Blogger Template by Blogcrowds

.

2. fejezet - Rezdülések

Draco erős kezeinek fogságából szabadulva kirohant a klubhelyiségből egyenesen a lány vécébe.
"Már csak pár méter. Nyugi, Pansy. Nem sírok. Nem és nem" - bíztatta magát. "Legalábbis, addig nem, míg oda nem érek" - nyöszörgött. Azt az örömöt senkinek sem adja meg soha, hogy sírni lássák. Eszeveszett gyorsaságban feltépte a lány vécé ajtaját, s berohant az egyik fülkébe. Csendes zokogásban tört ki, ahogy ezernyi kérdés kavargott a fejében a jelenetet felidézve. Az első csókjuk. Egyszerre volt édes, eget rengető és ugyanakkor szívet tépő is. Mióta várt erre a pillanatra… S most, hogy végre megtörtént, amire vágyott, a maró, szaggató érzés, amit hátrahagyott, erősebb, mint valaha azelőtt. Hisz eddig nem tudta mit veszítene, míg meg nem ízlelte boldogsága kicsiny darabkáját. Hogy milyen lehet kedvese viszonzott szerelme, gyengéd, őszinte érintései, eltekintve a kényszer és nyomás alatt kiváltott tettektől. Nem érti Dracót. Mért teszi ezt vele? Egyik percben még mindent megadna neki, a következőben már egy csitrivel csókolózik. Nem veszi észre szemei szikrázását, viselkedésének hatását? „Ugyan, hogy is venné észre” – gondolta – „Apám tökéletes aranyvérű neveltetésben részesített! Lélekben vívódni, a világnak ki nem mutatni. Na igen, családjaink hagyományai ugyanazok, apró eltérésekkel. Bár nem szidhatom drága apám. Ha ő nem így nevel, akkor a Malfoyok egyetlen fiúcskájuknak nem egy Parkinsont választanak feleségül.”


De mi lesz, ha az esküvőig így marad minden? Ha Draco továbbra is a Roxfort szebbnél szebb, bár IQ-val alig rendelkező boszorkányival csalja, míg ő a vécében fogja kisírni a szemét? Túl sok a kérdés, a válasz pedig oly kevés.
Valamit cselekedni kellene, hisz mégiscsak ravasz mardekáros boszorka - csillant fény Pansy szemeiben, s a gondolat megnyugvásra ösztönözte. Talán ha féltékennyé tenné Dracót, akkor rájönne, hogy nem csak ő él ebben a varázsvilágban, s remélhetőleg felébred benne a féltékenység szikrája vagy a birtoklási vágy. Igaz, odáig nem mehetne el, mint jegyese, mert az a házassági szerződés felbontásával járna, de egy kis flört még belefér a cél érdekében - gonosz mosoly jelent meg arcán.

Tulajdonképpen csak Blaise tudja az ő kis titkukat, más mindenki úgy tudja, hogy Draco és ő járnak.
- Rendben, ha Te úgy, akkor én majd így! - mondta Pansy csak úgy magának félhangosan, mintegy biztosításképp.


Kilépett a fülkéből, belenézve a mosdó feletti tükörbe, megigazította a haját, majd megmosta arcát hideg vízzel.
Szerencsére nem látszódott a sírás apró jele sem. Elégedetten, a szokásos arculatát felvéve indult el a Nagyterembe reggelizni. Gondolatban már tervének részletes kivitelezését s annak "következményeit" taglalta.


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤



Az utolsó órájuk a mai napon dupla bájitaltan volt a griffendélesekkel. Draco és Pansy mindenki meglepődésére külön-külön érkeztek a pincében lévő teremhez, ki - ki a maga barátaival. Az "esemény" óta még csak egy szót sem váltottak. Draco megigézve figyelte Pansy minden kis rezdülését, ügyet sem vetve hozzá beszélő társaira, és még Potterre sem. Bár ebből egy külső szemlélő semmit sem vett észre. Pansy szótlanul állt a terem előtt.


"Jöhetne már Piton!" - mordult fel magában. Feszélyezve érezte magát, olyan kényelmetlenül, mintha valaki egyfolytában őt figyelné. Oldalra pillantott, s nem tévedett. Őt nézte, gyönyörű vakító szürke szemei még csak meg sem rebbentek. Pansy tartotta a szemkontaktust.
,,Nem, azért sem fogja elfordítani tekintetét" - gondolta.
A hosszú perceknek tűnő szemezésnek Piton ajtócsapódása vetett véget. Mindenki elindult szokásos helyére, kivéve Pansyt, aki a harmadik padban foglalt helyet Millicent mellett. Draco megeresztett egy fintort szép vágású arcán. Tudta, hogy a lány kerülni fogja, de majd Piton helyre állítja a rendet.

- Miss Parkinson, ha jól tudom magának nem ott a helye az órámon. Igaz? - kérdezte Piton a tőle megszokott hangon.

- Igen, tanár úr - válaszolt Pansy kelletlenül.

- Akkor kérem, fáradjon a helyére!
Pansy összepakolta a holmiját és előresietett az első padba Draco mellé. Egyikük sem nézett a másikra.

- A feladatukat a táblán olvashatják. Óra végére legyenek készen a főzettel! - szólította fel a professzor a diákokat.


A termet betöltötte a kapkodó diákok hangja, üstök csörömpölése. Gyorsan múlt az idő egyesek számára, de Pansyék számára épp ellenkezőleg hatott. Draco, mint mindig aprította a hozzávalókat, Pansy pedig az üstbe pakolta őket. Ők voltak a legjobban összeszokott páros a bájitalok elkészítésében, s most mégis, minden egyes perc kínszenvedés volt egymás mellett. Az utolsó hozzávaló maradt csak az asztalon az óra végére. Draco és Pansy egyszerre nyúlt a felaprított pókért, hogy belerakják főzetükbe. Ujjaik egy másodpercre érintették a másikét, s mintha áramütés érte volna őket, rögtön elkapták onnan. Draco egész teste beleremegett az érintésbe. Nem is csoda hát, hogy felidéződött benne Pansy ajkainak puhasága. Ránézett a lesütött szemű lányra, aki csak finoman keverte a bájitalukat. Eszébe jutott, hogy bele kéne rakni a pókot, ugyanis a mellette lévő szépség undorodik ettől az ötlettől. Mosolyt csalt az arcára a gondolat, hisz ez miatt történt a kis "baleset".


Pansy majd összeesett az érintéstől fellángoló érzelmei és Draco férfias illata miatt. Mért nem tudott szólni a miatt a hülye pók miatt? Akkor nem lett volna ez az egész. Ez a kis érintés mennyi mindent kiváltott belőle. Nem is gondolta volna. Felnézni nem mert, úgy érezte, hogy szemei csillogása azon nyomban elárulná őt. Két kavarás után a főzetüket fiolába öntötték, majd a tanári asztalra helyezték. Piton pontokkal jutalmazta tökéletes bájitalukat, nem is sejtve, hogy milyen lelkiállapotban készítették.
Csöngetés után Pansy a klubhelyiség felé vette az irányt. Most végképp nem akart Dracóval összefutni. Mire Draco összepakolt, kedvese már rég otthagyta a termet. Utána akart sietni, de Blaise hangja megállította.

- Fejlemények, Draco - vigyorgott Blaise.

- Remélem, valami jó híred van!

- Természetesen, igen, jó hír.

0 Comments:

Post a Comment



Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal