Fanfictions á la Freeb

Sziasztok! :)

Úgy gondoltam azért az alblogot is fejlesszem egy kicsit, s mivel itt a Harry Potteres fanfictionjeimet kezdtem el felrakni, akkor jöjjön most is egy ilyen.

A novelláról: A párosítás H/HR (Harry/Hermione). Tudom, nem a szokványos, de én nagyon szeretem őket, az első írásom volt velük. A történet a hatodik könyv egy jelenetét fogalmazza, értelmezi át. Hogy mi történik akkor, amikor elbeszélnek az emberek egymás mellett, s nem mernek a csalódástól lépni a másik felé.
Jó olvasást kívánok, és örülnék, ha véleményeznétek. Már nem most írtam, pontosan 2009. dec. 13-án, ha hihetek a wordnek. ;)

Harry még mindig a lányt kereste. Szörnyű érzés kavargott a lelkében, s teljesen összezavarodott. Nem tudta, hogy miért furdalja a lelkiismeret, hogy miért nem hagy nyugtot neki az, hogy esetleg megbántotta a lányt. S ott volt még az a kis harag is a szívében, amit próbált elrejteni lelkének legmélyebb bugyraiba, de száműzni akkor sem tudta. A legjobb barátja volt Ron, már tizenegy éves kora óta, de most hihetetlenül mérges volt rá, amiért így bánt a lánnyal. Harry sajnos nem számolt azzal, hogy az ő furfangja ilyen hatást vált ki Ronból, Hermionéból, de még belőle is. S mi lett a vége? Egy újabb veszekedés, újabb kirohanásokkal. Elgondolkozott mostanában ezekről a vitákról is. Nem értette a lányt, hogy képes egy ilyen fiúba szerelmes lenni, mint Ron, aki folyton megbántja őt, s állandóan csak veszekednek. Milyen kapcsolat lenne ebből? Harry vágyaiban mindenesetre nem ilyen. Ő elismerné Hermione tudását, mindenben segítene neki, ahogy a lány is folyton a közelében van, s lesi a bajait.

Elindult a griffendél torony irányába, közben mindenhol Hermionét leste, persze sikertelenül. Miközben útja során fogadta a gyors gratulációkat a meccs győzelméért, a fiú gondolataiba merülve ballagott. Próbálta megfejteni azokat a furcsa érzéseket, amik mostanában felszínre törtek benne. Pontról pontra visszaidézte az emlékeit, amikor a barátaival volt, s egyre jobban nem értette. „Hogy lehet, hogy ezt nem tudom megfejteni?” – torkollta le magát gondolatban, majd egy mély sóhaj után belépett a klubhelyiségbe.

Az ünnepi buli már javában folyt, társai ujjongással, tapssal fogadták, ám Harry csak kikerülni szerette volna őket, s megkeresni Ront. Miután sikerült eliszkolnia Romilda Vane elől, az italos pulthoz vette az irányt, ahol rögtön beleakadt Ginnybe. A lány vállán törpegolymókja ült, de Harryt inkább a sarkában sündörgő Csámpás izgatta fel. „Akkor hol lehet Hermione?” – fogalmazódott meg benne. Mikor Ginnyvel beszélt, a fiúból ez semmit nem váltott ki. Már régóta nem szerelmes a lányba, s örült, hogy Ginny túltette magát rajta, ahogy észrevette. A lánytól kiderítette hol van Ron, hogy beolvashasson neki, de Harry inkább egy fintorgás kíséretében elfordult attól a helytől, ahol barátja tartózkodott.

Pillantása az épp becsukódó portrélyukra esett, ahol egy barna, hullámos hajat látott eltűnni. Harry nem tétovázott, azonnal a nyomába eredt Hermionénak, de mire kiért, a folyosó már kihalt volt. Elindult, s szerencséjére az első nyitott teremben megtalálta a lányt. Bekukucskált, majd egy szó nélkül belépett a terembe. A tanári asztalon ült, feje körül sárga madárkák röpködtek, szemei pedig könnyektől csillogtak. Harryben kezdett feltörni egy zöld kis kígyócska legjobb barátja iránt. Ő sosem lenne képes megbántani a lányt így, s még mindig nem tudta felfogni, Hermione mit szeret a fiúban.

- Mit csinálsz, Hermione? – szólította meg a lányt halkan. Lassan odalépett hozzá, de Hermione nem nézett a szemeibe.

- Csak gyakorolok. Nincs kedvem most szórakozni – jött a magabiztosnak szánt válasz.

- Ühüm… - túrt bele kócos hajába Harry, amitől fokozta ezt a hatást. A lány felnézett egy pillanatra rá, egyenesen a tekintetébe, majd gyorsan le is hajtotta fejét. Olyan bűnbánóan néztek rá a smaragd szemek, hogy Hermione nem bírta elviselni. Őrá nem is haragudott, de egyszerűen képtelen volt az érzéseivel mit kezdeni. – Hermione, én… sajnálom. Nem gondoltam, hogy ez lesz belőle.

- Nem a te hibád, Harry – mondta halkan a lány. – Ron egy barom.

- Öh… hát igen. Ezt nem tagadhatjuk – vigyorgott Harry. Valahogy elégedettséggel töltötte el a tudat, hogy a lány nevezte Ront így, nem ő.

- És még milyen jól szórakozik – mondta a lány tőle nem várt gúnnyal. Harry vigyora azonnal lelohadt. Szóval még mindig szereti Ront. „De ez miért esik nekem rosszul?”

- Lavenderre gondolsz? – futott ki a száján. Hemione felkapta a fejét, szemei elgyötörtek voltak, ám nem azért, amire Harry gondolt.

- Hát igen… - Hermione mély levegőt vett. – Ginnyvel beszéltél? – Harryt váratlanul érte a kérdés, ezért egy másodperc erejéig nem válaszolt.

- Öhm… igen. Mondhatjuk.

- Harry, mikor akarsz beszélni vele rendesen? – pattant fel az asztalról a lány. – Így el fogod veszíteni – rótta meg halkan.

- Hogyan lehet rendesen beszéli? – röhögött a fiú, de nyomban abbahagyta, mikor a lány szúrós pillantást vetett rá.

– El fogod veszíteni – ismételte meg, fejét leszegve. A lány érezte, ahogy a sós könnyek megint csak elfutják szemeit, alig visszatartva attól, hogy kibuggyanjanak.

Harry álla majdnem a padlón landolt. Miből gondolhatja Hermione, hogy ő még mindig Ginnyt szereti? Ő egy szóval sem mondta ezt, sőt! Ő már mást szeret… Egy másodpercig nézte a lány lehajtott fejét, amik körül még mindig ott röpdöstek az elvarázsolt madárkák. Harrybe nyílként hasított a felismerés. Szerelmes lenne? Hermionéba? Ezért voltak azok a furcsa sejtelmek, a féltékenység Ronra? „Ez mindent megmagyarázna.” – sóhajtott.

Harry felemelte jobb kezét, s állánál fogva gyengéden maga felé fordította Hermione fejét, ezzel kényszerítve lányt, hogy a szemeibe nézzen. Tekintete belefúródott a mélységes barnába.

- Hermione, én már… - határozta el magát, hogy elmondja. De egyszerűen nem tudta befejezni a lényeges mondatot, mert kivágódott a terem ajtaja, s becsörtetett rajta a Ron-Lavender páros. Hermione hirtelen hátrébb lépett egy lépést, mint akit rajtakaptak valami rosszaságon. Csak most húzta fel igazán a belépő fiú Hermionét. Ron miatt lehet, sosem fogja megtudni, mit akart neki Harry mondani!

A fekete hajú fiú lemondóan sóhajtott, hogy amikor végre összeszedte magát, s elmondaná mi nyomja a szívét, megakadályozzák benne.

- Oh… - nyögte Ron az ajtóban állva, keze Lavender vállán nyugodott.

- Hoppá – kuncogott a lány, ahogy elnézte Harryéket. – Én most megyek, kint megvárlak. – Azzal kihátrált a teremből, s be is csukta maga után az ajtót.

Hermione összeszűkült szemekkel vizslatta a zavarót, Ront, aki csak mosolyogva Harryhez szólt.

- Na végre, hogy meg vagy, haver. Eddig téged kerestelek, csak öhm azt hittem egyedül leszel.

- Hm… én meg azt hittem összenőttetek Lavenderrel – fordult meg Harry a fiúval szemben.

- Lavender már biztos vár, ne várakoztasd meg Ron – szólt közbe Hermione. Próbálta eltűntetni az útból szépen a harmadik félt. Egyszerűen tudni akarta, hogy Harry abban a pillanatban mit osztott volna meg vele.

Harry eltűntette arcáról a harag jeleit, hisz most a legszívesebben ráuszítaná ezeket az apró madarakat a fiúra. Úgy látszik Hermione kitalálta a gondolatát, mert hirtelen elkiáltotta magát, s a sárga csapat rajként száguldott Ron felé, majd ott csípték, ahol érték. Harrytől csak egy vigyorgásra futotta, amit kezével rejtett el a lány, s barátja elől. Hemione azonban egy halk sóhaj után diadalmas, bosszús mosollyal ajkán kivonult a teremből vissza a klubhelyiségbe. Ma már úgysem tudja meg Harrytől azt a mondatvéget, sőt, lehet, hogy már sohasem. Akkor meg minek gyötörje magát a jelenlétében?

- Harry, segíts már! – ordítozott Ron, védve arcát a madaraktól.

- Finite Oppugnon! – szegezte a pálcáját barátjára egy pár másodperc után.

- Húú, kösz haver – fújta ki a levegőt Ron.

- Aha, nincs mit – morogta Harry válaszképp, majd elhagyta ő is a termet.

Hermione egész este csak forgolódott ágyában. Ahogy lehunyta szemeit, azonnal a mai jelenetet látta maga előtt. Beleborzongott azokba a smaragd szemekbe, abba a gyengéd érintésbe, amivel a fiú hozzáért. Folyton azt mondogatta magának: nem lehet szerelmes a fiúba, hisz a legjobb barátja, csak tönkre tennék ezt a kapcsolatot. Na meg mit szólna Ron? Azonban Hermione most már kezdte másképp gondolni. Már miért kellene elfojtania ezt a gyönyörű érzést? És mi köze hozzá Ronnak? „Hm… mert talán Harry nem így érez irántam” – adta meg magának a választ. „És ha mégis?... Ne áltasd magad” – vitatkozott saját magával. Elege volt abból, hogy Ronnal állandóan vitatkozik, számításba sem veszi őt. És hát Harry mindig ott volt, ha rosszul érezte magát, ha csak otthagyta a könyveit a teremben, ő hozta el neki. Nem más. Nem az egyik barátnője. Hanem Harry. Ő rá számíthatott.

Mivel Hermione nem tudott aludni, csak kínlódott az elalvással, úgy döntött lemegy a klubhelyiségbe, nehogy felébressze szobatársait. Halkan rakta be maga után az ajtót, majd leosont a lépcsőn, de ami a helyiségben fogadta, arra nem számított. A kandallóban már ropogott a tűz, vörös lángnyelvei fel-feltörtek, nyaldosták a farönköket. Hermione nem láthatta, ki az éjjeli rendbontó – rajta kívül -, mert a kanapé előtt, a földön ült az illető. A lány nesztelenül közelebb lépett, s megrökönyödve nézte a fekete, kócos hajat, amit ezer közül is felismerne. Lehunyta szemeit egy pillanatra. „Véletlen lenne?” – Aztán megkerülte a kanapét.

- Te sem tudsz aludni? – kérdezte halkan Harrytől. A fiú csak bólintott. – Leülhetek melléd?

- Persze – nézett rá a fiú. Hermione leült mellé, hátát nekivetette a kanapénak, s belebámult a tűzbe. Éjfélre járhatott az idő, már ahogy gondolta a lány. Meg akart szólalni, meg akarta kérdezni mi a befejezetlen mondat vége, de sehogy sem jöttek szájára a szavak. Pedig égette a vágy, hogy megtudja, még akkor is, ha fájdalmat okozna. A bizonytalanság, a tudatlanság ezerszer rosszabb volt számára. Magában már tizedjére fogalmazta meg az egyszerű kis kérdést, mire indulatában halkan kinyögte.

- Ma nem fejeztük be a beszélgetést. – Harry nagyot nyelt.

- Ühüm… tényleg nem – hümmögött Harry bizonytalanul. „Nem könnyíted meg Harry James Potter” – füstölgött magában a lány.

- Szóval… Ginny – kezdte megint Hermione, miközben próbálta kerülni a fiú arcát. Rettentően nehéz volt beszélnie pont erről, de valahogy ki kellett derítenie, mi van most a fiú és Ginny között. Hogy fel tudja dolgozni, és végre továbbléphessen.

- Hermione, én… - vágott bele a fiú, s a lányhoz fordult, de Hermione makacsul a tüzet fixírozta. – Én már… én már nem szeretem Ginnyt – fejezte be elhaló hangon, s egy mélyet sóhajtott. Hermione rákapta tekintetét, s Harry önkéntelenül merült el a barna mélységben. Még így is tetszett neki a lány, kissé összekuszálódott, loknis hajjal, álmosan csillogó, fáradt szemekkel, kívánatos ajkaival.

- De… Ginny szeret téged – ütötte tovább a vasat a lány bánatosan. Biztos csak képzelődik, s valami bűbáj miatt nem azt értette, amit valójában válaszolt neki Harry. Ha meg mégis, akkor sem biztos, hogy lenne esélye az ő kapcsolatuknak.

A fiú elnézett róla. Nem értette, miért kell ezt így felfújni. Nem szereti, és kész.

- Lehet – mondta egyszerűen. – Ti meg állandóan vitatkoztok Ronnal, nem hogy továbblépnétek akkor már – folytatta dühös-keserűen.

- Elegem van Ronból, és nem akarok összejönni vele – kezdte Hermione hevesen. Még hogy ő Ronnal? – Mindig csak kritizál, minden kis hülyeségen kiakad, néha hozzá sem lehet szólni. Úgy viselkedik, mint egy ötéves. Nem ilyen emberbe szeretnék bele, az biztos – mondta el egy szuszra Hermione, amitől arca kipirult. Harry arcán eddigre már széles vigyor ült ki, amit a lány nem tudott mire vélni. – Most min vigyorogsz? – kezdett el ő is mosolyogni.

- Hát… csak azon, hogy… - húzta az időt Harry, míg teljesen a lány felé fordult -…régóta várok azt hiszem, pont egy ilyen határozott vallomásra – nevetett saját magán. Mennyivel egyszerűbb lett volna az élete, ha előbb megejti Hermionéval ezt a beszélgetést. Zavaró körülmények nélkül.

- Öhm… na ezt most nem értem – nézet értetlenül a lány, ami egyben idegesítette is.

- Akkor most én okítalak ki egy kicsit – mosolygott Harry, majd nemes egyszerűséggel finoman megérintette a lány arcát, közelebb húzta magához, s megérintette ajkait. Puhatolózva, lágyan csókolta Hermionét, míg meg nem nyíltak előtte ajkai, s a lány visszacsókolt.

A lány tarkójánál beletúrt a kócos fürtökbe, mire Harry közelebb rántotta magához. Kifulladva, levegőért kapkodva váltak el egymástól, s nem akarták elhinni, amit az előbb megtettek. Csak néztek egymás szemébe, mosolyra húzódó szájjal.

- Harry… - szólalt meg a lány suttogva.

- Hm? – tért magához a fiú.

- Mi lesz most?

- Hogy mi lesz? – kérdezett vissza kábultan.

- Hát Ronnal, meg… meg mindenkivel – húzta fel szemöldökét Hermione.

- Mi lenne? Semmi. – Harry két kezével satuba fogta a lány arcát. - Nem érdekel senki más, csak te – suttogta Hermione ajkaira, s újabb csókot nyomott rájuk.