Blogger Template by Blogcrowds

.

16. fejezet - Tiszta víz a pohárba

Két nap telt el azóta, hogy az emléket látta. Kerülte Dracót, amennyire csak bírta, noha ez nehéz feladatnak bizonyult, hisz a fiú pont az ellenkezőjét tette. Két nap… eddig tanakodott a történteken. Hogy mért mutatta meg neki ezt a jelenetet, mért merengőn keresztül? Mért nem mondta meg neki? Vagy mért nem titkolta el, mint a többi kis afférját? Pansy úgy gondolta, hogy Draco férfiúi önérzetét inkább az növelné, ha továbbra is a háta mögött folytatná a megcsalást. De nem. Ő elmondta, s kockáztatta az a mondat után is, hogy csak még jobban megharagszik rá. Hm… az a mondat. „Csakis feleségemként bírlak magam mellett elképzelni” Még mindig itt visszhangzik elméjében, ahogy a fiú mondta. Olyan őszintének tűnt, olyan… szerelmesnek. De megtette… kimondta azt is, és el is ment a Szükség Szobájába. Pansy meghozta döntését. A reggelinél barátnőivel ült a mardekáros asztalnál, mikor megérkeztek a fiúk. Daphne rögtön odabújt a mellé leült Blaise-hez, Pansy csak egy pillantásra méltatta Dracót, aki kedvtelenül ült le mellé, megszokott helyére. A lány gyorsan befejezte a reggelit, s már távozott is Millicenttel az oldalán. Draco csak turkálta az ételt. Ő is döntött. Nem fogja hagyni, hogy Pansy kerülje őt. Elege volt, választ akart. Tudni akarta, mit gondol a lány. Felpattant helyéről, szemével intett Blaise-nek, aki egy aprót bólintott, s Pansy után sietett. Első órájuk sötét varázslatok kivédése, s talán a lány arra indult. Draco majdnem futólépésben igyekezett a terem elé. Az utolsó folyosón gyorsított, fekete talárja suhogott utána, ahogy befordult a fordulóban. Kis szerencséje volt csak, hogy nem estek el azzal a személlyel, akivel összeütköztek. Draco magában csalódottan vette tudomásul, hogy Pansy sehol. Csak ez a hetedéves lány van itt, kezében egyensúlyozva egy csokikondért. Draco már épp mordult volna rá, hogy menjen arrébb, mikor megszólalt.

- Sajnálom… - kezdte a hollóhátas lány feszengve -, ezt a csapatnak, de legfőképp a kapitánynak küldjük – mosolygott rá Dracóra kicsit felélénkülve.

- Ki küldi? És miért? – hökkent meg magában a fiú, de elrejtette arcáról. Most nézte meg jobban az előtte álldogáló lányt. „Nem is rossz” – jegyezte meg csak úgy, a régi szokás hatalmaként.

- Hát a hollóhátas lányok a hugrabug elleni meccsre… ösztönzésképp – nevetett a lány. – A csoki serkenti a hormonokat… hozzásegít a győzelemhez – húzta kacér mosolyra száját. Draco öntelten elvigyorodott.

- Akkor köszönöm a csapattársaim nevében is öhm… – mosolygott a lányra.

- Olivia – adta meg nevét készségesen, s odanyújtotta a fiúnak a csokoládét. Mikor átadta, megsimította a fiú kezét, majd megfordulva a kastély nyugati szárnya felé vette az irányt. Draco felhúzta szemöldökét. Igazából egy furcsa érzés kerítette hatalmába. Kezében ott pihent a csokikondér, ami hívogatóan csalogatta érzékeit. Mélyet szippantott a csokiból orraiba áramló levegőből, s ahogy megérezte az illatot, lehunyta szemét, egy lány képe kúszott be elméjébe. Pansy… Draco szemei felpattantak, s megrázta fejét. Biztos csak képzelte, hisz nem lehet, hogy szerelme illatát érezze a… csokin. Ez olyan abszurdnak tűnt neki. Mindenhova már oda és beleképzeli a lányt? Fogta magát, s a kondérral a kezében visszaballagott a klubhelyiségbe. Ott már jóformán senki nem tartózkodott, így lerakta a csokit szobájába, hogy majd egyik szünetben odaadja csapattársainak. Összekapkodta mára szükséges holmiját, s visszasietett a teremhez. Blaise kérdő tekintettel várta Draco magyarázatát, s mikor barátja odaért rögtön rákérdezett.

- Mi volt az a sietség? Vagy is gondolom mi volt, de sikerült? – tért rá a lényegre fekete hajú barátja.

- Nem – mondta csüggedten Draco. – Már nem találtam sehol. Idejöttem, de belebotlottam egy hollóhátas lányba.

- Ó… - formálta ajkaival a fiú.

- Igen. A hetedéves lányoktól győzelmi csokit kaptunk – húzta félmosolyra száját.

- Hm? Ezt nem értem – nézett értetlenül Blaise.

- Hogy is mondta? – tűnődött el Draco. – Ja, megvan. A hollóhátas lányoktól, mert a csoki serkenti a hormonokat, s hozzásegít a győzelemhez – röhögött Draco.

- Ilyen nagy rajongó táborunk van? – nevetett barátjával együtt.

- Nem, Blaise. Csak nekem, a csapatkapitánynak – gúnyolódott Draco.

- Nem tudsz egy mondatot sem mondani, amiben ne csillogtatnád meg az egoizmusod, ugye? – vette ő is gúnyosra a figurát.

- Még szép. A nélkül nem tudnál élni – felelt gunyorosan nevetve. Blaise csak mosolygott, majd hozzátette.

- Téged, és a gúnyosságot hanyagolni tudnám… Daphnét már nem igazán – nevetett. – Á végre, megjöttek Pansyék is – bökött fejével az odaérkező lányok felé. Blaise arcán széles vigyor jelent meg, mikor meglátta barátnőjét.

- Sziasztok – köszöntek kórusban, majd Daphne Blaise nyakába fonta karjait. Pansy próbált megállni Dracótól a legmesszebb, így Millicentet odairányította kettejük közé. Draco magában elhúzta száját. Nem tett le arról, hogy beszél a lánnyal, s remélte ez az óra tartogat még kedvező körülményeket is számára. Ha bár, mikor meglátta Victorit nem ez jutott először eszébe.

¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


A kora reggeli után visszament a lányok hálótermébe, hogy kényelmesen összepakolja aznapi tankönyveit. A klubhelyiségen átvágva, a lépcsők felé vette az irányt. Mikor belépett a lányok hálótermébe, már ott várta barátnője, Charlotte.

- De jó, hogy jössz – pattant fel ágyáról a lány, s éjjeli szekrényéhez lépett. – Megjöttek a finomságok – mosolygott az oda lépő lányra, s kezébe nyomott egy csokikondért, Mindenízű Drazsét, csokibékákat.

- Hú, ez egy darabig elég lesz – nevetett Vic.

- Az biztos. Csak ne egyszerre faljátok fel Justinnal – nevetett Charlotte is. Vic elhúzta száját.

- Nem is szándékoztam – mondta kicsit mogorván. – Mennyivel tartozom?

- Semmivel. Vedd úgy, hogy elő húsvéti ajándék – vont vállat a lány, majd becsapta az ágyán heverő könyveket, s bedobta táskájába.

- Akkor köszönöm – válaszolt Vic. Fogta a sok csokoládét, s átrakta saját éjjeliszekrényére.

- Charlotte – kezdte Victori, miközben elkezdett ő is pakolni -, ismersz hollóhátas lányt, nem? Mi is a neve?

- Öhm… de, mért? – állt meg egy pillanatra a lány, s ránézett Vic hátára.

- Ja, csak el akartam kérni egy házit, mert őt láttam számmisztikán. Mást nem igen, akitől elkérhetném – fordult a lányhoz Vic. Arca tündérien ártatlannak tűnt. – Esetleg szólnál neki, hogy beszélni szeretnék vele? Vagy tudod, most merre találnám meg?

- Ó, persze. Én már kész vagyok. Azt hiszem most lesz átváltoztatástana Oliviának. Ott megtalálod – mondta a fekete hajú lány.

- Köszi, akkor még most megkeresem óra előtt.

- Menjek veled?

- Ó, nem kell. Utána még Justinnal találkozom valahol – felelt feszengve.

- Áh… titkos találka? – húzta mosolyra száját Charlotte.

- Valami olyasmi – erőltetett magára mosolyt ő is, miközben szívéről nagy kő esett le.

- Rendben. Akkor én megyek. Majd a teremnél találkozunk – lépett ki a szobából a lány. Victoria mélyet sóhajtott, s gyorsan beledobálta táskájába a maradék könyveit. Vetett még egy pillantást a szekrényén álldogáló kondérra, s kisietett a szobából. Megkereste az átváltoztatástan termet, s szemügyre vette az ott várakozó diákokat. Mélybarna szemeivel megtalálta a keresett barna hajú lányt. Szerencséjére csak egy-két lány társaságában beszélgetett. Odalépett hozzájuk.

- Sziasztok – mosolygott kedvesen. – Beszélhetnék veled Oliviva egy kicsit? Négyszemközt? – nézett a lány két barátnőjére.

- Persze, Victoria. – S pár lépéssel eltávolodtak a másik hollóhátasoktól. – Miről szeretnél beszélni velem? – mustrálta kék szemeivel a lányt.

- Csak meg szeretnélek kérni, hogy adj át egy csokikondért a mardekáros csapatkapitánynak – mondta teljesen színtelen hangon.

- Én? – lepődött meg Oliviva. – Mért én? És mért akarsz te csokit adni az ellenséges csapatnak? – értetlenkedett. – Ugye nem a meccset akarod szabotálni valamivel?

- Nem dehogy is – hárított Vic nevetve. – Hogy képzelhetsz rólam ilyet?

- Sajnálom, csak olyan furcsa.

- Tényleg az. Jaj… - sóhajtott színpadiasan Victori. – Hát, tudod… Draco – játszotta a szerelmest, ami könnyen ment neki. Olivia megértően elmosolyodott.

- Értem. Szóval Dracónak szeretnéd legfőképp – mutatott rá az igazságra.

- Igen, de azt kellene mondanod, hogy a hollóhátas lányok küldik, mert hát engem megátkoznak, ha ezt megtudnák véletlen – sütötte le szemeit bűnbánóan. Olivia egy pillanatig tűnődött, majd mélyet sóhajtott.

- Rendben – adta meg magát. – Csak is azért, mert olyan jól néz ki – kuncogott össze Viccel.

- Köszi. Még most elintéznéd nekem? Talán most nem olyan feltűnő – kérlelte kislányosan.

- Jó, de siessünk. Nem akarok McGalagonytól elkésni – húzta el száját, majd odament barátnőihez, valamit mondott nekik, s visszatért Vichez.

- Menjünk. Gondolom a klubhelyiségetekhez. - Victori bólintott, s elindultak a Nagyterem felé. Az út közben Victoriának ki kellett állnia egy csacsogást társnője részéről, így megkönnyebbült, mikor végre odaértek a célhoz.

- Várj meg itt. Sietek – mondta a Nagyteremnél a lány, s gyors iramban a lépcsők felé vette az irányt. Beérve a klubhelyiségbe, felsietett hálótermébe. Megkereste ládája legalján a kis üvegcsét, feloldotta róla a bűbájokat, majd egy keveset ráöntött a csokikondér tartalmára. A többit egy bűbáj segítségével belefecskendezte némelyik csokiba, a nagyobb hatás elérése érdekében. Megszagolta, érződik e rajta az Amortentia, de ő csak Draco kellemes illatát vélte felfedezni benne. Alaposan megvizsgálta, hogy látszik-e a csoki darabokon valami a bájitalból, majd elégedett arckifejezéssel lépett ki a helyiségből. A folyosón Olivia még ugyanott várta, mosolyra húzta ajkait, mikor meglátta Victoriát.

- Még egyszer köszönöm, és… - adta át a kondért -, akkor maradjon kettőnk között – súgta halkan. – Ó, és mondd azt, hogy a meccs győzelméhez, leginkább a csapatkapitánynak. - A lány bólintott.

- Bízhatsz bennem – kacsintott Olivia. – De most megyek – indult el. – Ó, nem tudod véletlen, hogy milyen órájuk az első? – fordult még vissza.

- De. Sötét varázslatok kivédése, mert épp velünk lesznek – vigyorgott Vic. A lány ismét bólintott, majd egy kis idő múlva eltűnt a mélybarna szemei elől.

Victoria arcán gonosz vigyor futott át, ahogy elképzelte terve sikerének képét. Ránézett órájára, s megállapította, hogy még van is ideje megkeresni Justint. Így biztos volt benne, hogy Olivia is megtalálja Dracót, s átadja neki a szerelmi bájitallal töltött csokoládét. Victoria már csak azt remélte, hogy nem az egész csapat fogja megenni. Bár, talán a fiú van annyira öntelt - és ahogy ismerte mindenki van -, hogy egyedül csak ő egyen belőle. De a lényeg, hogy valamennyit, de egyen a csokiból. A többi már csak részletkérdés Vic számára. Eltűnődött vajon hol találhatja állítólagos barátját, s megtorpant, mihelyst el akart indulni. Biztos volt benne, hogy a fiú még a Nagyteremben csapja össze a házi feladatát. Benyitott az említett helyiségbe, s nem kellett csalódni, a fiú az asztaluknál körmölt. Mikor odaért hozzá, látszólagos csókot nyomott Justin szájára.

- Mennünk kéne lassan órára – mondta Vic a fiúra nézve.

- Mindjárt kész vagyok – mosolygott rá barátnőjére.

- Ó, Charlotte úgy tudja, hogy találkánk volt – jegyezte meg Vic, mikor eszébe jutott, hogy barátnője lebuktathatja a fiú előtt.

- És mért mondta neki ezt? – nézett értetlenül Justin. Vic pedig magában ledermedt. Most mit mondjon? Erre nem gondolta ki a választ.

- Mert mindig körülötted legyeskedik – mondta mérges arckifejezéssel Vic, mire Justin vigyorra húzta száját.

- Hm… féltékeny vagy? – húzta közelebb magához a lányt.

- Szerinted? – tért ki a határozott válasz elől, s tűrte a fiú nyomulását.

- Szerintem igen.

- Igen, igen, de most már menjünk – pattant fel a fiú mellől.

- Jól van, mehetünk – tekerte össze a pergament Justin lemondóan, s követte barátnőjét első órájukra.
Gordon Bronswick professzor kedélyes hangulatban érkezett a teremhez. Miután beengedte diákjait, elkezdte átrendezni a helyiséget. Tértágító bűbájt bocsátott rá, majd a padokat a fal mentén két oldalra lebegtette pálcájával, hogy középen legyen egy hosszabb, keskenyebb pályaszerűség. A diákok felhúzott szemöldökkel méregették a fiatal tanár mozdulatait, s néhányan már sejtették, mit is szeretne ezzel. Pansy keresztbe font karokkal állt a mardekáros csoportban, figyelve Gordon professzort, s szeme sarkából Dracót. Nem tudta, mit tegyen. Mit csináljon az érzéseivel. Kellene beszélnie a fiúval, de valahogy nem viszi rá a lélek, így csak várt. Várt, hogy esetleg Draco kényszerítse a cselekedetre. A professzor hangja húzta vissza az órára.

- Szép Napot! – köszönt Bronswick. – Foglalkoztunk a párbajjal, s a párbaj technikákkal. Most szeretném, ha két vállalkozó szellemű diák, összemérné tudását, s erejét. Lenne önként jelentkező? – nézett körbe a professzor, de senki nem akart párbajozni. – Jó, esetleg két hölgy? Miss Jehnsen? – Gordon mosolyogva kérdezte Victoriát, aki egy kis idő múlva bólintott. – Nagyszerű. Bátor kisasszony. Jöjjön, kérem! – intett a kezével maga mellé. Pansy szeme gonoszan felcsillant. Az egyik legjobb párbajozó, s így megmutathatja a lánynak, mire képes.

- Akkor szintén egy hölgy ellenfelet kérnék – folytatta a professzor.

- Én vállalom, professzor – lépett elő Pansy.

- Miss Parkinson – biccentett a férfi elismerően. – Kérem, maga is fáradjon ide. - Pansy határozott léptekkel a férfi másik felére állt, szúrós pillantásokat vetve a látszólag rémült ellenfelére. Draco ránézett a mellette álló Blaise-re, aki ugyancsak vissza rá. Mindketten megilletődtek a lány lépésén, de Draco még inkább. Mit akarhat ezzel Pansy? Csak nem bosszút állni a lányon?

- Rendben. Álljanak fel a pálya két végére. Természetesen nonverbálisan párbajozzanak. Aki úgymond, leteperi az ellenfelet, ötven pontban részesíti a házát. - A két lány felállt egymással szemközt, elővették pálcáikat. Picit meghajoltak egymás előtt, így megadva a tiszteletet a másiknak. Pansy elhúzta száját, majd felvette az alappozíciót, mire Victoria is így tett.

- Kezdhetik! – hallatszott Gordon Bronswick hangja.

Pansy nem habozott azonnal cselekedett.

- Incarcerandus! – küldte ellenfelére a kötöző ártást. Úgy gondolta, majd később jönnek a durvábbak. Victoriát még így is váratlanul érte a kezdés, s nem bírta kivédeni. Kötelek fonódtak testére, s eldőlt, mint egy darab, tehetetlen fa. Pansy jót mosolygott a jeleneten, a többi mardekáros azonban hangosan fejtette ki véleményét, kivéve Dracót, s Blaise-t. A fiú csak figyelte az eseményeket, kicsit még büszke is volt Pansyre, s arcáról nem bírta levakarni félmosolyát. Victoria dühbe gurult, ahogy meghallotta a nevetések zaját. A lehető leggyorsabban megszűntette a varázslatot, felpattant, s villámló mélybarna szemekkel nézett Pansy szemeibe. A lány felvonta szemöldökét, s gúnyosan elvigyorodott, amivel csak még jobban feltüzelte Victoria dühét.

- Tarantallegra! – kiáltotta magában Victoria, de Pansy könnyedén kivédte.

- Piertotum locomotor! – Pansy bűbájának hatására a teremben lévő lovagi páncél életre kelt, s megcélozta pálcáját szorongató Victoriát.

- Reducto! – A páncél hihetetlen sebességgel hátrarepült Pansy irányába, aki kénytelen volt elugrani a taroló átok miatt felé zuhanó tárgy elől. Draco már oda akart lépni a lányhoz, de barátja megállította. Csak acélszürke szemeiben láthatta Blaise a féltés apró jelét. Most már Pansy is dühöt sugárzó szemekkel pillantott a kárörvendő Victoriára.

- Oppugno! – Pansy kisebb madarakat idézett elő, akiket ráuszított a lányra. Összevissza csipkedték ellenfelét, s mosolyogva hallgatta fájdalmas sikkantásait.

- Immobilus! – fagyasztotta meg a madarakat Vic. S mielőtt még a lány bosszúártást küldhetett volna Pansyre a professzor hangja megállásra késztette.

- Köszönöm! Elég lesz. Úgy gondolom ennyiből is látszik, hogy melyik oldal felé dől a mérleg – mosolygott a professzor, s ránézett Pansyre. – Akkor az ötven pont Miss Parkinson jóvoltából a Mardekáré! Gratulálok mindkettőjüknek, igazán szép és eredményes bárbaj volt. – Gordon professzor megtapsolta a két résztvevőt, mire a diákok is követték példáját. A két lány egymást méregetve a távolból állt vissza eredeti helyére. Pansy belenézett Draco szemeibe, s majdnem megtorpant. Jól látta? A fiú féltette? S a féltés mellett, egy kis büszkeség is csillogott szürke szemeiben? Pansy elszakította pillantását, s odaállt Millicent mellé.

Draco ebben a pillanatban úgy érezte, hogy itt mindenki előtt elkapná a lányt, s magához húzná. Nem érdekli, hogy hányan látják, hányan súgnak össze a hátuk mögül. De Pansy megint megakadályozta, hogy bármit is lépni tudjon. Így maradnak csak a vágyai.

- Még egy párbajra van időnk. Jelentkezők? – kérdezte a professzor. Egyikük a Mardekárból, a másik párbajozó pedig szintén a Hugrabugból került ki, csak most a fiúk közül. Draco innentől nem nagyon figyelt. Csak az óra végét jelző csengőt várta, hogy végre érintkezhessen szerelmével.

Eközben Victoria fogadta a nevetésre görbülő szájakat a hugrabugos társaitól, meg egy-két dicsérő szó is akadt számára. Próbálta elrejteni arcáról a Pansy iránt érzett dühöt, de nehezen ment neki, s a mai órával ez csak nőtt lelkében. Megalázta a saját társai előtt, sőt a szerelme előtt is. Ezt pedig soha nem bocsátja meg neki. Mélybarna szemeiből csak úgy lövellte a mérget Pansy felé. Ha szemmel ölni lehetne, akkor a lány már talán nem is élne.
Draco szeme sarkából hol Pansyt, hol Victoriát nézte. Nem tetszett neki az a pillantás, ahogy Victoria a másik lányra néz. De elhessegette ezt a gondolatot, mikor megszólalt a csengő. A professzor szavait nem is hallotta, szemei előtt csak egy cél, vagyis egy személy lebegett. Pansy. A lány eloldalazott a többiek mellett, s épp kilépett a folyosóra. Draco megindult utána, látta Millicentet szerelme mellett, ahogy magyaráz neki. Felgyorsította lépteit, most nem hagyhatja, hogy meglógjon előle. Szerencséjére, mire beérte őket, már közel jártak egy falikárpit mögötti eldugott folyosóhoz. Megfogta Pansy karját, aki hirtelen nem tudta ki az, így már készült a pálcája után nyúlni, de mikor meglátta Dracót, abbahagyta a mozdulatot.

- Elrabolom a barátnőd egy kicsit – szólt Millicentnek.

- A klubhelyiségben megvárlak – válaszolt a lány Pansynek, s tovább folytatta útját, immár egyedül. Draco körülnézett a folyosón, s egy váratlan pillanatban berántotta Pansyt a falikárpit mögé. A lány halk, ijedt sikkantást hallatott, majd megérezte a hideg kőfalat a hátának nyomulni, s belefúrta szemeit a vakító szürkeségbe.

- Tudnom kell… - kezdte fojtott hangon Draco -, hogy… szóval tudnom kell, hogy miért kerülsz? – suttogta szerelme arcához közel hajolva. Nehezen mondta ki, de kimondta, s ez a lényeg.

- Szerinted mért kerüllek? – suttogta kicsit gúnyosan. – Mért kellett megmutatnod azt a nyavalyás emléket? – kérdezte fájdalmasan.
Draco mélyet sóhajtott.

- Mert… - sütötte le szemeit, majd még is visszanézett a mogyoróbarna szempárba -, azt akarom, hogy bízz bennem – suttogta a lány szájára. Pansy megborzongott. Még mindig ilyen hatással van rá, s szemeit is már kezdi ellepni a könnyfátyol erre a mondatra.

- Jaj, Draco – hajtotta le fejét Pansy, hogy a fiú ne lássa kibuggyanó könnyeit.

- Pansy, kérlek, bízz bennem. Azért mutattam meg, hogy lásd, csak te vagy nekem – mondta ki a szavakat alig halhatóan. Úgy érezte, hogy nem is saját maga mondja ezeket, de lám a lányért még erre is képes. Kezével megérintette Pansy állát, s kényszerítette, hogy felnézzen rá. A félhomályban Draco észrevette a lány nedves arcát, s csókolva bőrét szárította fel könnyeit. Végigpuszilta arcát, s lehunyva szemét érte el Pansy cseresznyepiros ajakait. A lány nem tiltakozott, nem bírt. Készségesen viszonozta az oly gyengéd csókot, amit csak az a bizonyos mondat után éreztetett vele Draco. Karjait a fiú nyaka köré fonta, s egyik kezével beletúrt a tejföl szőke tincsekbe. Orrában ott volt a menta férfias illata, ami szédítette. Draco csak ében hajába túrt bele, másik kezét derekán pihentette. Nem simította végig testét, libabőrt okozva így a lányon, csak egyszerűen hagyta, hogy a csókra összpontosítson. Kifulladva váltak el egymástól. Meg sem tudtak szólalni, csak szaporán vették a levegőt, el nem távolodva egymástól.

- Bízom benned – suttogta Pansy egy kis idő után. Draco félmosolyra húzta száját, s egy gyors csókot nyomott a lány szájára boldogsága jeléül, ami a lányt is mosolygásra késztette. – Mennünk kéne órára – mondta végül Pansy, ha bár nem akarta ezt a pillanatot megszakítani. De egyszer mindennek vége szakad. A fiú lemondóan sóhajtott, de eltávolodott a lánytól, s kiléptek a falikárpit mögül. Pansy megtörölte arcát, megigazította haját, majd elindult a fiú mellett vissza a klubhelyiségbe. Draco most olyan boldognak érezte magát. Csak nehezen ment neki, hogy arcáról is elrejtse érzelmeit. Gondolt egyet, s közelebb húzta magához a lányt, hogy érezhesse őt, majd rácsúsztatta kezét derekára. Így haladtak végig a folyosókon, nem törődve az őket fürkésző szemekkel. Belépve a klubhelyiségbe el kellett engednie a lányt, de barátja így is látta rajtuk, hogy végre egyenesben vannak. Ezt Draco a széles mosolyáról olvasta le.

- Na, gyerünk, felkelni! Óránk lesz – gúnyolódott Draco, mikor odaértek kedvenc kanapéjukhoz.

- Úgy is csak átváltoztatástan lesz – tiltakozott Blaise.

- Pont ezért – szólalt meg Pansy is. – McGalagony utálja a későket, főleg ha mardekárosról van szó – fintorgott.

- Igaz – sóhajtott Blaise, s felkelt a kanapéról, magával húzva Daphnét. – Menjünk akkor – majd súgott valamit a lány fülébe, aki odament Pansyhez, s elkezdte húzni kifele a helyiségből. A lány még egyszer rápillantott Dracóra, majd követte barátnőjét. Blaise eközben odalépett Dracóhoz.

- Nagyon vigyorogtok mindketten – nevetett.

- Hm? Dehogy – próbált nem hevesen tiltakozni.

- De, de. Nem látszik rajtatok, de én ismerlek már titeket – mondta vigyorogva Blaise. – Tudtál beszélni vele? – Draco aprót bólintott, majd elindult ők is a lányok után.

- Ah, végre – szaladt ki a száján.

- Ezt meg, hogy értetted? – vetette rá szürke szemeit a fiúra.

- Csak úgy, hogy ideje volt már – válaszolt Blaise mosolyogva.

¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


Az ebéd után a klubhelyiségbe mentek vissza, mert Dracónak eszébe jutott a csokikondér. Crak, Monstro, Blaise és a lányok leültek a helyiségben, a fiú pedig felszaladt a hálótermükbe a csokoládéért. Mikor leért, odaült Pansy mellé, s az asztalra rakta a kondér csokit.

- Honnan van ez? – kérdezte Pansy.

- Draco, te kaptad, válaszolj te – vigyorgott Blaise. Pansy ránézett a fiúra.

- Hát… a hollóhátas lányoktól kaptuk – mondta közönyösen.

- Lányoktól? – dőlt hátra a kanapén Pansy, s lábát keresztbefonta.

- Igen. – Draco fogott két csokit, s az egyiket lazán átdobta Blaise-nek, majd hátradőlt ő is. Szájához emelte a csokoládét, s már épp harapott volna bele, mikor Blaise megszólalt.

- Te, Draco – kezdte a fiú, s megszagolta a csokit -, te nem érzel semmit rajta? – ráncolta össze szemöldökét.

- Kellene? – Draco is megszagolta a saját csokiját. S elgondolkodott. Mikor megkapta, akkor is érzett valamit. Méghozzá Pansy illatát. – Várj… csak nem Daphne illatát érzed rajta? – szólalt meg Draco felhúzva szemöldökét.

- De! Honnan a fenéből tudtad? – lepődött meg Blaise.

- Gondolkodj, Blaise! Mindig olyan illatot érzel, akihez, vagy amihez vonzódsz – sorolta a fiú. Pansy rögtön tudta, mire gondol Draco, s Blaise is elsápadt a lányokkal együtt, mikor rájöttek. A fiú fintorogva visszadobta a kondérba a csokit.

- Amortentia – suttogta undorodva. – Képes volt valaki elkészíteni a bájitalt, s idecsempészni? – döbbent le Blaise.

- Úgy látszik… - felelt Draco, miután ő is visszadobta a csokoládét. – Most már csak az a kérdés, hogy a meccs miatt, vagy direkt célpont? – dőlt vissza a kanapén, s ránézett Pansyre. Kezét ráhelyezte a lány combjára, s Pansy kezével megszorította Dracóét.

- Azt mondtad, hogy a csapatnak küldték – mondta Blaise, magában mosolyogva barátja tettén. Közben pedig Daphnét nyugtatta meg.

- Igen, de úgy adták át, hogy… - kezdte Draco, de fintorba futott át arca.

- Hogy? – türelmetlenkedett Pansy.

- Hogy leginkább nekem küldik, a csapatkapitánynak – fejezte be Draco színtelen hangon. Érezte, ahogy Pansy megremeg.

- Tehát, vagy a fogónk, és csapatkapitányunk ellen akartak szabotálni a meccsre, vagy… - Blaise itt elhallgatott.

- Vagy valamelyik régi szeretőd akart magába bolondítani bájitallal – fejezte be Pansy a gondolatmenetet. Belül mérges volt. Biztos volt benne, hogy ez áll a háttérben.

- Igen, erre gondoltam – vallotta be Blaise.

- Akkor ez a régi szerető sok mindenre képes – szólalt meg Millicent is elborzadva.

- De hát ebből a nyavalyás kondérból nem csak Draco ehetett volna – fakadt ki Daphne, s odabújt Blaise-hez. A fiú megnyugtatólag a hátát, s haját simogatta folyamatosan.

- Daphnénak igaza van – mondta Pansy. – Senkire sincs tekintettel az a… - inkább nem fejezte be.

- Tudsz valakit, aki ilyesmire képes? - kérdezett rá Blaise, mert ő ugyanis gondolt valakire. Draco ránézett barátjára, és tudta, hogy egyre gondolnak.

- Gyerünk, nekünk is mondjátok – csattant Pansy hangja.

- Nem tudunk senkit, Pansy – szorította meg kezét, s remélte, hogy most elhiszi. Nem akarta ezzel Pansyt megijeszteni, vagy hasonló.

- Ó, igen. Sokan voltak a pár év alatt – mondta gúnyosan a lány.

- Ne kezdd – kérte Draco halkan a lányt. Pansy pedig belenézve az acélszürke szempárba aprót bólintott.

- Ez ellen nem tudunk most mit tenni. Gyere Draco, tűntessük el ezt, és menjünk órára – állt fel Blaise a fotelből, majd egy Daphnénak adott csók után megfogta a csokikondért. Draco is felállt, s követte a fiút.

Pansy szemeivel figyelte a fiúk varázslatait, amivel a bájitalos csokoládét a felélesztett tűzbe vetették. Szörnyen érezte magát. Tudta, hogy csak is szerelmének egy régi szeretője vetemedhet ilyesmire, átgázolva még ártatlan áldozatokon is. Dühöt is érzett, hogy csak ennyi miatt elveszítheti a fiút. Vagy legalább is megcsalhatta volna Draco, de hát az járhatott volna következményekkel is, amik végleg elszakíthatták volna tőle. Azt pedig nem élné túl, ha évvégén a Próféta cikkében egy másik lány állna szerelme oldalán, mint az újabb Mrs. Malfoy. A klubhelyiségben immár csak ők maradtak. Miután a fiúk végeztek a művelettel, Daphne rögtön átölelte barátját, s Pansy csak nézte őket.

- Most már mehetünk – mondta Draco s felkapta táskáját a kanapé mellől.

- Mindjárt megyünk mi is – mondta Pansy, miközben felállt a kanapéról. Millicent bólintott, s kitessékelte a többieket a klubhelyiségből. Draco még elkapta barátja széles vigyorát, ami mosolyra késztette.

Pansy nem szólt semmit, csak miután bezárul a helyiség ajtaja, Draco elé lépett, s egyszerűen megcsókolta. A fiú annyira meglepődött, hogy egy pillanatig nem is tudta mi történik. Hisz a lány nem szokott kezdeményezni, s ez letaglózta. Hamar észbe kapott, s kezeit rácsúsztatta a lány derekára, s magához rántotta, amilyen közel csak tudta. Most Pansy próbálta szenvedélyével elmondani a fiúnak, mennyire „megrémisztette” ez az eset, s Draco értette.

0 Comments:

Post a Comment



Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal