Fanfictions á la Freeb

Sziasztok! :)

„– Ugyan már, Harry! – csattant fel váratlan ingerültséggel Hermione. – Nem kviddics-láz tört ki, hanem Potter-láz! Ennyire még sosem tartottak érdekesnek, és ekkora sztár se voltál még soha.

– Most már mindenki tudja, hogy igazat mondtál. Az egész mágusvilágnak el kell ismernie, hogy Voldemort visszatérése nem agyrém volt, és hogy valóban kétszer összecsaptál vele az elmúlt két évben, és mindkétszer megmenekültél. Most pedig még Kiválasztott is lettél – azt ne mondd, hogy nem érted, miért vannak oda érted az emberek!

Harry egyszerre rémesen forró helynek érezte a nagytermet, pedig a bűvös mennyezet hideg, esős időt jelzett.

– És még folytathatom: végigcsináltad azt a vesszőfutást, mikor a minisztérium rád akarta bizonyítani, hogy féleszű hazudozó vagy. Még mindig látszik a helye, ahova a saját véreddel kellett írnod annak a gonosz banyának, Umbridge-nek a parancsára. De te akkor is kitartottál...

– És az se hátrány, hogy egy fejjel magasabb lettél a nyáron – fejezte be Hermione, ügyet se vetve Ronra.”

- Nem lenne szabad akkor sem azt a könyved használnod – jegyezte meg Hermione újból, csupán egy pillanatra nézve fel dolgozatából a fekete hajú fiúra.

Harry sóhajtott. Idegesítőnek találta, hogy Hermionét ennyire dühítették a könyvvel elért bájitaltan sikerei, és folyton szóvá is teszi. Hisz Lumpsluck azóta ódákat zengett tehetségéről, ő pedig háttérbe szorult tudásával. De még így is elismerte a lányt, ugyanis folyamatos résztvevője volt a Lump klub összejövetelinek. S oda bizony csak olyanok jártak, akik valamit fel tudtak mutatni a professzornak. Legyen az egy jó hírben lévő rokon, vagy tehetség a mágia terén.

A klubhelyiségben már csak a három jó barát tartózkodott a késői időpont miatt, így nyugodtan beszélgethettek.

- Talán elfogadhatnád, Hermione, hogy a Herceg instrukciói sokkal hatásosabbak, mint az eredeti leírások – vetette oda Harry foghegyről, amivel kicsalt a lányból egy haragos szemvillanást.

- Az ismeretlen, kézzel írott varázsigék kipróbálása veszélyes lehet. Nem tudod, mit okozhatnak – próbálta ismét meggyőzni barátját észérvekkel. Harry már kívülről fújta a lány monológját. – Nem értem, ennek ellenére, miért használod őket – folytatta mérgesen.

Ron csöndesen hallgatta őket, minél több figyelmet szentelve a dolgozat lebukásmentes másolásának. Hermione persze csak egy ideig hagyta Ront abban a hitben, hogy nem vette észre. Elrántotta a pergament előle, s átült Harry mellé a kanapéra.

- Örülnék, ha magadtól írnád meg, Ron – tette keresztbe lábait, és egy könyvet a térdére helyezve ott folytatta az írást.

- Hermione, ne tedd ezt velem! – jajdult fel Ron keservesen. – Holnapra sehogy sem leszek készen. McGalagony a pillantásával fog eltenni láb alól – nyögött fel.

- Előbb kellett volna elkezdened – felelt a lány lesújtó szemvillanással jutalmazva Ron bolondságát, s enyhe bizsergés futott végig testén, amikor észrevette, hogy Harry a szeme sarkából rásandított. A szíve vadul kalimpálni kezdett a gondolatra, hogy őt nézi. Hermione magában megrázta fejét. Biztosan rosszul láttam – mondta magában csalódottan, s fájdalmas szúrás vette át a remény helyét szívében.

- A szobámban van az én dolgozatom, Ron – szólalt meg Harry torok köszörülve, hogy ne kelljen Hermionénak válaszolnia.

- Ah, megmentettél, haver! – vigyorgott a fiú megkönnyebbülten, miközben egy „látod, Harry rendes” pillantással jutalmazta Hermionét, és felment a fiúk hálótermébe. A lány mélyet sóhajtott, mert kettős érzései felerősödtek mellkasában. Egyrészt tudatosult benne, hogy Harryvel egyedül maradtak, aminek örült. Másrészt viszont olyannyira kívánta azt is, hogy ne így lett volna.

Harry továbbra is a Félvér Herceg könyvét lapozgatta, s olvasgatta a különböző igéket, amiket a margóra véstek. Már év eleje óta nála volt a könyv, de még mindig kíváncsisággal lapozgatta. A helyiségben rettentő nagy csend lett, hogy Ron sem volt már velük – Harry gondolta, hogy nem sokáig tartott a másolás, aztán rögtön le is feküdt az ágyába -, csupán a pergament karcoló toll suhogását lehetett hallani, ahogy Hermione feszülten egészítgette ki dolgozatát a pontosító mondatokkal. Mindig is a tökéletesre hajtott, és Harry szerette ezt a lányban. Még ha néha roppant bosszantó is volt ez a tulajdonsága. Becsülte és tisztelte tudását.

A fiú szeme megakadt az egyik jegyzetnél. Nehezebben lehetett kibetűzni a kézírást, s mikor az végül sikerült, érdeklődve rakta össze a betűket fejében. Szerepcsere.

- Ugye nem akarod kipróbálni az összeset még évvégéig? – törte meg a csendet Hermione rosszalló-aggódó hangja. Harry visszazökkenve gondolatai foszlányából, elmosolyodott. Nem tudott sokáig haragudni a lányra, ezért sem akart neki hazudni. Azonban elhatározta, hogy ennek az igének a hatását mindenképp kideríti.

- Nem. Legalábbis nem olyat, amihez nincs valami megjegyzés fűzve – füllentett végül, de tudta, hogy Hermionénak ez sem fog igazán tetszeni.

- Harry… - kezdte a boszorkány, de a fiú leintette az ismerős szóáradatot.

- Ne aggódj, Hermione! – eresztett meg egy szívből jövő mosolyt, amitől a lány lélegzete elakadt, s hirtelen nem tudott megszólalni.

- Elhívtál már valakit a holnapi partira? – váltott témát Hermione pár másodperc elteltével, s mélyen kifújva tüdejéből a levegőt visszanézett dolgozatára. De mintha meg sem látta volna a betűket, szíve ismét heves dobogásba kezdett mellkasában.

- Nem, és nem is akarok – nyögte ki Harry. Már el is felejtette ezt a problémát a sok másik mellett. Fontosabbnak tartotta minél előbb kideríteni Malfoyról az igazságot. Szentül meg volt győződve arról, hogy a mardekáros halálfaló, és ő volt az, aki Katie Bellnek adta az elátkozott opálnyakláncot. De még a barátai is sületlenségnek tartották magyarázatait, bizonyítékot pedig azóta sem talált.

- Addig Romildáék sem adják fel – utalt a lány a Fred-George féle szerelmi bájitalokra, amiket titokban próbáltak a fiúval különböző formákban, de valahogy megitatni. Szerencsétlenségére Hermione nem tudta elkobozni a tiltott – és ráadásul hatásos tartalmú -, fiolákat. Harry már így is kerülte a fagyöngyök alatt csoportosuló lányokat, nehogy még egy okot adjon valamelyiküknek arra, hogy esetleg meghívást kapjanak a partira.

Harry eltűnődött, kit is hívhatna meg Lumpsluck fogadására, de senki nem jutott eszébe, aki számításba jöhetne. Ginnyvel a szakításuk óta csak barátok voltak - nem mellesleg Dean nem örült volna neki -, s semmi esetre sem akart egy Romilda Vane típusú lányt elhívni, akivel egy szót sem tudna váltani sikongatás vagy bármiféle hasonló vihogás kísérete nélkül. Elege volt az egész „Kiválasztott” felhajtásból. Még emlékezett Hermione szavaira, miszerint ezért is lett annyira a lányok kedvence a Roxfortban. Nem kviddics-láz tört ki, hanem Potter-láz! - magában felnevetett, s pillantása akaratlanul is a mellette ülő lányra esett. Régóta ismerte már Hermionét, de sohasem nézte meg őt olyan szemmel. Talán egyetlen egyszer még negyedikben a bálon. De az már mikor volt! – tűnődött magában.

Óvatosan végigfuttatta rajta tekintetét és magában elismerően konstatálta, mennyit változott barátja. A kócos fürtök immáron selymes hullámokban omlottak előre vállán, ahogy belemélyedt a dolgozatába, így eltakarva előle arcát. Vékony lábait keresztbe rakta, aminek következtében felcsúszott a szoknyája, s ismét végignézhetett a harisnyába bújtatott, hosszú combjain. Harry nyelt egyet. Nagyon is sokat változott Hermione, amit valahogy eddig nem is igazán vett észre. Vagy csak nem akart. Mindig is úgy gondolt a lányra, mint az egyik legjobb barátjára.

- Te kivel mész a bálba? – szólalt meg egy hirtelen ötlettől vezérelve, rendkívül nagy figyelmet szentelve a Félvér Herceg könyvének, mintha egy újabb érdekes varázsigét talált volna benne. Végtére is a lány lehet a legtökéletesebb választása, hisz Hermione is rendszeresen részt vett a Lump klub összejövetelein – ahogy a legjobb barátnője, Ginny -, amiket ő próbált mindig valamilyen ürüggyel elkerülni. Na meg aztán barátjaként talán ennyit megtesz neki. Az eddigi alkalmakat valahogyan sikerült ellógnia, de a karácsonyi parti „kötelező” volt számára. Nem tudta magát kihúzni a részvétel alól sehogyan sem. Dumbledore-nak is végre meg kéne szereznie azt az emléket, és talán a parti alkalmas lehet erre is. Legalábbis ezzel bíztatta magát.

- Ó… Öhm… még senkivel – felelt a lány talán egy perc eltelte után . Pontosan nem tudta megállapítani Harry, de még ennél is többnek érezte.

- Akkor… esetleg nem mennénk… együtt? – kérdezte akadozva a fiú. Nem tudta, hogy fogalmazza meg. A tenyere izzadni kezdett és izgatottan várta Hermione válaszát amellett, hogy félt is attól, mit fog mondani. Olyan abszurdnak tűnt neki, hogy ők ketten… - Úgy… mint barátok? – emelte enyhe kérdésre hangját, hogy pontosítson egy kicsit az előbbin. Nehogy megijessze Hermionét, hogy esetleg valami másra gondolt. Pedig ah, ha tudná mi nem jutott eszébe most az ötlettől… Harry aprót rázott a fején.

- Mint barátok – ismételte meg Hermione, s Harry úgy érezte, mintha csalódottság beszélt volna belőle. De ezt gyorsan ki is verte a fejéből. – Miért is ne? – váltott váratlanul a lány könnyedebb hangnemre, amitől Harry felnézett rá. Hermione zavarában a füle mögé tűrte hajtincsét, s a fiú megláthatta pirospozsgás arcát. Egy pillanatig elrévedve nézte őt.

- Szuper, megszabadulok Romildától – sóhajtott Harry, a lány pedig egy fancsali mosolyt erőltetett magára. – Jaj, mármint, nem úgy értettem, Hermione – szabadkozott a fiú savanyú képpel. Mielőtt azonban megmagyarázhatta volna, a lány megszólalt.

- Semmi baj, tudom, hogy értetted – felelt halkan. Hogy lehetek ilyen bolond? Tisztára, mint Ron – szidta magát gondolatban Harry. Bűntudat környékezte meg, hogy olyat mondott, amit a lány másképp is értelmezhetett. Nem akart fájdalmat okozni neki, vagy hogy azt higgye, csak ezért hívta el a partira, mert így megszabadulhat a többi lánytól.

Lassan odafordult Hermionéhoz, s felemelve kezét finoman megérintette a lány arcát, hogy felnézzen rá. Érezte, ahogy Hermione megfeszül érintésétől, de végül összekapcsolódott a tekintetük, s a mogyoróbarna szemek fogva ejtették őt. Mint a figyelmetlen vadat az erdőben elrejtett csapda. Hermione szája elnyílt, azon keresztül vette akadozva a levegőt, míg Harry ujjai öntudatlanul cirógatták arcát, mintha természetes, magától értetődő dolgot tenne. Semmi másra nem tudott figyelni, csak azokra az apró szikrákra, amik az ujjai alatt keletkeztek érintése nyomán. Arra gondolt, hogy ilyet csak egyszer érzett életében…

- Késő van már, nem? – Hatolt tudatába a természetellenesen magas kérdés Hermionétól, mire észbe kapva Harry elrántotta kezét, s feszülten elmosolyodott.

- De, ideje lenne lefeküdnünk aludni. Ron már biztos húzza a lóbőrt – felelt zavarában nevetve, aztán elszakítva pillantását Hermionétól felállt a kanapéról. Összecsapta a bájitaltan tankönyvét, majd megvárva a lányt együtt a hálószobák felé vezető lépcsőkhöz indultak.

- Jó éjt, Harry! – mondta a lány, megállva egy pillanatra. A fiú testében valami kellemes melegség áradt szét Hermione hangjára, s egy kis időre elfelejtette minden baját.

- Jó éjt, Hermione! – köszönt el ő is a lánytól, majd megvárta, míg alakja eltűnt a lépcsőfordulóban, s ő is felment a fiúk hálókörletébe.

Halkan nyitott be a helyiségbe, füleit azonnal megcsapta Ron horkolása, amiből tudta, hogy barátja mélyen alszik már. Kezébe temette nevetésre görbülő száját, s halk léptekkel a saját ágyához osont. Izgatottan nyúlt az éjjeli szekrényében heverő pálcájához, és elsuttogva egy lumost kinyitotta ölében a Herceg könyvét, hogy elterelje figyelmét az előbbi furcsa helyzetről. Fellapozta azt az oldalt, amelyiknek igéjénél megakadt a szeme, majd ismét elolvasta a szavacskát. Eszébe jutott Hermione figyelmeztetése, de erősebb volt benne a vágy, hogy megtudja, miért pont ez lett a varázsige angol megnevezése.

Körülnézett a szobában, Seamus megfordult álmában, Ron ugyanúgy horkolt még mielőtt fényt gyújtott volna pálcája hegyén, Neville és Dean pedig csöndesen szuszogott. Harry sóhajtott egyet, s elvigyorodva kimondta a varázsigét. Nem akart azzal is kockáztatni, hogy nonverbálisan próbálkozik, s balul sül el netán. Még most sem szerette alkalmazni ezt a fajta varázslást. Bár sokszor azért jól jött neki…

- Persona resurrectio! – Testén áramütésszerű remegés futott végig, ami megborzongatta minden porcikáját, aztán az érzés váratlanul eltűnt. Harry forgolódni kezdett, pálcájával bevilágította a helyiség minden ágyát, s sarkát, nem észlel-e valami változást. De semmi nem történt azon kívül, hogy Ron hangosabban felhorkolt. Gondolta ő.

Csalódottan csukta be a könyvet, s öltözött át, hogy aztán bebújjon az ágyába. Pálcáját és szemüvegét visszahelyezte helyükre, majd magára húzta a vörös színű, griffendéles takarót. Azt hitte érdekes varázsigét talált, amit akár még Malfoy ellen is fel tud használni, mikor sértegeti Hermionét vagy Ront. Vagy amikor kiderül róla az, amit sejt már év eleje óta. De ezzel csak kinevettetné magát. Halkan felhorkant, aztán jobb oldalára fordulva lehunyta szemeit. Elméjében kavarogtak a gondolatok egy sűrűn megjelenő képpel. Hermione és ő Lumpsluck partiján.