, ahogy felidézte az emlékképet. „Rendben. Idáig megvagyunk. Tehát Pansy féltékeny. Mire is? Vagy inkább kire? Victoriára? Hát, végül is flörtöltem vele. Vagy is hagytam, hogy flörtöljön velem. Az nem mindegy. Na jó, mit nem veszek észre? Pansy nem bocsát meg. Miért?” – Draco homlokon csapta magát felismerésében. „Mert nem bízik bennem. Hogy lehettem ilyen hülye?” – elkezdett fel alá járkálni a helyiségben. „Na. Akkor már csak azt kell kitalálnom, hogyan bizonyítsam be neki, bízhat bennem. A francba!” – hirtelen abbahagyta a járkálást, belenézett a tükörbe, s magabiztosan elvigyorodott. „Ez az” Mikor kilépett a fürdőszobából társai már elaludtak. Halkan lerakta pálcáját éjjeli szekrényére, majd átöltözve bebújt baldachinos ágyába. A sötétben nem látta, de halotta Blaise halk sóhaját. Draco teljes szívéből elmosolyodott, tudta, hogy barátja Daphnéról álmodozik. Elnyúlt ágyában, s észre sem vette, mikor átlépte az álmok földjét.


Leroskadt a kőfal tövében, hagyta, hogy könnyei kibuggyanjanak, s eláztassák fehér bőrét. Pansy térdeit felhúzta, ráhajtotta fejét, s zokogott. Most kitört belőle a sírás, olyan intenzitással, hogy rázkódott tőle. Régen volt már, hogy így sírt valaki után, vagy épp valaki miatt. Még magán is meglepődött. „Hogy mondhatott ilyet? Még, hogy én a vagyonára hajtok. Mintha nekünk nem lenne elég. Ahogy kiejtette… szörnyű volt. És én meg ezt a barmot szeretem. Hülye vagyok. Miatta sírok. Meg sem érdemli. Sajnálom. Sosem akartam, hogy a szeretőm légy. Csakis feleségemként bírlak magam mellett elképzelni - visszhangzott fejében a mondat. „Csak a feleségeként. Milyen aranyos volt, mikor lesütve szemeit ezt suttogta szájára. – Pansy megborzongott, ahogy felidézte azt az utolsó csókot. „Hihetetlen gyengéd volt, és érzelmes. Egyszerűen nem lehetett ellenállni. - Pansy felnézett a homályos klubhelyiségben, s feltápászkodott a padlóról. Megtörölte szemeit, s elindult fel a lépcsőn. „A francba, hogy így szeretem” – halkan nyitott be a szobába, majd a fürdőben megmosta arcát, és beomlott ágyába. Sokáig nem jött álom a szemére, hallgatta a mellette szuszogó barátnőit, gondolkodott az előbb történteken, s a másik pillanatban már aludt is.

¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Egy világos barna hajú lány ült egy üst mellett, Hisztis Mirtyl elhagyatott, harmadik emeleti vécéjében. Körülötte három szál Ádenisis, hat főnixtoll, két citrom, egy ezüst kés, lépia, rózsaszín fwoopercsőr, kákalagcsáp- és bőr, rózsaszirmok, teák, s egy nyers occamyfej. A lány egy régebbi kiadású könyvet olvasott, majd végignézett a hozzávalókon. Előkészítette a jávateát, amibe előzőleg három főnixtollat tett. A teába belerakta a három szál Ádenisist, a főzet legfontosabb alapanyagát. Aztán fogta a fwoopercsőrt, és a földbe karcolt egy szív alakot, majd belelocsolt főnixnyálat, és a benne áztatott lépiát. Kezébe vette az ezüst tőrt, s felvágta vele a két citromot, amit az üst aljába facsart. Pálcájával tüzet gyújtott az előzőleg karcolt szív közepébe, majd az Ádenisis jávateát beleöntötte az üstbe, s a tűzre tette. Mélyet sóhajtott, gondolatai egy személy körül forogtak. Majd belenézett a könyvbe, s folytatta az utasításokat. A főzet lassan rózsaszín színt öltött fel, gyorsan megkeverte háromszor. Ekkor elkezdett párologni a főnixnyál, így fogott egy üvegcsét, s begyűjtötte a bűbájjal. Majd elfintorodott, mit kell tennie. Az ezüst tőr ott pihent kezében. Léket vágott az occanamy fejen, s bele tette az üveget, a kákalag-csápot, s a bőrt is. A főzet gyöngyházszínűvé vált. Ezt követően az üstbe beledobta a fejet, majd a tetejére rózsaszirmot szórt, s az utolsó lépésként beleöntötte a rózsateát is. Megdörzsölte szemeit, mélyen beszívta a levegőt. Még maga sem hitte el, hogy mit csinált, s még mire készül. Bár ha ez nem jön össze, ott lesz a második, a B terv. Becsapta a könyvet, majd pálcájával összetakarított. Mielőtt még kilépett volna a zsebében gondosan elrejtett fiolával, még egyszer körbenézett a vécében, ahol bájitalát főzte. Szerencséjére Hisztis Mirtyl nem zavarta meg, így gyorsan becsukta maga után az ajtót, s sebes léptekkel a klubhelyisége felé vette az irányt. Biztos volt benne, hogy ott már senkit sem fog találni, de mikor belépett szembe találta magát Justinnal.

- Hol voltál Vic? – kérdezte értetlenül.

- Csak büntetőmunkán – mondta a lány lehangoltan, elszontyolodva, amit úgy látszik bevett a fiú, mert magához húzta, s csókot nyomott szájára. A lány nem tudta kiűzni elméjéből, hogy nem szerelme csókolja.

- Gyere, felvidítalak – búgta a lány nyakába, szorosan ölelve. Victoria elhúzta fejét, s próbált kibújni az ölelésből.

- Hagyjál. Fáradt vagyok – mondta halkan, miközben kezeit a fiú mellkasára rakta, hogy eltolja magától.

- Rendben – sóhajtott a fiú lemondóan. – De kérek, egy jó éjt csókot – vigyorgott a lányra. Victoria teljesítette a fiú kérését, majd elslisszolt mellette, fel a lányok hálótermébe. Szobatársai már aludtak, így gyorsan átöltözött, s bebújt ágyába. Már nem sokat kell kibírnia, s akkor talán végre az övé lesz a fiú. Ezzel a gondolattal ringatta magát álomba, hogy egy új, sikeresebb nappal kezdjen.

¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Draco vasárnap korán ébredt. Tervét szövögette, s az ahhoz szükséges hozzávalók beszerzését. Bár rájött, hogy a Szükség Szobája megad neki mindent, ami kellhet a kivitelezéshez. Hogy ne ébresszen fel senkit, lement a klubhelyiségbe. Egyedül ült kedvenc bőrfoteljában. Felidézte azt az emléket, s megint rátört a bűntudat, amitől csak egy féleképp szabadulhat. Kis idő múlva léptekre lett figyelmes. Acélszürke tekintetét a lépcsőfordulóra szegezte, s várta, hogy a zajok forrása megjelenjen. Csalódottan vette észre barátja álmos, kócos fejét.

- Jó reggelt! – biccentett Blaise, s lehuppant mellé a fotelbe.

- Neked is – viszonozta Draco csüggedten.

- Csak nem mást vártál? – vigyorgott Blaise, még csipás szemeit dörzsölve. Draco csak morgott egyet.

- Blaise… - kezdte Draco, s miután barátja ránézett komoly arcára, mély levegőt vett, s folytatta -, kellene a segítséged – fejezte be halkan.

- A segítségem? De hát miben, Draco? – döbbent le a fiú.

- Khm – köszörülte meg torkát -, emlékszel még év elején egy találkozó megszervezésére, úgymond? – feszengett a fiú, s zavartan beletúrt szőke fürtjeibe.

- Köze van ennek a kérésnek a tegnapihoz? – kérdezte Blaise mindentudóan.

- Mondjuk – bólintott Draco. – Megint elcsesztem, és most van egy tervem, hogy helyrehozzam – kerülte barátja barna tekintetét.

- Inkább nem kérdezem meg, hogy megint mit csináltál – húzta el a száját Blaise. – Mondjad, mit terveltél ki – adta meg magát. – Bár év elején is elszúrtad – nevetett.

- Kösz – fintorgott Draco. – A lényeg, hogy valahogy megint el kellene csalnunk Pansyt a Szükség Szobájába, akár Daphnéval, akár Millicenttel. Az mindegy – dőlt előre a fotelben.

- Jó… - gondolkodott el Blaise. – Mi lenne, ha például Pansy segítségét kérném egy Daphnénak szánt romantikus meglepetés elkészítésében? – mosolygott a fiú.

- Nagyszerű. Tudtam, hogy nem hagysz cserben – fogott kezet barátjával.

- Persze, hogy nem – vigyorgott a fiú.

¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Victoria kellemesen aludt, sőt még korai keléssel sem siette el. A kis fiola, aminek tartalmát tegnap este félelemmel, s reménnyel kevert érzelmekkel készített, most csendben, eltitkoltan lapul ládájában. Gondosan levédve különböző bűbájokkal, melyek az üvegcse épségét védik. Mai napját a kívánt személyhez vsló, minél tökéletesebb eljuttatásának gondolatát fogja kielemezni. Okulnia kell a hatodikban történt kis baleset árán, mikor Romilde Vane próbálkozott Potterrel. De az övé hatásosabb lesz, csak bírja eljuttatni a címzettnek. Vic felöltözve a klubhelyiségbe ment, ahol már javában folytak a játékok, s beszélgetések. Ahogy leért a lépcsőn észrevette Justint is, és Charlottét is. Hát persze, hogy megint egymás közelében vannak, hogy neki oda kelljen mennie, s egyszerre mindkettőjüket elviselnie.

Jól nézett ki a fiú, ezt el kellett ismernie, de egy valakin nem tesz túl, s Vic pont azt az egy valakit szeretné maga mellett. Mosolyt erőltetett arcára, mikor a fiú megtalálta szemeivel, s elindult hozzá. Justin egy fotelben ült. Vic előre tudta, mi lesz a fiú első mozdulata. S nem tévedt. Lehúzta magához, az ölébe ültette, amit a lány kényelmetlen helyzetnek érzett a jelen pillanatban, s az egész klubhelyiség előtt szenvedélyes csókot adott „szerelmének”. Elrejtette arcára kiülni készülő fintorát, amit a nyálas csók váltott ki belőle, s átkarolta Justin nyakát. Kedvesen rámosolygott, majd odafordult Charlotte-hoz.

- Nincs kedved rendelni Csokikondért, esetleg egy kis csokibékát? – kérdezte mézes-mázos hangon a lánytól, ugyanis ő el tudta intézni, hogy be tudják hozni az iskolába.

- Hm… - húzódott mosolyra Charlotte szája. – De igen, van. Neked is szerezzek?

- Persze – mosolygott Vic. – Mikor tudsz? – próbálta nem követelőzően kérdezni.

- Mondjuk a héten valamikor – töprengett el Charlotte. – Minél hamarabb.

- Szuper – vigyorgott a lány. Első lépés kész.

- Ha valami édességre vágysz, csak kérned kéne, drága – simította meg Victori kezét Justin, s kisebb puszikat hintett bőrére. Charlotte rávillantotta szemeit a párosra, leginkább a fiúra.

- Kézzel fogható csokit akarok – mondta picit gúnyosan a lány, mire a fiú abbahagyta a puszilgatást. Magában Victori sóhajtott. – Reggeliztetek már?

- Még nem. Menjünk – válaszolt Charlotte, s elindult kifele a helyiségből. Justin, és Vic követték.

¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A nap eseménytelenül telt el. Draco nem mutatta, de ideges volt. Most vagy nagyon elszúrja az életét, a kapcsolatát Pansyvel, vagy épp az ellenkezője. Azzal nyugtatta magát, hogy kockázat nélkül nincs győzelem. Tehát várni fog. Míg el nem jön az este. A reggeli alatt, figyelte a lányt, aki megint hallgatási fogadalmat tett vele szemben. Végül is nem csodálkozik, ő adta meg az okát. De annyira nehezen viseli. És mi fog még történni, ha megnézte az emléket.

Draco csak turkálta az ételt, inkább a mellette ülő lányt nézte szeme sarkából. A látszatot fenn tartják, de legbelül teljesen más a helyzet. Megszokták már a szúrós tekintetek kereszttüzét, s a fiút most nem is érdekelte a dolog. Egy idő után megunta az üldögélést, szerencséjére barátai is végeztek. Így visszamentek a klubhelyiségbe. Blaise próbálta elterelni figyelmét a megszokott robbantós snapszlival, de most ez sem fogott a fiún. Sőt, Draco úgy érezte, Blaise simán meg tudná verni most, amennyire összpontosít a játékra. De meglepődésére mégiscsak ő nyert. Ránézett a sejtelmesen vigyorgó barátjára, s tudta. Tudta, hogy hagyta nyerni.

Draco elméjébe beszökött a gondolat, hogy azért e, mert így több csókot kap Daphnétól, vagy mert nem akarta megalázni. Mindegy is neki. A kártyaparti után áttértek a sakkra, amivel több órát is elütöttek. A délutánt Draco, s Blaise a kviddicsben felvetett ötleteit beszélték, hogy milyen cselekkel próbálják legyőzni ellenfelüket. Kínkeservesen vánszorgott az idő a fiú számára, mikor végre valahára eljött az este hét óra. Szemével intett barátjának, majd észrevétlenül kislisszolt a klubhelyiségből. Sietve rótta a folyosókat, míg el nem érte célját. Háromszor elhaladt a fal előtt, eszébe jutott, mikor ezt utoljára tette, nem is oly rég. Megrázta fejét, s belépett a szobába. Nem volt sok minden benne, csak egy kanapé, fotel, egy fürdő ajtó – legalább is ezt gondolta Draco -, s egy üvegasztal, rajta egy ezüst merengővel. Becsukta az ajtót, s oda lépett az asztalkához. Elővette talárja zsebéből pálcáját, és halántékához emelte, majd elkezdte onnan húzni. Pálcája végén egy hosszú, ezüstfehér csíkot, amit beleejtett egy kristályüvegcsébe, majd odarakta a furcsa jelekkel televésett kőtál mellé.

Még egyszer végignézett a szobában, s egy mély sóhaj kíséretében kilépett onnan. Megmasszírozta halántékát, beletúrt hajába, miközben menetelt. Mikor visszaért a klubhelyiségbe Blaise már megkereste Pansyt, s szóval tartotta. Draco megnézte a lányt, megint késztetést érzett rá, hogy odamenjen, s megcsókolja, de jelen esetben ez botránnyal járna. Így némán leült az egyik fotelbe. Pansy vetett rá egy pillantást, amit Draco inkább elfelejtene, majd visszafordult Blaise-hez.

- Rendben, Blaise. Menjünk – mondta halkan a fiúnak, majd elindultak. Draco végigkövette szürke szemeivel útjukat, míg nem becsukódott a helyiség ajtaja.

Pansy furcsállta Blaise kérését, de már majd nem rászánta magát. Elvégre még is csak Daphne meglepetésében segédkezne. A barátnője, ezért döntött. Kitárult a klubhelyiség ajtaja, s belépett rajta Draco. Szívét szorongás fogta át. Mért nem lehetne olyan egyszerű az életük, hogy semmi nélkül megcsókolják egymást? Nem tudta a választ, s nem is akart ezen most filózni, sőt, nem akart beleveszni a fiú szemeibe sem. Így visszafordította tekintetét barátjára.

- Rendben, Blaise. Menjünk – sietett elhagyni a helyiséget Pansy. Kint a folyosón beszélgetést kezdeményezett.

- És mit szeretnél Daphnénak csinálni? Valamilyen elképzelésed biztos van – mosolygott Pansy.

- Öhm… - Blaise elgondolkodott. Erre nem talált ki előre választ. – Hát talán egy vacsora? – kérdezte egy vigyor kíséretében.

- Nem rossz. Daphne olyan romantikus – felelt a lány. – És mért pont a Szükség Szobájában?

- Hát ott senki sem zavarna meg minket – röhögött fel a fiú kétértelmű válaszán. Ha bár nem is annyira kétértelmű, csak ki hogy értelmezi.

- Ó, Blaise – nevetett Pansy. Ismerte a fiút, hogy tudja mi jutott eszébe. – Na jó, akkor te gondolj egy szobára, majd én átalakítom, ha nem jó – mondta nevetve Pansy, mikor odaértek a hetedik emeletre.

Blaise ugyanazt csinálta, mint az előbb Draco. Előre megbeszélték, hogy milyen szobára gondoljanak, így Blaise-nek nem esett nehezére elképzelni a merengős helyiséget. Kinyitotta a lánynak az ajtót, s maga előtt beterelte. Pansy elismerően nézett körbe a helyiségben, ahol nem volt ágy. Meg mert volna esküdni rá, hogy a fiú azt is kíván a szobával együtt.

- Ez mi? – kérdezte Pansy a merengőre mutatva.

- Kedves, azt hittem ezt egy ilyen boszorkány tudja – nevetett Blaise, de Pansy tekintete lehervasztotta. – Kérlek, nézd meg! Az első csókunk.

- És mért akarnám én azt megnézni? – nézett értetlenül a lány.

- Jaj, nem nyálas, vagy ilyesmi – vigyorgott a fiú, s beletúrt hajába. – Csak, hogy esetleg valami hasonlót kellene elterveznünk meglepetésként is. Ahhoz pedig meg kellene nézned – kérlelte a fiú barna szemeivel.

- Rendben – adta meg magát a lány.

- Szuper vagy, Pansy kedves – puszilta meg a lány arcát. – Addig én beszerzek egy két hozzávalót – kacsintott, majd kilépett a szobából. Mély sóhaj szakadt fel torkából. Hazudott már megint a lánynak, de csak is barátai érdekében. Ha ezzel segíthet nekik, hogy jobbá tegyék a kapcsolatukat, akkor lenyeli ezt a kis hazugságot.

Pansy megforgatta szemeit. Most végig kell nézni Daphne és Blaise első csókját. Sokkal inkább nézné meg az ő és Draco csókját. Fogta a kis üvegcsét, s beleöntötte a ezüstfehér emlékképet, ami felfénylett, s örvényleni kezdett. Pansy nagy levegőt vett, s belemerítette arcát a kőtál tartalmába. Rögtön érezte, hogy lába felemelkedik a Szükség Szobája padlójáról. Vakító sötétség vette körül egy kis ideig míg zuhant, majd talpa földet ért szintén a Roxfort egy folyosóján. Körülnézett a félhomályban, megállapította, hogy már estefele lehet. Aztán megpillantotta őt. Lassan lépkedett a folyosón vele szembe. Szőke sziluettje megborzongatta a lányt. Mikor elhaladt mellette követni kezdte. Hajtotta a kíváncsiság, hogy-hogy kerül ide a fiú, Blaise emlékébe. Egy ismerős helyen állt meg, mélyet sóhajtott, majd háromszor elsétált a fal előtt. Belépett az ajtón, Pansy is vele együtt.

Ami a szobában fogadta, arra nem volt felkészülve. Majd nem összeesett, mikor megpillantott egy világosbarna hajú lányt egy fotelben ülve. Agyába befurakodott a gondolat, hogy úgy is tudja mi fog történni, el is mehetne, de valami késztette arra, hogy ott maradjon, s végig nézze. Vagy legalább is elkezdje nézni. A szoba mardekáros beállítottságú volt, ami köszönhető volt a fiúnak, s egy kis sárgával vegyítve a lány részéről. Fintor futott át arcán, mikor Victoria megindult Dracóhoz. Csónak kivágású blúza feszült a lány mellein, magas szárú, tíz centis sarkú csízmája karcolta a padlót. Haja leengedve hullott szemeibe. Pansy elhúzta száját, s a fiú mellé állt, hogy jobban lássa az „eseményeket”. „Lotyó” – gondolta magában. Victoria megállt Draco előtt, felemelte kezét, s szerelme tarkójánál beletúrt a tejföl szőke hajba. A lány megnyalta ajkait, s azzal egy időpontban közelebb hajolt jegyeséhez, s rányomta száját Dracóéra. Pansy elfordította fejét, könnyek szöktek szemeibe. Sosem kellett még végig néznie, ahogy Dracót, a szerelmét megcsókolja egy lány. Fájt neki. Fájt az, hogy nem őt izgatja. Így még rosszabb volt, mintha csak tudná az egészet. Visszanézett a párocskára. Draco áttért Victoria nyakára. Csókokkal hintette be bőrét, amire Pansy dühösen megtörölte nedves arcát, de tűrte, s nézte. Aztán meglepődött. Draco hirtelen abbahagyta a lány kényeztetését. Victoria szemei felpattantak, s Dracóra szegezte őket.

A fiú állt ott egy másodpercig, aztán se szó, se beszéd otthagyta a felhevült lányt a szobában. Pansy érezte, hogy lábai megint elhagyják a talajt. Ott találta magát ugyanabban a szobában, ahol ez történt, annyi kivétellel, hogy másképp nézett ki, s más időpontban. A lány leroskadt a legközelebbi fotelbe, s keservesen sírni kezdett. Megint a fiú miatt. Tengerként öntötték el elméjét kétes gondolatai. Miért mutatta ezt meg neki Blaise, vagy inkább Draco?

Olyan ismerős volt a lánynak, s rá is jött, hogy volt már egy ilyen év elején. S annak sem volt jó vége. Hát ennek? Ennek sem. Miért csinálja ezt vele Draco? Hogy képes megmutatni neki? Nem elég az, hogy megcsalja? Pansy itt másik fonalat vett fel. De hát mégsem csalta meg… Vagy is csak majdnem. Egy csók még nem a világ vége. Az még megbocsátható lenne. De akkor is elment, s puszilta, kényeztette a lányt, ami rohadtul fájt Pansynek. Az egyik énje most rohanna a fiúhoz, hogy megcsókolja, s talán újra élje a szünet perceit, másik énje pedig örökre itt maradna a szobában, hogy még csak ne is lássa. „Nem bírok, most ezen gondolkozni. Túl sok ez így” – a fürdőben megigazította magát, megmosta arcát, majd visszament a klubhelyiségbe. Már csak pár diák lézengett ott, így felment a hálótermébe. Bebújva ágyába sokáig gondolkozott még a mai napján. Nehezen aludt el, s nem is tudta, hogy a másik szobában a fiúknál, egy acélszürke szempár meredten nézi a plafont, s rá gondol.

A hajnal erőtlen sugarai belevesztek a felolvadt Fekete-tó vízébe. Egész éjjel forgolódott, minek következtében paplana félig lecsúszott kimelegedett, verejtékező testéről. Nem volt elég az éjféli asztronómia óra, de utána agyának fantáziája is megtörhetetlenül ostromolta olyannyira, hogy kora reggel ziháltan, s egy kisebb problémával ébredt. Álmos, kialvatlan szemeit megdörzsölte, majd halkan szitkozódva nyúlt pálcájához, hogy eltűntesse a képek hatására keletkezett foltot. Miután elvégezte eme egyszerű műveletet - minek, legnagyobb szerencséjére szobatársai nem voltak végignézői -, a fürdőszobába vette az irányt, lehűteni vágyának tüzét. Nem akart hideg vizet folyatni felhevült testére, így inkább a kellemesen langyos kategóriát választotta. A zuhany alatt ernyedten lehajtotta fejét, két kezét megtámasztotta a szemközti falon, lehunyva szemeit élvezte a víz jól eső, kijózanító cseppjeit, ahogyan eláztatják tejföl szőke haját, s végigfolynak hátán. Gondolatainak tárgya mélybarna szemekkel mustrálta őt szenvtelenül, miközben hátradobta világosbarna haját, s megszűntetve az egy lépésnyi távolságot rányomta ajkait az övére. Draco megrázta fejét, hogy kiűzze a csábító képet fejéből. Akaratlanul is eszébe jutott szerelme, hogy mennyire sóvárog utána. A szünet, a bál, és ami az után volt, szinte mindent feledtetett vele. Mintha érezné a lány száját, érintéseit végigfutni testén, selymes bőrének illatát. Fülében csengtek a sóhajai, vágyfokozó nyögései a gyönyör pillanatában. Az elhomályosult, mogyoróbarna szemek tüzét, ahogy kacér csípőmozgással izgatta. Kinyitva szürke szemeit elkáromkodta magát, mikor észrevette milyen merev hatással volt rá ez a visszaemlékezés. Egy mély sóhaj kíséretében megragadta a csapot, s hidegebb fokozatra állította. Negyed óra múlva egy türelmetlen kopogás zavarta meg fogmosás közben. Gyorsan befejezte, s már felöltözve, ingerülten tépte fel a fürdő ajtaját.

- Milyen sokáig zuhanyoztál ma – nézett kicsit meghökkenve Blaise.

- És akkor? – mordult rá Draco, majd kikerülte barátját. – Egyáltalán honnan tudod, amikor húztad a lóbőrt? – kérdezett rá. Blaise megrántotta vállát figyelmen kívül hagyva Draco kedves válaszát, majd válaszolt.

- Onnan, hogy volt szerencsém a fürdő ajtó csapódására ébrednem – morogta Blaise, majd elfoglalta a fürdőszobát.
Nem sokkal később a klubhelyiségben találta meg őt az egyik bőrfotelben ülve. Draco rápillantott, mikor elé ért.

- Paprikás a hangulatod? Még fel sem keltél – röhögött Blaise. – Csak szépet álmodtál?

- Nem. Csak rosszul aludtam – felelt Draco félvállról.
Blaise következő mondatát, hátulról két simító tenyér fojtotta belé.

- Daphne, szerelmem – fordult meg a fiú, s megcsókolta. – Barátnőid?

- Korán ébredtek – felelt Daphne röviden. – Jó reggelt, Draco – köszöntötte a fiút is, miközben elkezdte húzni Blaise-t kifele a klubhelyiségből.

Draco, miután viszonozta a gesztust, követte őket a Nagyterembe reggelizni. Unottan ült le a szokásos helyére, szürke szemeit végigfuttatta a házak asztalán. Tekintete magakadt egy őt fürkésző mélybarna szemeken. Hosszan állta a kontaktust, mikor Victori félénken mosolyra húzta száját. Draco nem tehetett róla, de ez a mosoly olyan ártatlannak, kislányosan bájosnak tűnt, hogy akaratlanul is félmosolyra húzta száját. Aztán kiszakította pillantását, s neki kezdett reggelijének.


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤



Halk cipőkoppanások nesze zavarta meg a kihalt folyosó, kora reggeli nyugalmát. Pansy a hetedik emeletre tartott. Nem igazán akart a klubhelyiségben maradni, hogy összefusson Dracóval, amikor a kapcsolatukról gondolkodik. Mikor felért Badar Barnabás falikárpitjához, elhaladt háromszor a szemközti fal előtt, s mikor megjelent az ajtó, körülnézve beljebb lépett. A míves kandallóban feltörő lángok jól esően ontották a meleget, mikor Pansy az az előtti fotelhez lépett. Kényelmesen elhelyezkedett, térdeit fölhúzta, s belebámult a pirosas, hasított fadarabokat nyaldosó tűzbe. Neki nem kell merengő, hogy megnézze emlékeit. Ha csak felidézi magában, teljesen átéli az akkori érzéseit. Mennyire más volt a helyzet, a kapcsolatuk az első csókjuk előtt. Az első csók. Pansy lehunyta szemeit, fejét hátradöntötte a fotel háttámlájára, magában felelevenítette a hajnali klubhelyiség hangulatát, mikor Draco belépett kócos hajjal. A szóváltásuk, a halk, egyenletes cipőkopogás, ahogy felé közeledik, s az érzékeit elbódító menta illat. Szinte érezte orrában a szeretett illatot, az acélszürke szemek fogságát, a puha ajkak érintését. A bizsergető érzést, mikor rá gondol, a féltékenység szelét, mikor egy lány megkörnyékezi. „Szeretem. De bizalom nélkül a szerelem semmi. Nem tudok benne bízni. Honnan tudjam, hogy fontos vagyok neki? Hogy azok az érintések, csókok, vágytól elhomályosult szürke szemek nem csak játszadoznak velem. Hogy nem csak elhiteti velem, engem akar, csak is engem, fontos vagyok az életében. Nem csak a szerződésben foglaltak miatt, vagy egy fiú utód szülése miatt, aki majd tovább viszi a Malfoy nevet, hanem tényleg azért, mert szeret. Honnan tudjam, amikor semmilyen érzelemről nem beszél, sőt, ki sem mutatja. Csak a szemei azok, amik néha pajkosan felcsillannak” – mély sóhaj tört fel belőle, s eszébe jutott a szünet. Az a gyönyörű bál, és az a felejthetetlen éjszaka. „Kockáztatott. Miért? Azért, mert szeret, és tényleg vágyott rám, vagy csak azt akarta, egy legyek a sok közül?” – Pansy mogyoróbarna szemei megteltek könnyekkel, amik csak arra vártak, mikor buggyanhatnak ki, s folyhatnak végig a lány selymes arcán. Nem. Ezt nem tudom elhinni. Olyan őszintének tűnt a viselkedése, a vággyal teli szemei, a halk nyögései. Az nem lehetett az álarca. Az acélos tekintetébe belenézve elmerülök, s átlátok azon. Tudatába befurakodtak a tegnapi óra jelenetei. „Az a kis cafka is mit akarhat Dracótól?


Egyáltalán ő csábítja el Dracót, vagy fordítva? Mindenesetre szívesen leátkoznám a lábáról. Á, nem. Azt az örömöt azért nem adom meg senkinek. Nem alacsonyodom le odáig. Én csak griffendéleseket átkozok meg. És őket is csak akkor, ha szemtelenek” – húzta gonosz mosolyra száját a gondolatra. „Ah, mért ilyen nehéz? Miért nem tud Draco egyenesen beszélni? És mért nem tudok bízni benne? Vajon mért?” – fintorgott. „A szeretői miatt. Ez egyértelmű. Túl sok volt, vagy talán még mindig van is, több éven keresztül. Mért fáj ennyire ez a nyomorult szerelem? Mért kellett bele szeretnem? Most mennyivel könnyebb lenne. Csak elfogadni szüleink akaratát, s egybekelni, aztán élnénk a boldogtalanok életét. De így is boldogtalan vagyok. Bár ez sem teljesen igaz. Jó pár gyönyörű percet adott nekem, mikor azt hittem megváltozik a kapcsolatunk. Azt hittem azokban a percekben, hogy szeret, hogy csak is én vagyok a legfontosabb neki. Mit csináljak?” – tette fel a megválaszolhatatlan kérdést magának. Nem tudta mitévő legyen az érzéseivel, Dracóval. Rápillantott a falon lévő órára, s felpattant a fotelből. Órára kell mennie, méghozzá bájitaltanra. S mivel a házvezető tanára tartja, nem akar késni.

Elindult lefele a pinceterembe, próbálta elűzni előbbi gondolatait, s ráadásul, megint a fiú mellé kell ülnie. Most még inkább utálta a mai napot, mikor dupla bájitaltannal kezdenek. Mire odaért a teremhez már minden diák ott várt a professzorra. Igaz őt a griffendélesek nem érdekelték, csak háztársain nézett végig, s meg is találta őt. Szokásához híven a falnak dőlve állt, lábát megtámasztva annak. Mogyoróbarna szemeit önkénytelenül is végigfuttatta a fiún, bár a meleg talár nem sokat sejtetett, de azt már úgyis tudja, mit takar. Magában meglepetten vette észre az őt fürkésző szürke szemeket. Mélyen belenéztek egymás szemébe, mintha onnan akarnák kiolvasni, mire gondol a másik. Blaise már meg sem próbált Dracóhoz beszélni, akinek most csakis Pansy volt a látóterében. A szemkontaktust Piton professzor előttük lobogó, fekete talárja szakította meg, majd kivágta a terem ajtaját, s a diákok elfoglalták helyüket. Pansy kerülve Draco pillantását leült mellé, arcáról elrejtette érzelmeit, ahogy a fiú is. Néma csönd lett a helyiségben. A professzor végigjáratta tekintetét a csoporton.

- A mai órán szintén ravasz minősítésű bájitalt fogunk elkészíteni, és el is várom némelyiküktől, hogy tökéletesen meg is csinálják. – Piton itt ránézett mardekárosaira, majd folytatta. – Üssék fel könyveiket a 165. oldalon az Élőhalál-esszenciáját. Megtalálnak mindent, amire szükségük van. Két órát kapnak az elkészítésére. Kezdhetik! – fejezte be mondandóját a professzor, mire a tanulók felcsapták könyveiket, majd elkezdték a hozzávalók előkészítését.

Draco és Pansy szavak nélkül is a szokásos tempójukban dolgozott. Draco belenézett a könyvbe, ami azt az utasítást adta, hogy felaprítani a valériánát, más néven macskagyökeret. Aztán az aszfodélosz gyökeret kell őrölni. Neki kezdett az aprításnak, szeme sarkából Pansyt figyelte, aki szintén olvasta a könyv istrukcióit. Miután ezzel végzett, odatolta a lány elé, s elővett egy kis kőtálat, melybe belevagdosta az aszfodéloszt, majd elkezdte az aprítást is. Pansy eközben pálcájával tüzet varázsolt az üst alá, és beledobta a felvágott macskagyökeret a vízbe. Oldalra pillantott Dracóra, s mintha a fiú megérezte volna, felkapta tekintetét rá. Pansy gyorsan lesütötte szemeit az asztal lapjára, s megkereste a fekete üröm növény kivonatát. Az üstbe öntött három cseppet, ahogy a könyv írta, majd megkavarta az óra mutatójával ellentétes irányba, háromszor. Ettől a seszínű főzet feketére váltott. Draco végzett az aprítással, s most a mákonybab levének kinyerésével is. A rézmérlegen kimért négy grammot az őrölt gyökérből, majd beleszórta a főzetbe, miközben Pansy keverte azt. Ránézett a fiúra, aki most a bab levéből cseppentett bele ötször. A lány ekkor visszanézett a könyvbe. „Az óra mutató járásával egyirányba keverjük meg hatszor a főzetet” – olvasta magában, majd teljesítette. A főzet lassan elkezdett világosabb színt ölteni.

- Rendesen kimérted az aszfodéloszt? – szegezte a kérdést Dracónak.

- Természetesen. Pontosan négy gramm – válaszolt Draco flegmán. – Mit hagytál ki?

- Én? – nézett Pansy a szürke szemekbe. – Én semmit – háborodott fel.

- Rózsaszín színűnek kellene lennie. Vagyis valamit kihagytunk – mélyedt bele a könyvbe Draco. – Raktál bele egy kis főnix könnyet? – Draco ránézett Pansyre. A lány szemei elkerekedtek, majd fogta a kis üvegcsét és beleöntött egy cseppet a főzetbe. Majd megkavarta, amitől a kívánt színű lett főzetük. Pansy ránézett az öntelten vigyorgó Dracóra.

- Ne vigyorogj már – mordult rá a fiúra.

- Már mért ne? – vigyorgott szélesebben, majd picit közelebb hajolt a lányhoz, aki hátrálni akart, de az üsttől nem tudott, így Draco arca csak pár centire volt. – Olyan jó, amikor hibát vétesz… miattam – suttogta a fiú. Pansy megborzongott, s hirtelen jött a válasza, miközben Draco eltávolodott tőle.

- Ki mondta, hogy miattad? – sziszegte a lány közönyösen.

- Ugyan. Ismerlek – dühítette tovább a lányt.

- Nem. Nem ismersz eléggé – válaszolt halkan a lány, majd, hogy csináljon valamit, elvett egy kis fiolát az asztalról, s teletöltötte a főzetükkel. Fogott egy kis pergamen darabot, majd ráírta a nevüket, amit ráragasztott a fiolára. Draco csak figyelte a lány mozdulatait, esze azon járt, mért nem tud szót érteni szerelmével. S mért változott meg minden a szünet után? Tudja, hogy sok hibát vétett az elmúlt évek során. Hogy sokszor csalta meg azt a lányt, akit szeret. Bár az első pár évben még ő sem tudta, hogy ez az érzés, a szerelem. Nem. Nem keres mentségeket magának, de legbelül változott is, ahogy felnőtt. Dracót gondolataiból a csengő hangja szaggatta ki. Pansy majdnem végzett a pakolással, már csak az üröm növény kivonata volt az asztalon. Draco segíteni akart a lánynak, legalább ezzel, ha már elbambult. Pansy nem is figyelt, gyorsan akart szabadulni a fiú közeléből, így egyszerre nyúltak a kis fioláért. Draco keze már csak a lányét fogta meg. A mogyoróbarna, s acélszürke szempár összekapcsolódott. Mindketten elmélyültek, s mintha kizárnák a külvilágot, csak az érintésre koncentráltak. Aztán Draco észbekapott, s elkapta a kezét. Nem akarta feldühíteni a lányt, bár sejtette, hogy titkon tetszett azért neki. Zavartan beletúrt tejföl szőke hajába, s magában vigyorgott Pansy enyhe pirulásán. A lány nem mutatta ki, de csalódott volt, hogy nem tartott még tovább a bizsergést kiváltó érintés.

A lehető leggyorsabban összeszedte holmiját, mert érezte arca pírját, s kisietett a teremből. Miért tud így hatni rá Draco? Még mindig. S ráadásul teljesen megváltozik miatta. „Ah” – sóhajtott mélyet Pansy, miközben a Nagyterembe tartott ebédelni. Leült asztalukhoz, s szétnézett a teremben. Szemei megakadtak egy világosbarna hajú lányon, de tekintetét gyorsan elfordította, nehogy elmenjen az étvágya. Nem sokra rá, hogy szedett tányérjára, megérkeztek Dracóék. A fiú leült szorosan Pansy mellé, mire a lány szúrós tekintettel nézett fel rá. Draco nem zavartatta magát miatta. Sőt! Tetszett neki a helyzet, s a következő számmisztika óráján nem élvezheti a lány jelenlétét.


Pansy barátnőjével a klubhelyiségbe ment. Lyukasórájuk lévén elhatározták, hogy házi feladatukkal foglalkoznak. A lány megpróbált összpontosítani az előtte lévő könyvekre, meg a pár sorral tele lévő pergamenjére, de egyszerűen nem tudott. Folyton eszébe jutott Draco érintése, s egy régi bájitaltan óra, ami szintén így végződött. Nem szabadult tőle. Megmasszírozta fáradt halántékát, s hátradőlt a kanapén.
Eközben Draco a számmisztika terem előtt várakozott Blaise-zel. Ugyanis a mardekárosok közül csak ők ketten jártak erre az órára. Tekintetével végignézte a szokásos diákokat. Látta Grangert, amint a hollóhátasokkal beszélget, aztán szemével megtalálta Victoriát is. Eddig nem is tűnt fel neki, hogy a lány is jár Vector professzor órájára. Háttal állt neki, így nem nézhetett a mélybarna szemekbe. Blaise követte barátja tekintetét.

- Akarsz valamit tőle? – kérdezte halkan. Draco rákapta tekintetét.

- Mindent tudni akarsz? – morgott a fiú.

- Még szép. Ki akadályozná meg a hülyeségeidet, ha nem én? – húzta ki magát viccesen, mire Draco elhúzta száját. – Szóval?

- Még nem tudom. Flörtöl velem. Pansy meg rám sem bagózik – vont vállat Draco. – Te mi a fenét csinálnál? – Blaise már nyitotta száját a válaszra, de Draco megelőzte. – Nehogy válaszolj. Költői kérdés volt – gúnyolódott.

- Pedig lett volna jó válaszom – röhögött Blaise.

- Azt meghiszem – fintorgott a fiú.

- Hát jó. Úgy is a saját, öntelt fejed után mész – sóhajtott Blaise. Barátja szúrós szemmel nézett rá.

- Pontosan. Azt teszek, amit akarok. Nem tartozom magyarázattal senkinek – mondta Draco ingerülten.

- Még a jövendőbelidnek sem? – ironizált barátja.

- Nem – morogta vissza. – Megcsináltad a leckét? – váltott gyorsan témát Draco.

- Igen. Tökéletesre – röhögött fel Blaise. – Nem úgy, mint te, barátom.

- Na persze. Ha én öntelt vagyok, akkor te tökéletlen – gúnyolódott Draco.

- Ó, hát persze. De én legalább közelebb vagyok a tökéleteshez – vette ő is gúnyosra.

- Azért nem tudsz elverni snapszliban? – húzta félmosolyra száját.

- Az csak egy apró malőr, amin könnyen segíthetek – nevetett Blaise.

- Na, de Blaise. Azt hittem, nem párbajoznál velem – válaszolt gúnyosan.

- Mivel a hátbatámadás gerinctelenség – húzta el a száját -, s nem úgy neveltek, kénytelen vagyok a párbajozás nemes eszközéhez folyamodni – tettetett komoly arcot barátja. Draco csak nevetett rajta.


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤



Az óra unalmasan, s eseménytelenül telt el Dracóéknak. Vagyis Draco számára a vége már mást ígért. Épp elpakolta A numerológia új elmélete című könyvét, mikor szürke tekintete találkozott Victoriéval. Igaz, a lány tőle messze ült az órán, de a végén kérdezett valamit a professzortól, így már Draco mellett haladt el kifele menet. Lassan lépkedett, mosolyra húzva száját, mélybarna szemeit belefúrta a fiúéba. Mikor odaért Dracóhoz, kacér szemvillanással belesimította kezét a fiú leeresztett tenyerébe, majd el is húzta. Draco érezte a tenyerében otthagyott, összehajtott kis pergament. Fél kézzel széthajtotta a pad mellett, s elolvasta a szép ívű betűket.

Ma este a Szükség Szobájában kilenckor.
V


Talárja zsebébe süllyesztette a pergamen darabot, s követte Blaise-t következő órájukra. A folyosón menetelve nem is figyelt barátja meséjére, agyában csakis a lánytól kapott kis üzenet zakatolt. „A Szükség Szobájában” – mélyet sóhajtott, majd lassan kifújta a tüdejébe szívott levegőt. Kavarogtak érzelmei, s érvei is, hogy miért menjen el a találkozóra, s miért ne. Eszébe jutott Pansy, s a vele eltöltött percek, mikor szíve gyorsabb ütemre váltott a közelében, s mikor gyomra bukfencet vetett estélyi ruhás megjelenésekor. Gyönyörűnek látta a lányt, noha év eleje óta szinte minden percben. De akkor, az eljegyzési bálon, már a menyasszonyát látta Pansyben. S megint csak oda jutott gondolatmenetében, hogy a lány, mióta megtudta szeretőinek számát, haragszik rá. De talán féltékeny is. Legalábbis Draco reménykedett benne. A szerelem, amit érzett a lány iránt talán halványodott. Hisz ha Draco a jelekből arra a következtetésre jut, hogy Pansy is ugyanúgy szereti, akkor mért nem tud neki megbocsátani? Főleg az után a karácsonyi este után. Mindig tudta a lány, hogy sok szeretője volt, sőt még gúnyolódott is vele. Akkor most mért változott meg minden? „Mert kimutatta az érzéseit, s fél? Talán. Bár Pansy nem az a félős fajta” – erre a gondolatra elmosolyodott. „Akkor is mindig ugyanoda lyukadok ki. Lehet Blaise-nek volt igaza a múltkor. Én provokálom? Ha elmegyek ma arra a találkozóra, megtudja? Egyáltalán érdekelné?” – agyába befurakodott egy csettintésnek hallatszódó zaj.

- Draco! Mi van veled? – Blaise aggódó tekintettel nézte a fiú arcát, miközben leeresztette jobb kezét, amivel csettintett.

- Semmi – mondta közönyös hangon.

- Biztos? Nem szoktál te csak így elbambulni, ha csak nem… - kezdte Blaise a faggatást, de Draco közbeszólt.

- Ha csak nem rólad álmodozom? – fejezte be viccelődve, mire barátja elröhögte magát.

- Tématerelésben tényleg te vagy a legjobb – gúnyolódott Blaise, majd sóhajtott egyet.

- Végre elismerik a tehetségem – folytatta Draco is ironizálva. Barátja szélesen mosolygott. – Látom, jól megvagytok Daphnéval – mosolygott fájón Draco.

- Igen. Daphnét nekem szánták. Merlinnek hála! – vigyorgott Blaise. – Szerelmes vagyok, Draco. Én ki merem mondani – szúrta a mondatot barátjának címezve.

- Nem is kell mondanod. Látszik rajtatok – hagyta figyelmen kívül a megjegyzést.

- Ahány varázsló, annyi hagyomány – bólintott Blaise. – Na, mit gondolsz?

- Hm? Miről? – Draco most tényleg nem értette miről is beszél barátja.

- Hát, amit az előbb meséltem – mondta szemrehányóan. – Nem is figyeltél, mi? Bár, ahogy észhez térítettelek, min csodálkozom – motyogta magának.

- Dehogynem figyeltem – próbálta menteni helyzetét. – Csak nem igazán érdekes. – Draco remélte, hogy ezzel nem mondott semmi sértőt Blaise-re nézve, ugyanis fogalma sem volt, miről beszélt neki az előbb.

- Azt hittem jól jöhet, mikor cikizni akarod vele Grangert, vagy Pottert – rántotta meg vállát.

- Ja, hát végül is igen – mondta unottan, noha még mindig nem tudta mi is jöhet jól neki. De csak kiböki egyszer Blaise.

- A „Kis Kiválasztott”, meg a sárvérű Granger szerelmi kapcsolata. Weasley-t eheti a penész – vigyorgott Blaise. – Lehet, hogy a következő párbaja már nem ellened lesz – röhögött fel. Draco pedig megértette a közel tíz perces sztori lényegét.

- Hm… egy Potter-Weasley párbaj? – húzta gúnyos mosolyra száját Draco. – Kíváncsi lennék rá. Potty biztos nem átkozná meg a kis haverját, de hogy fordítva… - hagyta befejezetlenül a mondatot. – Egyébként, te mindenről tudsz, ami ebben az iskolában történik? – kérdezte röhögve Draco.

- Hát persze – vett fel komolyságot. - Mondtam már, hogy biztos informátoraim vannak – kacsintott viccesen a fekete hajú fiú.

- Nekem is kellenének ilyen informátorok – mondta halkan, fintorogva Draco. „Á, mért nem használtam már legilimenciát Pansyn is? Akkor legalább tudnám, hogy valóban szeret-e. Nem tudnék utána azokba a mogyoróbarna szemekbe nézni.”

- Barátom, sajnos, arra a kérdésre, csak egy embertől tudhatod meg a választ – mondta sejtelmes hangon Blaise. Draco számára mégis a lehető legkomolyabbnak hatott ez a hangszín. – Vagyis boszorkánytól – nevette el magát.

- Na, igen – sóhajtott Draco -, de ő nem fogja a szemembe mondani, ahogy én sem az övébe – mondta olyan halkan, hogy Blaise-nek fülelnie kellett, hogy meghallja. Barátja csak vállon veregette bíztatásképp. Mikor odaértek a sötét varázslatok kivédése teremhez háztársaik, s néhány hugrabugos már ott várakozott. Draco, Pansyt is és Victorit is elkezdte keresni szemeivel, de egyik lány sem volt még ott. Daphne, rögtön mikor észrevette őket, hozzájuk fordult, s meg sem állt, míg Blaise nyakába nem vetette magát.

- Szia, Draco – köszönt a lány, miután egy csókkal üdvözölte szerelmét.

- Szia. A lányok? – kérdezett rá Draco.

- Azt mondták, még elmennek könyvtárba óra előtt – adta meg a választ Daphne. A fiú aprót bólintott. Pár perc múlva a teremhez megérkezett Victori, Charlotte társaságában, de ahogy Draco észrevette, annyira nem élvezte a lány csacsogását. Elmosolyodott, mikor a lány mélybarna szemei arcára tévedtek. Victori is kacéran visszamosolygott, majd szemeivel elnézett Draco mellett. A fiú csak az után értette meg, hogy miért, mikor Pansy és Millicent megálltak mellettük.

Pansy a teremhez érve meglátta a neki háttal álló Dracót, s a hugrabugosok körében a világosbarna hajú lányt. Pansyt elöntötte a düh, ahogy meglátta, főleg, hogy az ő Dracójára mosolyog. Ebben a pillanatban elhatározta, hogy valamit tenni fog. Azt még nem tudta mit, de majd a helyzet adja magát. Utálta, mikor nem tudott Draco szemeiből olvasni. Az volt az egyetlen mentsvára a fiú álarca ellen. S most belenézve a szürke szemekbe nem látott semmilyen érzelmet. Nem is tudta eldönteni, hogy ez jó vagy rossz, egyáltalán felé, vagy az a lány felé irányul. De megmaradt annál, hogy ez Draco szokásos arculata. A folyosó végén feltűnt Gordon Bronswick professzor, s mikor a diákok észrevették, abbahagyták a beszélgetést. Tisztelték a fiatal, de tapasztalt tanárt, mert régi professzoraik közül messze ő volt a legjobb sötét varázslatok kivédéséből. A teremben a padok el voltak tolva a fal mentén, egymás mögött. Ebből Dracóék már következtettek arra, hogy bizony a mai órán párbajozni fognak.

- Kár, hogy nem a griffendélesekkel vagyunk – súgta Blasie Dracónak, s mindketten elmosolyodtak.

- Köszöntök mindenkit! – kezdte Gordon professzor a katedrán állva. – Mint látjátok a padokat már eltettem, úgymond az útból – mosolygott közben -, s nem kétlem, hogy már mindannyian rájöttetek a miértre – nézett végig a tanulókon, majd folytatta. – Ma a párbajozás nemes művészetével fogunk foglalkozni, technikákkal, ártásokkal, rontásokkal. – A professzor most elkezdett körbemenni a teremben. – Párokba állítalak titeket, a gyengébbik nem az erősebbel szemben. A kisasszonyok ne vegyék sértésnek – biccentett a professzor, ám a lányok csak mosolyogtak megjegyzésén. Folyamatosan alakította a párokat, míg nem a mardekárosokból csak Dracóék elszigetelt kis csoportja maradt. – Miss Greengrass, Mr. Zabini – bólintott Gordon. – Miss Parkinson és Mr. Malfoy – fejezte be a párok sorolását. Draco és Pansy összenéztek, majd a fiú tekintete kelletlenül elkalandozott tőle balra. Pansy elhúzta száját, mikor észrevette, kire nézett Draco lapos pillantással. Victoria és társa pont melléjük kerültek, elterelve így mindkettejük figyelmét. Itt az alkalom Pansy elhatározásának. A lány magában gúnyosan elvigyorodott, majd mogyoróbarna szemeit Dracóra emelte.

Draco kezdte feszélyezve érezni magát. Nem elég, hogy Victori itt áll előtte, ráadásul Pansy mellett, még szerelme szúrós pillantása sem tetszett neki. Ismerte már Pansyt annyira, hogy tudja, valamire készül.

- A feladatuk: különböző ártásokat, rontásokat, bűbájokat küldeni társukra. Természetesen nonverbálisan – adta ki az utasítást a professzor.

Draco elővette pálcáját, elegánsan meghajolt Pansy előtt, aki ugyan így tett. A fiú eközben megfigyelte a lány kecses mozdulatát, s csak még jobban beleszeretett, ha lehet így mondani. Aprót biccentett, így megadva Pansynek a kezdést. A lány nem habozott, azonnal küldte az ártást, amit Draco lezseren védett. Aztán ő támadott. Ez így ment jó sokáig. Közben Pansy szeme sarkából a mellette lévő lányt figyelte. Draco észrevette a lány érdeklődését „vetélytársa” iránt, s ezt kihasználva magában gyorsan elmondta a varázsigét.

- Obscuro!

Pansy egyik pillanatban még Victoriát nézte, a másikban meg elsötétedett a világ előtte. De mire levette volna szeme elől a fekete kendőt, két erős kar átkarolta derekánál fogva. Pansy mélyet lélegzett az ismerős menta illatból, szívverése felgyorsult Draco közelében. Érezte a fiú szapora lélegzetét. A lány pálcáját ráirányította a fiúra, s magában kimondta a kötöző ártást. Draco testén kötelek jelentek meg, szorosan tartva áldozatát, amitől eldőlt, s a földön kötött ki. Pansy lekapta szeméről a kendőt, s gúnyosan vigyorogva ránézett a tehetetlenül vergődő fiúra. Pansy észrevette a mellett lévő lányt, ahogy elindul a fiú felé, de aztán megtorpan, s inkább visszaáll helyére. Pansyt elöntötte a méreg. Mit képzel magáról ez a kis fruska? A lány gondolt egyet, s lassan odalépett a fiú elé. Aztán Draco két oldalán tovább lépve, egészen a mellkasáig. Ott leguggolt, megsimította Draco mellkasát, s közel hajolt arcához, minta meg akarná csókolni. Ajkaik közt csak pár centi volt, majd az utolsó pillanatban elhúzta száját, megpuszilta arcát, s fülébe súgott.

- Győztem. – Érzéki hangja mindent elfeledtetett Dracóval. Még azt is, hogy a lány most csinált hülyét belőle a hugrabugosok előtt. Pansy felállt, átlépett Dracón, s visszaállt a helyére. Közben kihívóan nézett Victori mélybarna szemeibe. A lány értette a célzást, de Draco figyelmét sem kerülte el ez a kis közjáték. Addig fészkelődött, míg pálcáját vissza nem szerezte kezébe. Elmondta az ellenvarázst, s felállt. Megigazította először talárját, majd beletúrva, tejföl szőke haját is.

- Tíz pont a Mardekárnak Miss Parkinson cseles visszavágásáért – mosolygott a professzor. – A következő órán elemezni fogjuk a technikáitokat. Most elmehettek! Viszlát!

Pansy még egy utolsó pillantást vetett Dracóra, majd elhagyta Millicenttel, s Daphnéval a termet. Draco megvárta Blaise-t, majd együtt indultak vissza a klubhelyiségbe.

- Jó óra volt – mondta vigyorogva Blaise. – Daphne valami olyasmit mondott, hogy ki kell kérdeznie Pansyt. Te tudod mért? – kérdezte Blaise.

- Hm… nem láttad? – kérdezett vissza Draco.

- Lemaradtam valamiről? – vigyorgott barátja.

- Mondhatni. Pansy megkötözött – mondta Draco sértetten.

- Aha… és?

- Mi az, hogy és? – torpant meg Draco. – Szerinted ez mit jelent?

- Hogy jobb nálad? – röhögött Blaise barátja arckifejezésén. – Jó, tudom, hogy mindketten ugyanolyan jók vagytok. - Draco megindult gyorsított tempóban. Blasie mellette haladt tovább.

- Ah, mindegy – legyintett Draco fáradtan. Kezdett megőrülni. Látta Pansy szemeiben a féltékenységet. Csak ezért csinálta volna ezt a kis jelenetet? Hogy megmutassa Victoriának, úgymond az övé? Mennyire vágyott arra, hogy Pansy ajkai érintsék az övét. Erre így elbánik vele. Tényleg csak Victoria miatt csinálta? Vagy, mert tényleg ő is meg akarta csókolni, de az utolsó pillanatban megváltoztatta az álláspontját.

Pansy magában elégedetten vigyorogva ült a klubhelyiségben. Jól sikerült a párbaj, hisz megmutatta annak a lánynak, hogy ne kezdjen Dracóval, s még a fiú közelében is lehetett. Sőt. Legyőzte őt. Olyan sebezhetőnek tűnt így Draco, mégis szexi is volt, ahogy ott feküdt alatta, tejföl szőke haja szemébe hullott, acélszürke szemei őt nézték. Majdnem megcsókolta! Abban a percben csak is az volt elméjében, hogy vágyik Draco puha szájára, hogy rányomja ajkait szerelméjére. De nem. Az utolsó pillanatban elhúzta száját, s „inkább”, ha lehet, még jobban megsértette a fiút, hogy legyőzte. De az jobban érdekelte, hogy Draco mire gondolhatott, mikor a karjai közt volt. Sajnos ezt nem fogja megtudni. Pansy tekintete összeakadt az épp belépő Dracóéval. A fiú nem volt mérges. Vagy legalábbis nem mutatta, de a lány látta volna most a szemeiben. Azt nem tudta megmondani, honnan érzi ezt, csak érezte. Draco elhaladt mellette, s a hálókörletek felé vette az irányt.


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤



Fél kilenckor Draco észrevétlenül indult el a klubhelyiségből. Kilépett a folyosóra, miközben semmi másra nem tudott gondolni, csak a mai napra. Eseménydús volt, az tény. Először a bájitaltan, aztán számmisztika, most a vége fele meg sötét varázslatok kivédése. Mindegyik órán történt valami, és mindkettő mással. Bár a legutolsó órája kétesélyes volt. Már a hetedik emeleti folyosót rótta, az órája elütötte a húsz óra ötven percet. Megállt a Badar Barnabás falikárpitjával szemközti fallal szemben, s mélyet sóhajtott. Háromszor elhaladt a fal előtt, majd belépett a megjelent ajtón. Victroria már az egyik fotelben ült, keresztbe fonott lábakkal. Körülnézett a szobában, mely zöld-ezüst, s egy kis fekete színben pompázott. Két bőrfotel, egy kandalló, s egy baldachinos ágy. Victoria felállt, s lassú léptekkel megindult Draco felé. Végignézett a lányon tetőtől talpig. Haját lógva hagyta, s néhány tincs rakoncátlanul hullott mélybarna szemeibe. Csónak kivágású, szűk blúza vonzotta tekintetét, csakúgy, mint magas szárú és sarkú csízmája. Draco nagyot nyelt. Tetszett neki így a lány, vonzódott is hozzá. Victoria megállt a fiú előtt, felemelte kezét, s tarkójánál végigsimítva beletúrt a tejföl szőke hajba. Megnyalta kiszáradt ajkait, majd közelebb hajolt Dracóhoz. Lehunyva szemeit rányomta száját a fiúéra.
Draco bár visszacsókolt, érzékien a maga lehengerlő technikájával, nem időzött sokáig, áttért a lány nyakára. Nedves csókokat nyomott a puha bőrre, de egy valami hibádzott. S ezt Draco is érezte, tudta. „Nem Pansy.” Hirtelen megállt, félbeszakítva a csókokat. Victoria eddig lehunyva szemeit összepontosított a régóta vágyott csókokra, majd egyszer csak megszűnt a jól eső érintés. Felpattantak elhomályosult szemei, s kérdőn nézett a fiúéba. Draco se szó, se beszéd kisietve otthagyta a felhevült lányt. A folyosón gyorsította lépteit, közben pedig megigazította haját, s mindent magán, amit úgy gondolt elárulhatják. Victori még mindig a szobában állt, s mikor tudatosult benne, hogy a fiú otthagyta, kitört belőle a mondat.

- Ezt még megkeserülöd, Draco Malfoy! – Dühtől eltorzult arccal lépett ki a szobából. Draco nem is sejthette, mit indított ezzel el.

Draco kelletlenül, s rosszkedvvel ébredt szerda reggel. Nem volt elég a tegnapi veszekedés, az unalmas órák, de még kviddics edzése is van ma. Belegondolva, milyen kellemes az időjárás, csak még jobban bebújt takarója alá. Ágya baldachinján keresztül, álmos, összeszűkült szemekkel méregette társai mozdulatlan testét. Egyedül ő van fent, bár szívesebben merülne vissza furcsa, de igen érdekes álmába. Visszaemlékezett a képzeletbeli Pansy és Victoria hadakozására, miközben ő az ágyból követte figyelemmel a két lányt. Elvigyorodott, majd ledobta magáról a súlyos paplant, s felült. Térdeire támaszkodva temette arcát kezeibe, majd beletúrt, kócos, tejföl szőke hajába, s megállapodott ott. Ám nem sokáig maradt így, tekintve, hogy a pince hűvös közérzete megcsapta őt. A fürdőszobába vette az irányt, hogy felmelegítse magát egy forró zuhannyal.

Eközben egy másik szobában, egy barna szemű lány szintén korán ébredt. Takarója alatt hosszan elnyújtózott, felidézve magában a tegnapi eseményeket, melyek mosolyra késztették. Jobban sikerült, mint valaha gondolta. Az első benyomás megvolt, és ahogy látta, tetszett Dracónak. Tehát van esélye. Boldogan kelt fel ágyából, s mielőtt még kényes „barátnői” fel nem ébrednek, addig elfoglalja a fürdőszobát. Testét lágyan kényeztette a meleg víz, miközben világos haja sötét színt vett fel ázottan, agyában pedig következő tervét szövögette. Mivel szerda van, így kviddics edzés a Mardekárnak, amire Parkinson nem szokott lemenni. Tehát ez egy nagyszerű lehetőség arra, hogy a lány tudta nélkül cserkéssze be Dracót. Bár azt sem teheti, hogy ok nélkül megnézi az edzést. Az feltűnő lenne a fiúnak, amikor eddig csak távolról figyelte, és Victoria egyelőre csak véletlenszerűen akar összefutni vele. Talán most még egyszer, utána már Draco is rájönne, mit is akar tőle, de Victori nem csak egy éjszakára akarja megszerezni a fiút. Nem! Ő egész életére. Elválasztani Parkinsontól, meghiúsítani az esküvőt, s ez sajnos nem megy egy hét alatt. Szépen, lassan, s mindemellett rendkívül türelmesen kell végrehajtani a csábítás különböző módszereivel, akár még a mágia egy részének alkalmazásával. Victoria szája gonosz mosolyra húzódott, s kilépett a zuhany alól. Öntudatosan lépett a fürdőben álló egész alakos tükör elé. Végignézett magán, s megállapította, hogy nincs rossz teste. Nőies bájait kislányosan angyali arca, mélybarna szemei, s világos haja tetézte. Sőt, még szebbnek is tartotta magát Pansynél. „Draco, jobbat érdemel a személyemben” – húzta mosolyra száját, majd felöltözve kilépett a helyiségből. Átvágott a szobán, le a klubhelyiségbe, de mivel ilyen korai órán senki sem tartózkodott ott, tovább lépkedett a Nagyterembe.

Draco a Mardekár asztalánál üldögélt szinte egymaga, mikor nyílt a Nagyterem ajtaja. A hang akaratlanul is odavonzotta tekintetét, s acélszürke szemeivel végigpásztázta a belépő lány testét. Vékony lábait suhogva követte a fekete talár, s kacér csípőmozgással haladt asztala felé. Sárga nyakkendője meglazítva lógott nyakában, kezével hátradobta rakoncátlan, félhosszú haját. A lány, tekintetét most belefúrta Dracóéba, úgy tette meg az utolsó lépéseket, s mielőtt még leült volna a fiúnak háttal, félénk mosolyra húzta száját, amit Draco is viszonzott megszokott félmosolyával. A fiú még egy ideig figyelte a Hannah Abbottal beszélgetésbe elegyedett lányt, majd reggelije befejeztével visszaballagott a klubhelyiségbe, hogy összeszedje aznapi tankönyveit. Ahogy belépett, szembetalálta magát Pansyvel, aki épp kifele igyekezett. A lány belenézett szemeibe. Egyszerre akarták kikerülni a másikat, amivel csak azt érték el, hogy megint, majd nem összeütköztek. Így mozdultak a másik irányba is, majd Draco megunva ezt a „játékot”, hátrább lépett, s elengedte Pansyt. A lányt követte Millicent, s Daphne is. Draco meglepődött, hogy Daphnét nem Blaise társaságában látja. Azonban, ahogy ez megfogalmazódott agyában, barátja megjelent a lépcsőn. Draco elindult arra, majd a lépcső alján összetalálkoztak.

- Jó reggelt, Draco – köszöntötte Blaise.

- Neked is, Blaise. Daphne hogyhogy nem várt meg? – kérdezett rá a fiú.

- Majd a reggelinél találkozunk, úgyis – vont vállat Blaise, miközben vigyorra húzta száját. – Te is jössz?

- Nem. Én már ettem. Megyek, összeszedem a könyveim – lépett el barátja mellett, Draco.

- Oké. Akkor a teremnél találkozunk – intett Blaise, s a lányok után sietett.


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A bűbájtan terem előtt felsorakozott a griffendéles, s mardekáros csoport. Draco testőrei között állt, gyűrűjükben Blaise, és Daphne. Pansy, s Millicent tőlük távolabb vártak Flitwick professzorra. A griffendélesek mostani szokásukhoz híven csak Dracót, s Pansyt méregették, sugdolóztak kettejükről. Draco előtt elhaladt a trió, fülét pedig megütötte Weasley fojtott hangja.

- Nézd már, Görénykét. Elhagyta a kis libája.

- Ron, ne beszélj így – szidta le Granger kis haverját, majd rápillantott Dracóra, aki ingerülten megszólalt.

- Hallgass el, Wízli patkány! – lökte magát el a faltól Draco, s nyugodt arccal megállt a vörös hajú fiú előtt.

- Dugulj be, Malfoy! Ki szólt hozzád? – kelt ki magából Weasley, akit Potter tartott vissza. Draco csak elhúzta száját, az után válaszolt.

- Sértegetted a menyasszonyom – kezdte Draco higgadtan, miközben szürke szemei villámokat szórtak az elfojtott dühtől. Crak, Monstro mögötte álltak, Blaise pedig kikerülve azokat Draco mellé sétált.

- Draco, hagyd. Csak fel akar húzni – nyugtatta barátját halkabban, s megfogta karját, hogy visszatartsa.

- Igen, Malfoy. Hallgass a haverodra – vágott vissza Weasley mérgesen.

- Te meg hallgass a kis sárvérű barátnődre. Nem tanítottak meg az illemre, Weasley? – gúnyolódott Draco, mire a fiú pálcát rántott, Potter, s Granger ellenkezése ellenére. Draco sem habozott, ő is kikapta zsebéből pálcáját. Ott álltak egymással szemben, mindkettőjüket barátaik tartották csak vissza, hogy megátkozzák egymást.

- Mi történik itt? – kiáltott a professzor, mikor odaért a teremhez. – Eresszék le a pálcáikat! – harsant Flitwick hangja, mire kelletlenül, de mindkettőjük egymást méregetve leengedték kezüket. – Rendben. Tíz-tíz pont a Mardekártól is, és a Griffendéltől is! Most pedig fáradjanak be a terembe – utasította őket a professzor. Draco egy tapodtat sem mozdult, míg Potter, meg Granger el nem vonszolták előle Weasleyt. Majd ingerülten elrántotta karját barátja fogásából, s nem is figyelte, hogy Pansyvel egyszerre érnek az ajtóhoz. Az acélszürke és mogyoróbarna szempár összekapcsolódott egy pillanatra, arca semmit sem tükrözött, majd a lány kitépte tekintetét és belépett a terembe.

Blaise leült barátja mellé, s miután Flitwick elkezdte unalmas monológját, a fiú is belekezdett beszédjébe.

- Meg vagy húzatva? – szidta le finoman. – Örülj, hogy nem kaptál büntetőmunkát, mert akkor lőttek volna a kupánknak – mondta mérgesen Blaise.

- Mért, eltiltottak volna a kviddicstől? – kérdezte Draco gunyorosan.

- Tudod jól, hogy ki nem állhatnak minket a tanárok. Képesek lennének rá, hogy az edzések időpontjába rakják a büntetőjüket. És csapatkapitány nélkül elég nehéz edzeni – válaszolt ironizálva, fintorra húzva száját. – Azt hittem utolsó évben meg akarod nyerni a kupát, hogy bizonyítsunk – hergelte barátját.

- Meg is nyerjük – vágott vissza Draco. – Te is tudod, hogy a csapat most már egész jól összeszokott, mióta csere volt.

- Igen, de az nem elég. Főleg, mikor ott tesznek keresztbe nekünk, ahol tudnak.

- Ugyan – kezdte a tiltakozást Draco. – Jók vagyunk, és ezt tudják Potterék is – vigyorgott össze barátjával.

- Ah, Malfoy-ego – sóhajtott fel színpadiasan Blaise. – Most a csapatkapitányi és fogói tehetségedről áradozol? – vigyorgott. - Nem sokára lesz a meccs, és utána már csak Potterék – örvendezett tovább a fiú.

- Én csak az igazat mondom. Ez nem Malfoy-ego, hanem kviddics-ego – mondta öntelten vigyorogva Draco. - A Hollóhát csapata, még mindig gyenge. Még Potterék béna csapata is lealázta őket – vigyorgott szélesebben.

- Nekünk sem lesz pálya a Hugrabug. És így megalázhatod még Fletchley-t is – húzta széles vigyorra száját. – Utána jöhetnek a griffendélesek – dörzsölte össze két kezét, álmodozó tekintettel.

- Az a hülye, hogy kerülhetett be a csapatba? – tettetett töprengő arcot Draco. – Nem célzott gurkóval teríti le a tagokat, hanem a véletlen akciói miatt – mondta gúnyosan, mire Blaise majd nem felröhögött, de idejében észrevette, hogy órán vannak.

- Ne aggódj haver, majd én elintézem – kacsintott játékosan Blaise. – Csak ne lenne ilyen hideg – fintorgott.

- Merlinre, Blaise! – bökte meg könyökével Draco. – Varázsló vagy! Minek vannak a bűbájok? – ironizált vigyorogva. – Ennyire elvette az eszed Daphne?

- Hát – vett fel gondolkodó arckifejezést -, simán lehetséges. Hiányzik – sóhajtott Blaise.

- Az edzés idejére remélem, elfelejted – mondta gúnyosan.

- Aha, persze. Ha te is, Pansyt – adta meg a kegyelemdöfést barátja, mire Draco csak egy fintorral válaszolt. – Szerinted, mit gondolhatott?

- Ki mit gondolhatott? – nézett értetlenül Blaise-re.

- Hát, Pansy – lökte meg barátját. – Most, mikor majd nem megátkoztad Weasleyt.

- Honnan tudjam? Nem legilimentáltam – mondta gúnyosan Draco.

- Azt hittem neked nem is kell legilimencia egy nőhöz – vágta vissza Blaise, barátja gúnyosságával.

- Jól tudod. Nem azt akarják, hogy belelássak a fejükbe. Annál… inkább lejjebb vágyakoznak rám – felelte önelégülten, félmosolyával.

- Ej, most már csak Pansy vágyakozzon, nem? – faggatta Dracót, de az nem válaszolt. – Vagy, épp egy másik lányra gondolsz?
Draco felkapta a fejét, Blaise sejtelmes, mégis megrovó hangjára.

- Nem tudom, kire érted – vetette oda foghegyről.

- Nem, mi? – horkantott halkan Blaise. – Arra a Vicky-re, vagy Vivienre. Vagy mit tudom én mi a neve – folytatta unottan.

- Victoria – adta meg a nevet, Draco. – És mért ne? Ha továbbra is ezt csinálja Pansy, esetleg eltöltök vele egy kellemes éjszakát – húzta mosolyra száját.

- Én még mindig azt mondom, hogy hülye lennél, ha pont most nem tartanál ki – mondta Blaise, s figyelmen kívül hagyta barátja sértett pillantását. – Én láttam az aggódó tekintetét, mikor pálcát rántottatok – súgta halkan.

- Pansy, meg az aggódás? – halk horkantás reakcióként. – Nincs humorod, Blaise. Visszavonom a múltkorit – vigyorgott Draco.

- Pedig így van. Fontos vagy neki, szeret. Nem érted? – ütötte tovább a vasat.

- Ezt meg honnan veszed? Csak nem a gúnyos mondataiból? – ironizált.

- Draco, Draco – sóhajtott Blaise fáradtan. – Pont neked magyarázzam? – vigyorgott.

- Ma lesz Asztronómia óra is éjfélkor. Jó lesz – füstölgött Draco.

- Már megint tereled a témát – rázta meg fejét Blaise. – De oké, megadom magam. Úgy utálom a szerdát – sopánkodott ő is.

- Hát még én! Főleg, ha az a Hugrabugosokkal van – húzta el száját nem tetszően. – Bár, most talán én próbálhatnám mg féltékennyé tenni Pansyt.

- Haver, ő már első óta féltékeny rád – röhögcsélt halkan, mire Draco is mosolyra húzta száját.

- Nem kéne kicsit figyelnünk? Hátha elhangzik valami érdekes is – terelte megint a témát.

- Mire gondolsz? Már úgy is ismerjük a főbenjáró átkokat – mosolygott össze barátjával.

- És ez csak elmélet – fintorgott Draco.

- Hát nem is fognak itt megtanítani, hogyan használd – nevetett halkan. – Főleg nem egy mardekárosnak.

- Merlinnek hála, nem sok van vissza az órából – nyúlt el padján Draco, tekintete pedig megakadt a Daphnéval beszélgető Pansyn.
Blaise követte barátját, s elmerült szerelme fekete hajának tanulmányozásában. Az óra végén lejegyzetelték a házit, majd összepakoltak, s elhagyták a termet. Draco és Weasley fintorogva méregette egymást, majd a mardekáros ellökve az ajtóból, megelőzte a griffendélest.

A jóslástan teremben megint csak állott, füstölőktől terhes, fojtó levegőt szívhattak tüdejükbe a tanulók. Blaise, vagy is inkább Daphne meggyőzte Pansyt, hogy egy asztalhoz üljenek. A lány kelletlenül foglalt helyet Draco mellett a puffon, mikor barátnője elvágta a másik lehetőséget. Mikor mindenki megtalálta helyét a kis kerek asztaloknál, megjelent Trelawney professzor. A tanárnő megjelenése semmit sem változott utolsó órájuk óta: nagylencséjű szemüvegén át fürkészte kedvenc, hollóhátas diákjait. Csuklóin össze-összecsengtek a karperecek, ahogy felemelte karjait köszöntésképp.

- Drága gyermekeim. Örömmel látom, hogy egyikkőtöknek sem teljesült be múlt órai teafű olvasása. – Itt tartott egy kis szünetet, míg szemeit végigfuttatta a mardekáros tanulókon. - Mindig vissza kell térnünk ahhoz a módszerhez – motyogta csak úgy magának a tanárnő, mire Draco megforgatta szemeit, s összevigyorgott Blaise-zel.

- Mai órán a tenyérjóslással fogunk foglalkozni. A varázsló tenyerét apró kis rovátkák, dombok és különböző szimbolikák tarkítják. A tehetséges olvasók a tenyér alakjából, méretéből, bőrének színéből, állagából, a rajta lévő vonalakból, dombokból meglátják a kéz tulajdonságának jellemző személyiségjegyeit, képességeit, betegségekre való hajlamát, szexuális beállítottságát, sőt még az örökletes jellemzőket is meg tudják állapítani – mondta sejtelmesen a professzor, a maga titokzatos, rekedtes hangján, ami átment krákogásba. Megköszörülte torkát, majd folytatta. – Az ókorban összefüggésbe hozták a tenyérjóslást az asztrológiával, mert úgy hitték, hogy az ujjakon beáramló kozmikus energia a tenyér dombjain raktározódik el. – Draco, és Blaise halk horkantással jutalmazták a tanárnő szavait, aki a témába való belemélyedés miatt ezt nem vette észre. – Most pedig, vegyétek elő a tankönyveiteket, alkossatok párokat, s kezdjétek el kifürkészni társaitok legrejtettebb titkait – adta ki az utasítást búgó hangon Trelawney.

- Daphne, kedves – nyújtotta kezét Blaise szerelme felé, aki kecses tenyerét belesimította a fiúéba egy mosollyal kísérve. Blaise visszamosolygott rá, majd egy szúrós pillantást küldött Dracónak, aki értette a célzást. Neki Pansy tenyerét kell jellemeznie.

- Én kezdem – vetette oda Draco a lánynak, aki mérges tekintettel nézett fel rá könyvéből.

- Akkor évvégéig itt fogunk ülni – mondta gúnyosan Pansy.

- Ne aggódj. Sietni fogok, hogy ne legyünk annyit összezárva – vágott vissza Draco ugyanolyan hangnemben, mire Blaise-től kapott egy ,,ne kezd már megint” pillantást.
Draco csak jelentőségteljesen kinyújtotta kezét, jelezve Pansynek, hogy a tenyerét kéri. A lány egy pillanatig habozott, hisz tudta, hogy a fiú nem hülye. Amit akar, ki olvas onnan, majd finoman belecsúsztatta kézfejét Draco tenyerébe. A leheletnyi érintés visszaemlékeztette őt a táncórák pillanataira. Egyenesen belenézett Draco acélszürke szemeibe addig, míg a fiú maga elé rakta a könyvet, s felfele fordította tenyerét.

„A tenyérben lévő apró vonalak eltűnhetnek, elhalványodhatnak, az eltűnés után ismét felbukkanhatnak, folytatódhatnak, megjelenhet rajtuk valamilyen szimbolikus jel” – olvasta magában a könyv szövegét Draco, majd jobb kezével gyengéden megsimította szerelme tenyerét.
„A tenyér dombjai közül a legfejlettebb, a legmarkánsabb jelzi az alaptermészetet. A Vénusz-domb érzéki szenvedélyt, a Jupiter szenvedélyt, a Szaturnusz megfontoltságot, a Napé szangvinikusságot, a Merkúré számítót, a Marsé indulatosságot, a Holdé pedig flegmatikus tulajdonságot tükröz. A következtetésekkel óvatosan kell bánni, ugyanis a tenyéren látható egyéb jelek gyengíthetik, vagy erősíthetik a jellemző tulajdonságokat.”

- Ma még megszólalsz? – kérdezte türelmetlenül Pansy.

- A jósoláshoz idő kell – vágta oda gúnyosan Draco, s visszamélyedt a könyv által adott információkba, s Pansy tenyerébe.

„A tenyérben lévő vonalak jelzik a tehetséget, a különféle képességeket, az akaraterőt, energiát, kitartást”

- A hüvelykujj alatti terület a Vénusz-domb, mely érzéki szenvedélyre és a család iránti szeretetre utal – kezdte Draco kaján vigyorral, ujjával megsimítva az említett területet, melybe a lány beleremegett -, a Szaturnusz-domb kitüremkedése pedig megfontoltságra. A hüvelykujjadat körülvevő Életvonal szabályosan hosszú, szépen ívelt, töretlen, mely sikeres érvényesülésre következtethető – mondta halkan Draco, s belenézett a mogyoróbarna szemekbe, majd vissza a lány tenyerébe. Mutatóujjával megérintette a lány bőrét, csuklójától indulva az életvonaltól jobbra, s figyelmét nem kerülte el a pillanatnyi borzongás. – A sors vonal sikeres karriert, jómódot szimbolizál. A Napvonallal, mely közvetlenül mellette, vagy is inkább egy formát képezve a sors vonallal fut, hosszú életet, tudást, jólétet jelent egészséggel. Nagyszerű, akkor sokáig fogsz boldogítani – rakta hozzá gúnyosan, majd folytatta az elemzést. - Hm… a szerelem vonal duplán fut fel a mutatóujj alatti dombra. – Draco belenézett a könyvbe.

- És ez mit jelent? – tudakolta Pansy közelebb hajolva, s szembetalálta magát a szürke szemekkel. Orrát megcsapta Draco férfias, menta illata.

- Csak azt, hogy egy szerencsés szerelem révén öledbe hull a gazdagság – mondta ironizálva a fiú. – Hát, nem hiszem, hogy szerelem, de a másik fele teljesen igaz – gúnyolódott, mire Pansy elhúzta a száját.

- Nem kell mindenbe belemagyaráznod az arisztokratikus fensőbbségedet – vágta vissza a lány is gunyorosan. Draco fintorogva mélyedt vissza kedvese tenyerébe.

- A csuklódat körülölelő vonalak egyenesek, töretlenek, jól kivehetők. Jelképezik a származást, az összetartozást, a hagyományok tiszteletét. Vagyis hagyományőrző vagy, a származást pedig nem kell magyaráznom – nézett fel a lány szemeibe, s félmosolyra húzta száját. Pansy pedig egyre kényelmetlenebbül érezte magát, hogy Draco ennyi mindent kiolvas a tenyeréből.

A fiú töprengő arcot vágott, s Pansy tenyerét többször átsimította egy helyen, majd belenézett a könyvbe. „Tenyérmintázatok” – olvasta magában.

- Mi az, Draco? – kérdezett rá Pansy komoly hangsúllyal.

- Semmi különös. Itt a Jupiter-dombon van egy kis minta, még hozzá olyan rácsszerű – simította meg a lány mutatóujja alatti kis párnácskát.

- Ne húzz már. Mit jelent? – türelmetlenkedett Pansy, látva Draco arcát.

- Valamilyen akadályt jelent, vagy is egy pontos cél, magabiztos elérésében akadályokba fogsz ütközni - válaszolt Draco rekedtesen.
„Cél? Milyen cél? Gondolkodj Pansy, mi a legnagyobb cél, amit kitűztél, vagy kitűztek neked? Hát persze. Az esküvő. Akadályba ütközök? Nem. Az nem lehet” – Gondolataiból Draco kérdő, szürke tekintete húzta vissza a valóságba.

Draco még mindig tartotta szerelme tenyerét, másik kezével gyengéden simogatta, miközben ő is elgondolkodott. Sok mindent megtudott most a lányról, bár némelyiket már magától felfedezte. De ez az akadály, valamiért őt is idegesítette. Vajon mire érthető? És tényleg számít ez? Hisz ez csak tenyérjóslás. Draco nem tartotta nagyra ezt a tantárgyat, Trelawney-vel az élen. Inkább hitt az ősi rúnák titokzatos, megfejthető szimbolikájának, mint az egyszerű jóslásnak. Ennek ellenére, valamiért nem hagyta nyugodni egy érzés, egy balsejtelem. „Á, csak bemagyarázom magamnak” – zárta le a témát magában, majd meglepődve, zavartan nézett az önálló életet élő kezére, majd tekintete megtalálta a szintén zavart Pansyét. A lány hihetetlen gyorsan kikapta nőies kezét Draco ölelő kezei közül, aki rögtön visszahúzta.

- A mai órának sajnos vége! – szűrődött be elméjükbe a professzor hangja. – Jövő órán ugyanezek a párok legyenek, hogy a másik fél is jósoljon társa tenyeréből! Most elmehettek.

- Ah, pedig kíváncsi lettem volna a jóslatodra, Daphne kedves! – karolta át szerelme derekát Blaise, pár lépéssel Draco és Pansy előtt haladva.

- Ó igen. Én is, Pansyére – jegyezte meg gúnyosan Draco. – Lehet, megjósoltad volna a rövid életem, csak az miattad lenne olyan rövid – szúrta gunyorosan.

- Igen, de van egy jó hírem számodra – kezdte ironikusan Pansy. – Az esküvőig van időd, sőt talán még a nászéjszakáig – folytatta ő is gúnyosan.

- Ja persze. Ha előbb halok meg, te nem profitálsz belőle sokat – vágott vissza Draco.

- Látom, most vág az eszed, de mikor meggondolatlanul cselekszel… - mondta ugyanolyan hangnemben.

- Csak nem ilyenre gondolsz? – kérdezte Draco kajánul vigyorogva, s hirtelen elkapta Pansy derekát, majd a kőfalhoz szorította a folyosón, mint egykor az egyik prefektusi járőrözésük során. Szabad kezét megtámasztotta a lány feje mellett, lábát becsúsztatta Pansy combjai közé, s közel hajolt arcához. – Hm? Tudom, hogy neked is tetszik, és nem értem, miért csinálod még mindig – suttogta a lány ajkaira, hogy Pansy érezte forró leheletét.

- Elengednél végre? – sziszegte Pansy még közelebb hajolva a fiú puha szájához, kikerülve a válaszadást. – Mindenki minket néz, aki itt elhalad.

- Öhm… nem. Megint nem válaszoltál – fintorgott. - Nem engedlek el, és szerinted engem érdekelnek azok a majmok? – súrolta a lány ajkait ingerlően. Pansyn végigfutott a borzongás, de tartotta magát, s visszavágott.

- Ha nem bírod lecsillapítani magad az esküvőig, keresd fel az egyik régi szeretőd – fogta gunyorosan mérgesre a lány, mikor megérezte Draco öléhez nyomuló férfiasságát.

- Talán igazad van. Ha te nem vagy képes rá, hogy kielégíts, és úgy viselkedj, mint egy barátnő, vagy inkább egy menyasszony… - sziszegte Draco is megnyomva az utolsó szót, majd ellépett a lánytól, és a Nagyterem felé vette az irányt.

Pansy csak nézte Draco szikár alakját, tejföl szőke haját, ahogyan eltűnik a lépcsőfordulóban. Mérges volt. Megint nem úgy alakult, s nem azt mondta, amit legbelül szeretett volna. Eltaszítja magától Dracót, amit a leginkább kerülni akarna, de azt sem akarja megmondani a fiúnak, hogy nem bízik benne. Miközben elmerült cikázó gondolataiban, a klubhelyiség felé lépkedett. Nem bírna most Draco közvetlen közelében lenni, egyáltalán enni. Bár most meg kéne mutatnia neki, hogy őt nem hatotta meg a szúrós megjegyzése, hogy nem hatott az érzelmeire. Ehhez most azonban nem érezte magát erősnek. Nem vallaná be senkinek, sőt talán még magának sem, de ez késztette, hogy most a klubhelyiségben várja meg a szünet végét.
¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


- Jó lenne, ha elmondanád, mert kviddics edzést kell tartanod – mondta Blaise Dracónak, miközben a kviddics öltözők felé tartottak. – És ilyen fokú figyelemmel…

- Mi van? – torpant meg Draco egy pillanatra, majd újból megindult barátja mellett.

- Szóval? – puhatolózott Blaise.

- Ja, csak engedélyt kaptam szerető tartásra – mondta gúnyosan Draco, majd elröhögte magát Blaise értetlen arca láttán.

- Öhm… azt hiszem ezt nem értem – nevetett Blaise zavarában. – Most akkor mi van?

- Semmi, hagyjuk – legyintett Draco, mikor beértek az öltözőbe. – Gyerünk, öltözzön mindenki! És jöhet az edzés! – parancsolta Draco ingerülten a csapattagoknak pontosan hat órakor.
Mikor minden csapattag a pálya szélén állt, seprűvel a kezében, bűbájjal felmelegítve körülöttük a légkört, megszólalt a csapatkapitány.

- Rendben. A Hollóhátat már legyőzte a Griffendél! Ahhoz, hogy Potter csapatát mi is legyőzzük, előbb a Hugrabugot kell! – kezdte Draco félhangosan. Egyenes tartása, alakja, fellépése magabiztosságot, eleganciát sugárzott, még kviddics talárban is. – Meg akarjuk nyerni a kupát, úgyhogy az edzésen is maximális teljesítményt várok el! – nézett végig a csapattagokon. – Zabini, Harper hozzátok a gurkót. Urquhart, Vaisey, McDougal seprűre! Foglaljátok el a helyeteket a kvaffal, Charmichael pedig gyerünk a karikák elé. Ne kíméljétek! Győzni akarunk az utolsó évben – utasította társait, akik teljesítve kapitányuk kérését, felröppentek a magasba. Draco azon nyomban követte őket a cikesszel a kezében. Neki is gyakorolnia kell, sőt. „Jó is lesz feszültség levezetésképp” – gondolta magában.

¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Egy órával később a csapat tagjai fáradtan, nehéz tagokkal vonultak vissza a kimerítő edzés után a kastély felé. Draco és Blaise beléptek a néptelen folyosóra.

- Ah, jól meghajtottál minket – sóhajtott fáradtan a fiú, s megmasszírozta tarkóját.

- Hm… nem te mondtad, hogy meg akarjuk nyerni a kupát? – kérdezte gúnyosan Draco.

- Igen – húzta el a száját Blaise -, de szörnyen fáradt vagyok.

- Ne aggódj. Daphne így is elégedett lesz – vigyorgott Draco, mire barátja is elmosolyodott.

- Ki mondta, hogy aggódom? – tettetett meghökkenő arcot. – Nem nekem kell aggódnom – szúrta még a végére, mikor a lépcsőfordulóban meglátta őt. Draco értetlenül nézett rá, majd barátja apró fejbólintására a folyosó végére nézett. Egyenletes léptekkel közeledett feléjük, cipője halkan koppant a kövezeten, világos barna haja minduntalan szemébe lógott, miközben egy kisebb könyvecskét olvasott. A hangokra felkapta fejét, s egyenesen Draco szürke szemeibe nézett. „Ah, nincs egyedül. Ez nem igaz” – gondolta magában Victori, majd becsukta a könyvet.
Mikor már csak egy méter volt köztük, Draco félmosolyra húzta száját, amit a lány viszonzott. A fiú nem törődött barátja szemforgatásával, s pillanatnyi fintorával.

- Milyen szerencsés véletlen – állt meg Draco a lány előtt, sármosan mosolyogva, mely már nem egy lányt gyengített el. S nem volt ez másként Victorinál sem.

- Úgy bizony. Szerencsés és kellemes – mosolygott Victori.

- És hova tart ilyenkor egy ilyen szépség? – vágta zsebre kezeit Draco, miközben fogva tartotta a lány mélybarna szemeit.

- Öhm… csak büntetőmunkára – hazudta a lány szemrebbenés nélkül.

- Csak nem? Rossz kislány voltál? – vigyorgott Draco.

- Mondhatjuk így is – kacérkodott Victori, majd súrolva a fiú oldalát ellépett mellette. Draco hátranézett a lány után, majd vissza a dühös Blaise-re.

- Most mi van? – esett neki Draco barátjának.

- Szerinted? Direkt itt kelleti magát neked. Ez nem lesz így jó, Draco – rázta meg fejét.

- És akkor? Már flörtölni sem szabad? – indult tovább Draco.

- Csak gondolkodj kicsit, Draco. Megint azt csinálod, mint annyi éven keresztül – korholta le Blaise. – Pansy nem flörtölhet senkivel, de te, persze akármikor – mutatott rá az igazságra.

- Mintha annyira érdekelné – horkantott Draco. – Ma is mit mondott… - motyogta halkabban.

- Te provokálod ki, hogy ilyeneket mondjon – mondta Blaise, mire megint csak egy horkantás volt a válasz. – Mért nem beszélsz vele?

- Mert már többször is próbáltam. Elegem van – zárta le a témát Draco, majd beléptek a klubhelyiségbe. Rögtön belevetették magukat kedvenc kanapéjukba, ahol Daphne ült, előtte a fotelekben Pansy, Millicent, Crak meg Monstro. Blaise azon nyomban csókot nyomott Daphne ajkaira. Draco nem zavartatta magát, kényelmesen hátradőlt a kanapén, lábait felrakta az előtte lévő kis asztalra. Pansy mondott valamit Millicentnek, majd a lányok hálókörlete felé vette az irányt. Blaise és Draco összenéztek, s a fiú elfintorodott. A fekete hajú fiú most már érti, miről beszélt barátja.

- Nem sakkozunk egyet, Draco? – kérdezte Blaise, fejével a sakktábla felé bökve.

- Felőlem. Robbantós snapszliban feladtad? – vigyorgott Draco.

- Nem. Csak ahhoz, most nem vagyok formában – röhögött Blaise, majd elővette a táblát, s felállította a varázs bábukat.

¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Az óra majdnem éjfélt ütött már, mikor a mardekárosok elindultak a Csillagvizsgáló- toronyba. Sinistra professzor már várta a beözönlő diákokat. A Hugrabugos csoportban valamivel többen voltak, mint a mardekárosok. Draco észrevette az álmos szemekkel álldogáló Victoriát. Mikor a lány észrevette elmosolyodott, majd barátnője felé fordult.
Pansy Millicenttel beszélgetett, miközben Dracót figyelte. Meglepődve, s féltékenyen nézte a hugrabugos lányt, aki az ő Dracójára mosolygott. Elöntötte a düh. „Mégis mit képzel magáról?” – Sinistra professzor hangja szűrődött be elméjébe.

- Szép, csillagos estét kívánok! – kezdte a professzor mosollyal. – Ma párokban fogtok dolgozni, a feladat pedig csillagtérkép rajzolása lesz – mondta a diákoknak, majd körbejárt s párokba rendezte őket. – Abbot-Pucay, Bones-Perks, Bletchley-Branstone, Malfoy-Jehnsen. Úgy gondoltam, egy mardekáros, egy hugrabugos. Remélem nem lesz ellenetekre. Egy teleszkóp elég egy párnál – mosolygott a tanárnő. A tanulók előkészítették teleszkópjukat, pergament, s pennát vettek elő.

- Hm… már megint összefutunk – üdvözölte Draco a lányt. – Valami bűbájt alkalmaztál? – vigyorgott.

- Én? – merevedett le egy pillanatra. - Dehogy – nevetett Victori. – Csak imádom a csillagokat – nézett a szürke szemekbe ártatlanul.

- Igen, én is. Akkor szerintem kezdjük el – vette kezébe a pennát Draco.

- Ó, had rajzoljam én – kérte Victori a fiút, s helyet cserélt vele úgy, hogy hozzádörgölőzött. Draco halkan sóhajtott, majd figyelmét a teleszkópra összpontosította.

- Rendben, de neked is bele kell majd nézned – mondta Draco, majd beállította a teleszkópot, s belenézett.

– Koncentráljatok a téli csillagképekre, és azokat ábrázoljátok! Orion, Sirius, Capella, Aldebaran, Pleiadok, Castor és Pollux, Praesepe – diktálta lassan a professzor, miközben mögöttük lépkedett. – És ne feledkezzetek meg a körülöttük lévőkről sem.

- Itt az Orion – nézett Draco a lányra. Victori a fiúhoz hozzásimulva, odaférkőzött a teleszkóp elé, majd kicsit behajolva belenézett abba. Draco érezte a lány fenekét, ahogy öléhez nyomódik, s nehezen tartotta vissza, hogy felnyögjön. Victori eközben apró mosolyra húzta száját úgy, hogy Draco ne lássa. Lerajzolta a pergamenre a csillagképet, s mikor el akart lépni, a fiú megállította.

- Szerintem maradj a közelben – vigyorgott. – Úgy is te rajzolod. - Victoria aprót bólintott, majd egy lépést tett jobbra, a teleszkóp mellé. Draco újra belenézett a szerkezetbe. A lány nagy késztetést érzett, hogy az előre bukó, tejföl szőke hajba túrjon. De nem akarta el rontani az esélyeit. Így csak nézte, s álmodozott, míg Draco a csillagokat nézte.

- Ez lesz szerintem a Bika – mondta Draco, majd belemélyedt az Asztronómia, avagy csillagok és csillagképek című könyvbe. – Az Aldebaran, mellette vannak a kutyái. A Nagy Kutya és a Kis Kutya, akik a Nyulat és az Egyszarvút üldözik, valamint a lábánál ered az Eridánusz folyó – olvasta hangosan a lánynak. Victoria mindegyiket lerajzolta, ahogyan látta, közben mindig figyelt arra is, hogy a fiú és közte a lehető legkevesebb legyen a távolság. Dracónak eddig kellemes volt a bűbájjal felmelegített légkör, de a lány közelében még nyakkendőjét is meglazította a fojtogató melegtől. Sőt, orrát minduntalan megcsapta a lányból áradó csábító parfümillat. „Nyugi, Draco. Bírd ki” Miután a lány végzett, ő újra belenézett a teleszkópba.

- Draco – szólalt meg a lány halkan.

- Tessék? – kérdezett vissza a fiú, még mindig a csillagképeket keresve.

- Vagy is Dragon. A neved is egy csillagkép – mondta a lány mosolyogva. – Ugye?

- Igen. Jól tudod – húzta félmosolyra a száját.

Lassan egy óra felé járt az idő, mikor végeztek, s elengedte őket a professzor. Draco elpakolt, leadta az órai munkájukat, majd együtt indult el a lánnyal ki a teremből. Pansy már rég otthagyta őket, s elviharzott. Figyelte szinte egész órán Victoriát, de főképp Dracót. Lelkében egy kicsiny, zöld szörny eregette a féltékenység szikráját, s minél hamarabb el akart menekülni a közelükből. Draco előre engedte a lányt az ajtónál, aki hozzádörgölőzve a fiúhoz ment ki, majd visszapillantott rá, s barátnőihez csatlakozott. Draco mélyen beszívta a levegőt, majd ki, s lassú léptekkel ő is csatlakozott a Blaise-Daphne pároshoz. Együtt meneteltek a folyosón a klubhelyiségük felé.

Újabb bejegyzések Régebbi bejegyzések Főoldal